Ugrás a tartalomra
x

Eljárás indult az Egységes Diákfront elnökségi tagja ellen, miután a fiatalok ellátogattak a Néprajzi Múzeum melegellenes kordonjához

Eljárás indult az Egységes Diákfront elnökségi tagja ellen, miután csütörtökön fiatalok egy csoportja a Néprajzi Múzeum elé vonult. A résztvevők a művészet cenzúrázása ellen tiltakoztak annak okán, hogy a múlt hét óta – mint ahogy azt a Népszava elsőként megírta – az intézmény kordonnal választotta el az Indiánok. Lelkek. Túlélők. című fotókiállítás egyik, melegeket ábrázoló képeket is bemutató részét.

Az Egységes Diákfront közleménye szerint a rendőrség azzal indokolta elnökségi tagja, Perlaki-Borsos Noel igazoltatását és a szabálysértési eljárást, hogy a múzeumlátogatás nem bejelentett demonstráció volt.

A diákszervezet szerint azonban

erre a rendőröknek semmi oka nem volt, hiszen a kiállításra mindannyian jegyet váltottak, a biztonsági őrök szó nélkül beengedték őket, és semmi olyat nem tettek, mely sértette volna az intézményben a házirendet.

A közlemény szerint a rendőrség arra hivatkozott, a múzeumlátogatás a Facebook-esemény, a papírdarabok és a molinó miatt vált demonstrációvá, valamint azért, mert nem kérték a múzeum és a rendőrség engedélyét.

„Facebook-eseménye bárminek lehet, egy A4-es papírt fogni a kiállításon szabad (még), egy »A kultúra mindenkié« feliratú molinó egy múzeumban pedig elég adekváltnak tűnik. Kíváncsiak vagyunk, hogy a BRFK szerint hol kéne kifejeznünk a kultúráért való lelkesedésünket, ha nem egy múzeumban” – hangsúlyozta az Egységes Diákfront, hozzátéve, hogy aki nem múlt el 18 éves, az természetesen a kordon „meleg-mentes oldalán” maradt.

Végül a diákszervezet leszögezte,

a rendőrséget a jövőben sem fogják megkérdezni arról, mehetnek-e múzeumba.

Mint arról a Népszava is beszámolt, a magyar származású Claudia Andujar fotóit felvonultató tárlat valójában nem a homoszexualitásról, hanem a brazil őserdőben élő a janomami indiánok életéről szól, viszont az alkotó korai munkái közt akad egy fotóriport, amelyen Andujar a São Paulóban és Rio de Janeiróban élő meleg közösségek mindennapjait dokumentálta. Ezek azok a képek, melyeket a Néprajzi Múzeum nagy kiállítóterében csak tizennyolc év felettiek nézhetik meg.

Az Egységes Diákfront korábban nyílt levelet írt az intézmény főigazgatójának, Kemecsi Lajosnak, amelyben felszólították, hogy távolíttassa el a kordont, csütörtök délutánra pedig a Néprajzi Múzeumban való találkozásra hívták a direktort, hogy ott adjon választ a követeléseikre. Öt órakor egy csapat diák és a velük szimpatizálók jegyet váltottak, hogy megtekintsék az Andujar-kiállítást, az Egységes Diákfront tagjai bementek a kordon mögé is, ám nem ellenőrizték őket. Az intézmény főigazgatója nem volt jelen a diákok múzeumlátogatásán.

 

www.nepszava.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux