Ugrás a tartalomra
x

A KDNP védte meg Ungár Pétert, akinek a szexuális irányultságára utalt Novák Előd

Novák Előd az LMP-s Ungár Péter szexuális irányultságára tett utalást a napirend előtti felszólalásában, ezért Soltész Miklós kereszténydemokrata államtitkár arra kérte a Mi Hazánk képviselőjét, hogy kérjen bocsánatot. Novák Előd a HVG-vel azt közölte: nem kér elnézést, mert szerinte semmi sértőt sem mondott. Az elhangzottakkal kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: „Értse mindenki úgy, ahogy akarja”.  

Az „LMBTQP-propaganda” és a „szabadkőműves páholyok” állami támogatásáról beszélt Novák Előd, a Mi Hazánk frakcióvezető-helyettese napirend előtti felszólalásában a parlament keddi ülésnapján. (Az LMBTQ p-betűvel való kiegészítése szélsőjobboldali körökben azt a célt szolgálja, hogy összemossák a pedofil bűnelkövetőket a homoszexuálisokkal.) 

A politikus a második napirend előtti felszólaló volt, előtte Ungár Péter, az LMP frakcióvezetője beszélt a szociális szférában uralkodó állapotokról, az alacsony bérekről, valamint arról, hogy szerinte részletes tájékoztatást kellene kapniuk az ágazat dolgozóinak a 2026-tól ígért fizetésemelésről. Miután erre a kormányzat részéről Rétvári Bence államtitkár válaszolt, Novák Előd kapott szót, aki a beszédét így kezdte:

Ungár Péternek az LMP-frakció megszűnése miatti, vélhetően utolsó napirend előtti felszólalása után fel kell tennem a kérdést, meddig támogatnak még állami pénzből homoszexuális lobbiszervezetet és szabadkőműves páholyokat.  

A Mi Hazánkos képviselőt néhány mondattal később, amikor éppen az „LMBTQP-szervezetekről” beszélt, félbeszakította az ülést vezető Jakab István, és azt mondta: „Ebben a házban ezt a fajta személyeskedést egyszer és mindenkorra zárjuk le”. 

Novák Előd – bár sérelmezte, hogy nem a bekiabálókat fegyelmezte az Országgyűlés alelnöke – ismét visszatért beszédéhez, amelyben azt fejtegette, hogy szerinte állami pénzből támogatják a melegjogi ügyekkel foglalkozó Háttér Társaságot, valamint a „szabadkőműves Napraforgó páholyt”. 

„Ez lenne a Fidesz régi-új irányvonala? Ennek az érának a kezdetét jelentette volna Szájer József önsajnáltató visszatérése? Ez az ominózus visszatérés – vagy inkább visszacsúszás – után már meg sem lehet lepődni azon, hogy nem érez problémát azzal a kormány, hogy a Háttér Társaságot támogatja” – mondta egyebek mellett Novák.

A kormány nevében a KDNP-s Soltész Miklós válaszolt az elhangzottakra. Egyrészt megígérte, hogy ha részletes információkra van szükséges Nováknak a támogatásokról, akkor ő utánanéz a kiadásoknak. Ezután azt mondta:

"- Sajnálom, hogy frakcióvezető-helyettes úr advent utolsó hetében, karácsony előtti utolsó ülésnapunk egyikén ilyen témát hozott fel. (…) Kikérjük magunknak itt a parlamentben, hogy személyesen támadjon bármelyik képviselőt azért, mert adott esetben világnézete, adott esetben szexuális hovatartozása nyilvánvaló vagy nem nyilvánvaló."

Hozzátette: „Kereszténydemokrataként (…) azt az üzenetet szeretném megfogalmazni itt karácsony előtt, hogy a bűnt elutasítjuk, a bűnt nem tudjuk elfogadni, még akkor is, ha tudjuk, hogy mindannyian azok vagyunk. De a bűnöst nem gyűlölhetjük, a bűnöst nem támadhatjuk”. Az államtitkár jelezte, hogy a kormánypártok nem támogatják az LMBTQ-ideológiát, viszont bocsánatkérésre szólította fel Novákot.

„Na ne vicceljen már, nem mondtam semmi sértőt, nem kérek bocsánatot” – mondta a HVG-nek Novák Előd. Amikor arra kérdeztünk rá, hogy valóban Ungár Péter szexuális irányultságára utalt-e a beszéde elején elhangzott mondattal a Mi Hazánk politikusa azt mondta:

"- Értse mindenki úgy ahogy akarja." 

A jelenet visszanézhető ebben a videóban: Ungár Péter felszólalása 9 óra 2 perckor kezdődött, Novák Elődé 9 óra 13 perckor, Soltész Miklósé pedig 9 óra 19-kor.

www.hvg.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux