Ugrás a tartalomra
x

Pál Márton: Egyre nehezebben bírom, nagyon félek, hogy mi fog történni a következő hetekben.Egyre nehezebben bírja a harcot, amit a szivárványcsaládokért és az azokban felnőtt gyerekekért vívnak, hiszen a hatalom részéről olyan cinizmussal néznek szembe,

Egyre nehezebben bírja a harcot, amit a szivárványcsaládokért és az azokban felnőtt gyerekekért vívnak, hiszen a hatalom részéről olyan cinizmussal néznek szembe, ami teljesen kikészíti az embert – megrázó vallomást tett Pál Márton családjogi aktivista a Reggeliben. Felrótta a kormánynak, hogy valódi gyermekvédelem helyett az elmúlt években könyvek lefóliázásával, valamint a pedofília és a homoszexualitás összemosásával foglalkozott. Pál Márton attól tart, hogy a következő hetekben is célkeresztbe kerülhetnek az LMBTQ-emberek.

Pál Márton, a szivárványcsaládban élő magyarok jogaiért küzdő aktivista is ott volt péntek este a gyermekvédelemért tartott tüntetésen. Azt mondta a Reggeliben, azonosulni tud a megmozdulás szervezőinek céljaival, egyik örökbefogadott gyermekük is a gyermekvédelmi rendszerből érkezett hozzájuk. 

Hosszan beszélt arról, hogy szerinte az elmúlt években a kormány érdemben semmit sem tett a gyermekek védelméért, csupán összemosta a homoszexualitást a pedofíliával. Ezzel egyébként a kabinet több százezer magyar állampolgárt bélyegzett meg. 

Nemrég arról írtunk, kiadták az adatokat: meredeken nőtt a szivárványcsaládban nevelt gyerekek száma Magyarországon, a korábbi triplájára. 

Gulyás Gergely szerint nem gond, hogy ezeket a gyerekeket a kormány döntésének köszönhetően súlyos joghátrány éri. 

Pedig, a kormányzati propagandával ellentétben úgy tűnik a magyarok nem akarják megmondani, ki kibe lehet szerelmes.

www.rtl.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux