Ugrás a tartalomra
x

Végleg eldőlt a pad sorsa: múzeumi darab lett belőle

Kiderült, hova tűnt a Tompa utca elhíresült padja, amelyet összesen hétszer festettek át. A hírhedt tárgy jelenleg a budapesti Meme Múzeum tulajdonában áll, ahol még egyszer, utoljára, nyolcadjára is átfestik.

Mint arról az Index is beszámolt, nemrég egy ferencvárosi pad forgatta fel a magyar közéletet, miután egy hét leforgása alatt összesen hétszer festették át. A pad volt már többek között szivárványszínű, zöld-fehér, piros-fehér-zöld és hagyományos barna is. Később egy fólia került rá, és egy feliratot is elhelyeztek rajta. A padot végül elszállították a helyszínről, és mostanáig nem is lehetett tudni arról, hogy mi lesz a sorsa.
Most azonban kiderült, a pad jelenleg a Károly körúti MEME múzeum kiállítótermében áll. 

Ezt az RTL tudta meg annak a múzeumnak a tulajdonosától, amely  egy Károly körúti lakóház első emeletén található, és ahol a mémtörténelem olyan híres tárgyait őrzik, mint például a Magyar Kétfarkú Kutya Párt csirkejelmezét.

A múzeum új szerzeményét, a hírhedt padot a tulajdonos, Heller Z. Péter – aki az  S. Oszkár, egyetemista Facebook-oldal üzemeltetője is –  cipelte fel két vagyonkezelő társaságában a kiállítóterembe, miután az önkormányzat rájuk ruházta azt.
A pad jelenleg piros-fehér-zöld színekben pompázik, azonban Heller Z. Péter közölte,  még egyszer utoljára átfestik, ugyanis annak összes valaha létezett variációját meg akarják mutatni a látogatóknak.

"Egy pár centis rész szivárványos lesz, egy pár centis barna, egy pár centis zöld-fehér" – mondta Heller Z. Péter, aki hozzátette: egy sávon a PNG kiterjesztésű képek szürke-fehér kockás mintáját is rá akarja festeni, hogy a Pad közterületről való eltávolításáról is megemlékezzen. Mint mondta, a korábban ráírt „Nyitott, szabad, boldog” feliratot sem felejtik el visszafesteni a népszerű tárgyra.

Így alakult a története

Úgy tűnik, már csak egy átfestés vár a padra, amely átalakulásának története két héttel ezelőtt kezdődött:

- csütörtökön először az Amnesty International festette szivárványszínűre,
- szombaton a ferencvárosi ultrák átpingálták zöld-fehérre,
- vasárnap az Amnesty feljelentést tett, és ismét átfestette a padot,
- utána hétfőn a fradisták megint zöld-fehérre festették,
- ezután kedd este festették barnára ismeretlenek,
- ezt követően ismét szivárványszínű lett,
- csütörtök estére már piros-fehér-zöldre festették,
- ezután lefóliázták, és az említett feliratot helyezték el rajta,
- majd elszállították,
- most pedig múzeumi darabként lesz megtekinthető.

www.index.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux