Ugrás a tartalomra
x

Nem csak a magyar, a nigériai, az ugandai és a malawi papok sem áldják meg az azonos nemű párokat

Pedig Ferenc pápa hivatalosan is jóváhagyta.

December közepén Ferenc pápa hivatalosan is jóváhagyta, hogy a papok megáldják az azonos nemű párokat. A Vatikán szerint Isten szeretetét és irgalmát kereső embereket nem szabad „erkölcsi elemzésnek” alávetni. A katolikus egyház a doktrína megváltozását Ferenc pápa egyik levelével indokolta, amit két konzervatív bíborosnak küldött októberben. Ebben a pápa azt javasolta, hogy bizonyos körülmények között meg lehessen áldani az ilyen párokat, ha nem keverik össze a rituálét a házasság szentségével.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia december 27-én kiadott közleményében tudatta, hogy mindig kerülni kell, hogy a pusztán párkapcsolatban együtt élő, az egyházilag nem érvényes házasságban vagy egynemű párkapcsolatban élő párok számára közös áldást adjunk.

Nem csak a magyar, hanem számos afrikai ország papjai sem fogják megáldani az azonos nemű párokat. A Reuters felhívja a figyelmet, hogy számos afrikai országban, például a kontinens legnépesebb országában, Nigériában még az azonos neműek közötti kapcsolat is törvénytelen, gyakran hosszú börtönbüntetéssel sújtják.

Az anglikán egyházban a kérdés több mint két évtizede mély megosztottságot okoz, legutóbb Justin Welby canterburyi érsek év eleji javaslata nyomán – miszerint a papok megáldhatják az azonos neműek házasságát – lobbant fel a vita. A katolikus egyház eddig igyekezett elkerülni a konfliktus benyomását.

Angolai, kenyai, nigériai, malawi, Saó Tome és Príncipe-i, ugandai és zimbabwétól katolikus püspökök is kijelentették, hogy nem áldják meg az azonos nemű párokat. Érvelésük szerint a pápa rendelete fakultatívként értelmezhető.

www.rtl.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux