Ugrás a tartalomra
x

Lemondásra szólították fel az erdélyi esperest, aki élve kiherélné az olimpia LMBTQ-szereplőit

Középkori módszerekkel kínozná az olimpiai megnyitó szereplőit Vincze Minya István erdélyi református esperes, erről a közösségi oldalán írt korábban. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a történtek miatt felszólította az esperest, hogy mondjon le.

Mint megírtuk, Vincze Minya István, az Erdélyi Református Egyházkerület esperese is megosztotta gondolatait a párizsi olimpia megnyitóünnepségének vitatott jeleneteiről. A református lelkipásztor élve kiherélné, megnyúzná és felnégyelné az ünnepség LMBTQ-szereplőit, de előtte még égő parazsat tenne a „lyukaikba”. Az egyházi elöljáró szerint, aki korábbi posztjaiban is többször uszított az LMBTQ ellen, az olimpián istengyalázást követtek el.

Vincze Minya István később a Transtelex érdeklődésére azt mondta, sokkolta az olimpia megnyitója, istengyalázás történt, amit az LMBTQ-közösség támogat. Arra a megjegyzésre, hogy „az egyet nem értéstől a felnégyelésig hosszú az út”, Vincze Minya úgy reagált, hogy első felindulásában írta, és lehet, hogy túl „erős volt”. Az esperes meggyőződése, hogy az istengyalázás hátterében az LMBTQ-közösség szándékossága áll.

A lap az esettel kapcsolatban korábban megkereste Kató Bélát, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökét, a válasza most futott be. Azt írta, felhívta Vincze Minya István esperest, és felszólította, hogy azonnal adja be a lemondását.

"Az egyház minden szélsőséget elítél, beleértve azt a fajta szélsőséget is, amit Vincze Minya István kalotaszegi református esperes is képviselt a nemrégiben közzétett Facebook-bejegyzésében" – írta Kató Béla a Transtelexnek. 

A püspök szerint az esperes azzal védekezett, hogy bejegyzésében „nem szó szerint értette” a kínzásokról szóló kijelentéseket, hanem csak „felelevenítette a középkori gyakorlatot”. Kató Béla azonban elutasította a magyarázatot, és világossá tette, hogy várja Vincze Minya István lemondólevelét.

Hatalmas vitákat váltott ki a nyitóceremónia

Mint ismert, hiába tettek ki magukért a párizsi olimpia szervezői, a XXXIII. nyári olimpiai játékok nyitóceremóniája hatalmas vitákat váltott ki. Bár négyórás show-műsorral, tucatnyi látványos elemmel és olyan világsztárokkal kedveskedtek, mint Céline Dion és Lady Gaga, egyesekben mégis sikerült ellenérzést kiváltani. Jobboldali körökben azt kifogásolják, hogy a megnyitón LMBTQI-személyek is teret kaptak, a politikusok és megmondóemberek a közösségi médiában fejezték ki nemtetszésüket. Többek között Elon Musk, Matteo Salvini, Orbán Balázs és Apáti Bence is billentyűzetet ragadott a megnyitó láttán.

A nagy médiavisszhangot követően a XXXIII. nyári olimpiai játékok szervezői bocsánatot kértek mindenkitől, akit megsértettek a nyitóünnepségen bemutatott jelenetekkel. Thomas Jolly, az ünnepség nyitóceremóniájának vezetője azonban cáfolta, hogy Az utolsó vacsora című festmény ihlette volna az Ünnepség nevet viselő, rengeteg vitát kiváltó jelenetet. Elmondása szerint a jelenet megfejtését inkább a görög mitológiában kell keresni.

www.index.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux