Ugrás a tartalomra
x

Deutsch Tamás: Szájer Józsefnek már újra játékban kellene lennie

Folyamatosan „baráti” tűz alatt voltunk az Európai Néppártban, „az egész olyan volt, mint egy toxikus munkahelyi környezet” – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője az Indexnek.

Úgy gondolja, szélesítette, bővítette a mozgásterüket, hogy 2021-ben kiléptek a Néppártból, ahol már úgy érezték magukat, „mint a Kádár-korszakban, ahol a folyamatos öncenzúra teljesen szétzilálta a rendszerkritikus értelmiséget”. Deutsch ma arra lát esélyt, hogy akár már a jövő júniusi EP-választás előtt csatlakozhat a Fidesz az Európai Konzervatívok és Reformisták pártcsaládjához és frakciójához.

Az interjúban szóba került Szájer József is, aki 2020 decemberében mondott le az EP-mandátumáról, miután a kijárási tilalom idején részt vett egy brüsszeli melegorgián, és a rendőrség elől az ereszcsatornán lemászva próbált elmenekülni.

„Szájer Józsefnek szerintem már újra játékban kellene lennie, mert szükség van a tudására és a tapasztalatára, de az esetleges visszatérése az ő személyes döntése” – fogalmazott Deutsch. Szájer helyzetét leginkább egy olyan sportolóéhoz lehet hasonlítani szerinte, akinek volt egy súlyos sérülése, de már újra teljes értékű edzésmunkát végezhet. „Hogy pontosan mi lehetne a feladata, mi lenne a kontribúciója – hogy ilyen okoskodó kifejezést használjak –, azt nem tudom, de szeretném, ha újra a pályára lépne” – tette hozzá.

A Fidesz EP-képviselője arról is beszélt, hogy „Józsi soha nem tagadta a szexuális irányultságát, de valóban nem tett a nagy nyilvánosság előtt manapság oly divatos bejelentést, coming outot.” Deutsch szerint ez magánügy, és nem lehet kötelezően elvárni egy közszereplőtől, hogy nyilvános önvallomást tegyen a szexuális irányultságáról. „Kíváncsi leszek majd, hogy az LMBTQ-közösséggel oly annyira rokonszenvező liberális és baloldali politikusok és megmondóemberek hányszor fogják majd őt – nyilvánvalóan az európai értékek nagyobb dicsőségére – simán »lebuzizni«. Nincsenek illúzióim” – tette hozzá.

Deutsch Tamás az interjúban beszélt arról is, hogy a nyugat-balkáni bővítés az Európai Unió stratégiai érdeke lenne, de Brüsszel tesz erre, ami mögött ő a nyugat-európai elitekre jellemző gyávaságot látja.

„A Nyugat-Balkán olyan, mint egy tárt karokkal felénk szaladó gyönyörű nő, aki át akar ölelni bennünket, de mi hülyén viselkedve eltoljuk magunktól” - fogalmazott a Fidesz EP-képviselője, akinek meggyőződése, ha a következő negyed évszázadban végleg megroppan valami az EU-ban, akkor annak az egyik oka biztosan a nyugat-balkáni bővítés elmaradása lesz. „A Nyugat-Balkán olyan, mint egy tuti lottó ötös, amit az EU lustaságból, butaságból és szemellenzős politikája miatt még csak ki sem tölt, így tuti más fogja elvinni a főnyereményt.”

www.telex.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux