Ugrás a tartalomra
x

Macron miniszterelnöke: franciának lenni azt jelenti, lehetsz miniszterelnök, ha homoszexuális vagy

Hatalmas válság robbant ki Franciaországban, a gazdák folyamatosan tüntetnek Brüsszel és Macron ellen, az eleve migránspárti bevándorlási törvényt eltörölte a baloldali alkotmánybíróság, Macron új miniszterelnöke ezért az LMBTQ-propagandához menekült. Gabriel Attal azt mondta, franciának lenni 2024-ben azt jelenti, hogy "lehetsz miniszterelnök, miközben nyíltan vállalod homoszexualitásodat". Az ország előtt álló válság megoldásáról elemzők szerint Attal semmi érdemit nem mondott. 

Múlt hét csütörtökön alkotmányos válság robbant ki Franciaországban, mivel a baloldali alkotmánybíróság eltörölte a bevándorlási törvény majdnem felét, a 85 cikkelyből 35-öt (az alkotmánybíróság szerepét betöltő Alkotmánytanács elnöke a radikális baloldali Laurent Fabius, aki Mitterand elnöksége alatt miniszterelnök is volt). Az abszurd döntés még azt is megtiltotta, hogy kvótákat határozzanak meg arra, hogy évente hány bevándorlót fogadnak be. De még egy olyan technikai módosítást is alkotmányellenesnek tituláltak, mint például a családegyesítés határidejének 18-ról 24 hónapra emelését.

Laurent Wauguiez, a jobboldali Köztársaságiak korábbi elnöke egyenesen alkotmányos puccsnak nevezte a döntést.

Közben hatalmas gazdatüntetések robbantak ki Franciaországban. A mezőgazdasági termelők traktorjaikkal blokád alá vonták Párizst, majd be is vonultak a fővárosba. Macron és Brüsszel ellen tüntettek, többek között a rossz minőségű és ezért irreálisan olcsó ukrán termékek dömpingje miatt. 

Ebben a politikai környezetben tartotta meg programbeszédét Gabriel Attal, aki a képviselők megdöbbenésére ahelyett, hogy a válság megoldásáról beszélt volna, LMBTQ-propagandát kezdett.

"2024-ben franciának lenni azt jelenti, hogy lehetsz miniszterelnök, miközben nyíltan vállalod a homoszexualitásodat" - mondta Attal, aki beiktatása után már azzal botrányt keltett, hogy volt élettársát, Stéphane Séjourné-t nevezte ki külügyminiszternek. Az új miniszterelnök hozzátette, nem felejti el, hogy 10 éve Franciaországot "szétszakította" az azonos neműek házasságának engedélyezése. Ehhez képest óriási eredmény, ami most van - mondta Attal.

A képviselők megdöbbentek Attal propagandabeszédén, amiben nem nézett szembe a valósággal.

„Nem találtam az országunk helyzetének súlyosságával arányos jövőképet" – mondta Éric Ciotti, a Republikánusok elnöke. „Attal nem egy jelentős reform mellett elkötelezett miniszterelnök, akinek jövőképe lenne az országról" - tette hozzá, majd azt mondta: "Érzem a gazdálkodók óriási csalódását ezen az estén."

Marine Le Pen, a jobboldali Nemzeti Tömörülés vezetője azt mondta a beszédről, hogy az mindössze egy katalógus volt, és bizonyítja, hogy Attalnak nincs valódi hatalma, a valódi miniszterelnök maga Macron elnök. 

www.origo.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux