Ugrás a tartalomra
x

A kormánypropaganda egy koholt ügy alapján vádolja pedofíliával Osváth Zsoltot, megérkezett a feljelentés is

Megtalálta a kormánypropaganda Osváth Zsoltot, miután az állami gondozásban felnőtt youtuber fontos szerepet játszott a kegyelmi botrány kirobbanása után tartott civil tüntetés megszervezésében, és maga is felszólalt a rendezvényen. A Bors kedden túrt elő egy 2020-as videót, melyben Osváth Ábrahám Róberttel, a Pesti TV műsorvezetőjével beszélget a személyét a jobboldali médiából ért támadásokról. Ebben a vállaltan meleg youtuber a lap szerint bevallotta, hogy küldött már egy 18 éven aluli, kiskorú fiúnak is pornográf felvételeket, és fiút is rábeszélte ugyanerre. A Bors a cikkét a hivatkozott videó – igen tendenciózusan összevágott – beismerést sugalló jeleneteivel, illetve az üzenetváltásról készült screenshotokkal (képernyőfotókkal) illusztrálta.

Ahogy azonban a hivatkozott videóban szerepel, és ahogy azt Osváth a Telexnek szerdán nyilatkozva is hangsúlyozta, a hivatkozott 2020-as videóban nem egy pedofil affér beismeréséről van szó, hanem pont arról, hogy valaki rávett egy 17 éves fiút, hogy „csőbe húzza”, és pedofilgyanúba keverje őt.

A csőbe húzás úgy történt, hogy a fiú a nemi szervéről készített képpel jelentkezett be az éppen szingli youtubernél, méghozzá magát felnőttnek kiadva. Osváth a fiúval erotikus jellegű chatelésbe (sextingbe) bonyolódott, de ezt nem is titkolta. Azonban amikor később a Pesti Srácok ezt a beszélgetést megpróbálta Osváth lejáratására felhasználni, akkor a youtuber utánajárt az esetnek, és kiderült, hogy egykori beszélgetőpartnere eltitkolta azt, hogy nem töltötte még be a 18-at (és mellékesen nem is a saját nemi szervéről küldött képet). Osváth a Telexnek elmondta, hogy a fiúval később személyesen beszélt, és egykori beszélgetőpartnere utólag bocsánatot is kért tőle. Egyébként a „pedofil” „ügy” fabrikált jellegét Osváth 2020-as beszélgetőpartnere, Ábrahám Róbert Pesti TV-s újságíró is elismerte.

A youtuber fel is panaszolta nekünk, hogy „egy ötvenperces videóból úgy vágtak össze másfél percet, mintha azért kérnék elnézést, mert gyerekeknek küldözgetek pornográf képeket – miközben egy másik youtubernek címeztem a bocsánatkérést”.

Osváth elmondta, hogy a szintén a kormánypárti médiabirodalomhoz tartozó TV2-nek hosszabb nyilatkozatot tett, melyben leszögezte: „Nem kértem pornográf felvételeket kiskorúaktól, és én ilyet soha nem ismertem el.”

És kifejezte reményét, hogy „mindenkinek tiszta a lelkiismerete, aki ebben a szégyenteljes karaktergyilkosságban részt vett”, ami „csak a szexuális orientációmnak és a kormány irányában tett kritikámnak szól”. Osváth elmondta, hogy a tüntetés után számított valamilyen lejáratókampányra, „kaptam is fenyegetéseket ez ügyben, de őszintén nem hittem, hogy ezt valaki tényleg elkezdi híresztelni. Ezek az állítások engem is megleptek és végtelenül felháborítottak.”

A csatorna vele foglalkozó anyagában a terjedelmes nyilatkozatból egyetlen mondatot olvastak be.

Megjelentek a feljelentők

A „leleplezés” keddi megjelenése után előbb Tényi István, Magyarország Feljelentője tett bejelentést a rendőrségen, majd – szerdai közleményük alapján – a Mi Hazánk Mozgalom is feljelentést tett Osváth ellen gyermekpornográfia bűncselekmény gyanúja miatt. A szélsőjobboldali párt szerint Osváth az általa közzétett videófelvételen beismerte, hogy többször is pornográf képeket kért egy 18. életévét be nem töltött személytől, illetve ő is küldött ilyeneket neki. A nyilvánosságra került üzenetváltásból arra lehet következtetni, hogy Osváth közzé is tette a fiatalkorútól megszerzett fotókat, mivel azt írta: megosztom. A törvény egyértelműen fogalmaz az ilyen esetekben: aki tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött embert ábrázoló pornográf felvételt megszerez vagy tart, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Osváth Zsoltról 2021-ben készítettünk videóportrét:

 

www.telex.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux