Ugrás a tartalomra
x

Ezért hagyták el az országot: egy meleg pár őszinte vallomása

Schmidt Orsolya kétgyermekes anya és leszbikus. A Fókusznak 2016-ban mondta el, miért döntött úgy, hogy új párjával és akkor 16 éves fiával elhagyják az országot, és Bécsbe költöznek. Ez még évekkel azelőtt volt, hogy a kormány harcolni kezdett a „LMBTQ-propaganda” ellen, de 2014-ben a fiát azért nem vették fel a kispesti Waldorf-iskolába, mert két anya nevelte. 

Orsolya pert indított az intézmény ellen, amit meg is nyert, 350 ezer forintot kapott, ez az összeg azonban szerinte nem mérhető ahhoz a lelki sérüléshez, amit mindannyian elszenvedtek. Orsolya azt mondta, Bécsben még csak egy ferde pillantást sem kapott soha, amikor kézen fogva megjelent a párjával, fiát azonban annyira megviselték az itthon történtek, hogy sokáig bezárkózott. 

www.rtl.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux