Ugrás a tartalomra
x

Lajos Béla mégsem lesz a Tisza Párt erzsébetvárosi polgármesterjelöltje

Annak érdekében, hogy a kedvező helyzetet kihasználva fővárosi listát állíthasson Magyar Péter pártja, csütörtökön három Tisza-pártos fővárosi polgármesterjelölt jelent meg a választási iroda honlapján. Egyikük azonban péntek délután bejelentette, hogy mégsem lesz a párt jelöltje.
A három jelölt közül ketten egyébként annyira új szereplők, hogy még mindig nem tudjuk róluk pontosan, kicsodák. Éppen a harmadik, az Erzsébetvárosban visszalépő ismertebb. Lajos Béla annyira nem volt ismeretlen helyben, hogy a Színes Erzsébetváros civil szervezet polgármesterjelöltjeként már össze is gyűjtötte a szükséges ajánlásokat. Csütörtökön azonban ezeket ledarálta, és újrakezdte a gyűjtést, immáron tiszás jelöltként.

Zöld civilek

Lajos Erdélyből származik, több mint 10 éve költözött Erzsébetvárosba. A helyi közéletbe 2018-ban csatlakozott be, amikor társaival megalapította a Színes Erzsébetváros nevű civil szervezetet. Városfejlesztési és zöld kérdésekkel kezdtek el foglalkozni, ötleteikkel a 2019-es önkormányzati választások után a fővárost és ellenzéki vezetésű kerületeket is megkerestek.

Az urbanisztikai témáik mellett Lajosék kommunikációs feladatokat is vállaltak. Forrásunk szerint több belső kerületnél is bejelentkeztek, hogy szívesen készítenének pozitív tartalmakat közösségi média felületeikre. Az erzsébetvárosi önkormányzattal meg is állapodtak, a szerződés azonban csak egy évig élt. A kerület vezetése ugyanis 2021-ben nem hosszabbította meg.
A Színes Erzsébetváros időközben a kerületi politikába is beszállt. 2023 decemberében bejelentették, hogy elindulnak az önkormányzati választáson. Lajos akkor azt mondta a Telexnek, hogy az országosan szervezett pártoktól függetlenül indulnak, és nem is terveznek együttműködni semelyik párttal sem.

Két fordulat egy nap alatt

Ezért is ért sokakat meglepetésként, amikor csütörtökön tiszás polgármesterjelöltként jelent meg a választási iroda honlapján a korábban a Színes Erzsébetváros polgármesterjelöltjeként feltüntetett Lajos. A helyzetet tovább bonyolította, hogy eközben a Színes Erzsébetváros egyéni körzetekben induló jelöltjei nem váltak tiszássá, így Lajos is maradt a civil szervezet jelöltje egyéni körzetében. Lajost péntek reggel telefonon értük el. Akkor azt mondta a 444-nek, még nem tud konkrétumokkal szolgálni a témában, talán majd szombaton.

Nem sokkal később azonban újabb fordulat következett be. Miután a szélsőjobboldali Magyar Jelen zsidóbarátsággal és LMBTQ-aktivizmussal, a Megafon számos tagja pedig szélsőbaloldalisággal és migrációpártisággal kezdte támadni Lajost, a Tisza Párt kihátrált mögüle. Információink szerint azért, mert nem tudtak arról, hogy LMBTQ-aktivista. Az ügyben keressük a Tisza Pártot, amint elérjük őket, frissítjük a cikket.

Lajost péntek délután többször is kerestük, azonban nem vette fel a telefont. A Színes Erzsébetváros Facebook-oldalán viszont megjelent egy bejegyzés, amiben Lajos a szervezet civil identitására hivatkozva erősítette meg önálló indulásukat. Ebben azt is írja, hogy „a Színes Erzsébetváros önálló polgármester-jelölttel és mind a 10 egyéni körzetben civil jelöltekkel indul neki a választásnak”. Mivel Lajos a korábban összegyűjtött polgármesterjelölti ajánlásait csütörtökön ledarálta, hétfő 16 óráig le kell adnia 300 új ajánlást, hogy indulhasson polgármesterjelöltként.
A választási iroda honlapján pénteken egy negyedik tiszás polgármesterjelölt is feltűnt. Dálnoki Áron a XVII. kerületben vette fel az ajánlóíveket. Ez azt jelenti, hogy a pártnak Lajos kiesésével is megvan a fővárosi lista állításához szükséges 3 kerületi polgármesterjelöltje. Ha Dálnoki mellett az újbudai Orbán Árpád István és a XVIII. Kerületi Balogh Balázs is összegyűjti hétfőig a szükséges ajánlásokat, lesz a Tiszának fővárosi listája.

Magyar Péter péntek délután arról írt a Facebookon, hogy este hivatalosan is bejelenti a tiszás polgármesterjelölteket. Azt ígérte, ugyanannyi fideszes vezetésű kerületben indulnak, mint ahány ellenzéki vezetésűben. Ez azt jelenti, hogy Lajos kiesésével egy negyedik, fideszes vezetésű kerületben is várható még tiszás polgármesterjelölt.

www.444.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux