Ugrás a tartalomra
x

Egy leszbikus filmes nevét veszi fel London első LMBTQ-mozija

Az amerikai Dorothy Arzner után The Arzner néven nyithat meg London első LMBTQ-mozija az egykori Kino Bermondsey helyén.

Miután megkapta a szükséges engedélyeket, zöld utat kapott London első LMBTQ-mozija, ami The Arzner név alatt nyithat meg a Temzétől délre, a Tower Bridge út és az Abbey utca találkozásánál található Bermondsey téren, írja a BBC.

A londoni filmszínház neve Dorothy Arzner leszbikus filmesre utal, aki az 1920-as évektől a '70-es évekig azon kevés nők egyike volt, akik filmrendezőként hosszú és sikeres pályát tudtak befutni Hollywoodban – sőt, a múlt század első olyan női rendezője volt, aki hollywoodi hangos filmet (talkie) rendezett.

A projekt mögött álló Simon Burke és Piers Greenlees úgy tervezi, hogy a mozi még idén megnyitja kapuit: egy 50 férőhelyes vetítőteremmel és egy 150 fő befogadására alkalmas koktélbárral várják majd a vendégeket. A mozi egy korábbi független filmszínház, a Kino Bermondsey helyén nyílik majd, amit 2023 januárjában zártak be, miután a korábbi bérlő másfél évig nem fizetett bérleti díjat.

A moziként és bárként is funckionáló The Arzner vasárnaptól szerdáig 23 óráig, csütörtöktől szombatig pedig éjfélig tarthat majd nyitva. Az üzemeltetők úgy fogalmaznak:

"Ez az engedély lehetővé teszi, hogy egy mindenki számára biztonságos helyet működtessünk az ország egyik, LMBTQ-emberek által legsűrűbben lakott területén."

Burke és Greenlees úgy tudja, a nyitás után a The Arzner lesz majd London egyetlen LMBTQ-mozija. Jelenleg a környék (London SE1 körzete) első és mai napig egyetlen LMBTQ-kocsmáját (The Rising SE1) is ők üzemeltetik.

www.refresher.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux