Meztelenül állt társai előtt, aztán rituálisan eltemették torz énjét – homoszexualitást kezelő áltudományos terápiáról mesélt egy olasz papnövendék
„Az volt életem legsötétebb időszaka” – emlékezett vissza Rosario Lonegro a szicíliai papneveldében töltött évekre, amikor különböző lelki foglalkozásokon ki akarták belőle nevelni a homoszexualitást. A most 27 éves fiatalember a BBC-nek beszélt arról, mit élt át az intézményben, ahol beleszeretett egy férfiba. „Úgy éreztem, nincs más választásom, mint elnyomni magamban az igazi énemet.”
„A pszichológiai nyomás hogy az legyek, aki nem vagyok, elviselhetetlen volt. Nem tudtam változtatni magamon, bárhogy is igyekeztem” – emlékezett vissza 8 évvel korábbi helyzetére Lonegro.
Egy éven át spirituális összejöveteleken vett részt a szemináriumon kívül, ezek néha napokon keresztül tartottak. A „letérítő foglalkozásokon” sötét helyiségbe zárták, meztelenre vetkőztették a többiek szeme láttára, vagy részt kellett vennie a saját temetésén, amelyen el kellett temetnie a ráaggatott jelzőkkel teleírt cetliket. „Homoszexualitás”, „undor”, „tévedés” – állt többek között a papírokon.
Az ilyen letérítő foglalkozások Franciaországban, Németországban, Spanyolországban törvénytelnek, és a betiltásukat tervezik az Egyesült Királyságon belül Angliában és Walesben is.
Olaszországban azonban a helyzet más, jogilag nincsen definiálva ez a gyakorlat, így tiltás sem vonatkozik rá – noha a homoszexualitásra sem ránevelni, sem lenevelni nem lehet, a szexuális orientáció ennél mélyebben meghatározott alapvonás. Mindennek semmi köze a nemi erőszakhoz, a pedofíliához, ezeknek nincsen nagyobb közük a homoszexualitáshoz, mint a heteroszexualitáshoz – még ha a gyermekvédelminek nevezett törvény igyekszik is összemosni a homoszexualitást a pedofíliával, bár a kormány ezt a vádat tagadja. Olaszországban a BBC több olyan meleg személlyel is beszélt – többségükben férfiakkal –, akik részesei voltak hasonló áltudományos letérítő foglalkozásnak.
„Azt hittem, gyógyításra szorulok, nem akartam homoszexuális lenni” – mondta egy 33 éves férfi, aki két éven át járt olyan foglalkozásra, mint Lonegro. Ő egy Szícíliában működő spanyol szervezethez járt. A Miguel Ángel Sánchez Cordón vezette Verdad y Libertad (Igazság és Szabadság) szervezetét ma már betiltották, a katolikus egyház is elfordult tőle.
Cordón hatása azonban még ma is érződik, követője volt az, a BBC szerint jelenleg magas beosztásban lévő egyházi személy is, aki Lonegrónak javasolta a letérítő terápiát. Az egyik ilyen közismert személy Di Tolve, aki azt állítja magáról, hogy homoszexuális volt, de a montenegrói Medjugoriében „rátalált önmagára.”
Feleségével azt állítja, segítséget nyújtanak azoknak, akiknek ingatag a szexuális indentitása, és utat mutatnak, amelyen végigjárva azok lehetnek, akik valójában szeretnének lenni. A BBC megkeresésére Di Tolve nem reagált.
Hasonlóan népszerű ultrakonzervatív körökben Giorgio Ponte, aki szintén azt hirdeti, hogy a szexuális orientáció megváltoztatható. Szerinte a homoszexualitás az identitást megbontó sérülés következménye, nem a szexualitáshoz van köze, hanem az önértékelési zavarokhoz.
Szakemberek szerint Olaszország patriarchális gyökerei megnehezítik a melegjogok lényegének megértését. A római LUISS Egyetem szociológus oktatója, Valentina Gentile szerint azonban félrevezető lenne azt állítani, hogy a katolikus egyház egészében ellenséges a sokszínűséggel szemben, elvégre látható, hogy a szexualitáshoz való viszony átértékelésének folyamata zajlik az intézményen belül.
Ferenc pápa maga is azt nyilatkozta, hogy az egyház mindenki előtt nyitva áll, beleértve a meleg közösségeket – igaz, saját szabályai és saját keretei között. Ferenc pápa még októberben utalt arra, hogy az egyház áldását adhatná az azonos nemű párokra. Szerinte nem lehetnek „olyan bírák, akik csak tagadnak, elutasítanak és kizárnak.” Megjegyezte viszont, hogy ettől még objektíven bűnösnek tartják az azonos neműek kapcsolatát – ami azért jelzi az egyházi nyitottság korlátait.
Lonegro 2018-ban otthagyta a papneveldét és a terápiát is, miután idegösszeomlást kapott. Továbbra is hisz Istenben, de már nem akarná, hogy pappá szenteljék.
Nem volt olyan régen, hogy torzulásnak minősült
A homoszexualitást csak 1990-ben vette le az ENSZ egészségügyi világszervezete (WHO) a mentális betegségek listájáról. Valójában már az is progresszív gondolat volt sok ország jogrendjében, hogy „csak” betegségnek tekintette, hiszen sok országban Nyugaton is bűncselekménynek számított. Magyarországon 1962-ben kerül ki a Büntető törvénykönyvből az azonos neműek közötti, beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolat, de a beleegyezési korhatárt 20 évről 18-ra csak 1979-ben csökkentették.
Norvégiában csak a '70-es években került ki a bűncselekmények közül a homoszexualitás. A kontinens nagy részén ez csak a 20. század második felében történt meg – ebben nem volt érdemi különbség a nyugati és a szocialista országok között. Európában az élen Franciaország járt, ahol – Svájchoz, Hollandiához és Belgiumhoz hasonlóan – már a 19. század közepén megszűnt a homoszexuális kapcsolat büntethetősége. De az elsők között volt Japán is.
Ma 64 országban számít bűncselekménynek a kölcsönös beleegyezésen alapuló, felnőttek közötti homoszexuális kapcsolat – jellemzően Afrikában és a muzulmán országokban. Több helyen életfogytiglannal sújtható, Szaúd-Arábiában, Jemenben, Iránban, Mauritániában Ugandában és Nigéria muzulmán többségű északi részén halállal is sújtható. Az egyetlen keresztény többségű ország, ahol halálbüntetés járhat a homoszexualitásért, az a kelet-afrikai Uganda.
Az iszlám vallás dominanciája önmagában nem zárja ki, hogy a homoszexualitás ne legyen bűncselekmény. A világi államot építő modern Törökország már 1945 előtt dekriminalizálta az azonos neműek kapcsolatát, Indonézia pedig sosem üldözte azt jogrendje szerint.
