Ugrás a tartalomra
x

J.K. Rowling egy transz nőről: Elegem van ebből a sz*rságból, ez nem egy nő!

A Harry Potter-könyvek szerzője már a múltban is többször megkapta, hogy transzfób nézetekkel rendelkezik, most viszont több posztban is kikelt az ellen, hogy a transz nőket ne nevezzék simán nőknek, mert nem azok.
J. K. Rowling sokszor kifejtette már abbéli véleményét, hogy a nemváltásokról egészen határozott az álláspontja – sokak szerint emiatt nem szerepelhetett az HBO Harry Potter 20. évforduló: Visszatérés Roxfortba című dokumentumfilmben –, viszont nem bírt magával, miután a Sky Newson simán nőként hivatkoztak egy állatkínzó transz nőre (Scarlet Blake), akiről kiderült, hogy embereket is ölt – írta meg az IGN.

"Elegem van ebből a sz*rságból… Ez nem egy nő. Ezek nem a mi bűneink"  – posztolta X-re az írónő, belinkelve a Sky News bejegyzését, amelyben elmondják, hogy „életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek egy nőt, aki levideózta magát, amint megöl egy macskát az állatot turmixgépbe téve, majd négy hónappal később meggyilkolt egy férfit”. Állítólag a tettet a Netflix egyik dokumentumfilmjének hatására követte el, amelynek a címe: Ne szórakozz a macskákkal: Vadászat az internetes gyilkosra. Érdekesség, hogy bár nőként hivatkoztak az elkövetőre, mégis a férfiak börtönébe zárják.

 

Két órával később aztán az írónő ismét klaviatúrát ragadott, ugyanis a The Guardian egy cikkében nem emelte ki, hogy Blake nem cisz nő, tehát nem született nő. Ezt a lap egy újságírója sérelmezte, amit Rowling egyetértően tovább is osztott, majd később ki is fejtette, hogy mi a problémája a dologgal:

- A bűnügyi statisztikák használhatatlanná válnak, ha az erőszakos és szexuális támadásokat, amiket férfiak követnek el, női bűncselekményként könyvelik el;
- Aktivisták már elkezdtek kampányolni azért, hogy ezt a szadista gyilkost helyezzék női börtönbe;
- Az ideológiavezérelt félretájékoztatás nem újságírás.

Valószínűsíthető, hogy ezzel még nincs vége a dolognak, hiszen Rowling egyetlen posztja is évekig gyűrűzött a közbeszédben, ezzel a markáns véleménynyilvánítással pedig feltételezhetően ismét belenyúlt a méhkasba.

www.index.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux