Ugrás a tartalomra
x

Pert nyert a japán Legfelsőbb Bíróságon egy transz minisztériumi dolgozó, akinek nem engedték használni a női vécét

Jogsértőnek találta a japán Legfelsőbb Bíróság egy minisztérium döntését, mellyel elzárta transz munkavállalóját a női mosdók használatától. Az ázsiai országban ez az első alkalom, hogy a legmagasabb bírói fórum szexuális kisebbségek munkaügyi perében döntött.

A felperes férfiként született, de 2008 óta nőként azonosította magát. Munkahelye a Gazdasági-, Kereskedelmi- és Ipari Minisztérium volt, ahol 2009-ben jelentette be főnökének, hogy szeretné használni a női mosdókat. Ezt a kérését teljesítették, azonban csak egy - két emelettel odébb lévő - vécé használatára kapott engedélyt.
A munkavállaló ezután a közszférában dolgozók jogait védő szervezethez fordult, ott azonban nem segítettek neki. Ezután - 2015-ben - perelte be a japán kormányt munkahelyi diszkrimináció miatt egy tokiói bíróságon.

A bíróság három évvel később neki adott igazat, és 1,3 millió jen, vagyis bő 3 millió forint kártérítésre kötelezte a kormányt. A másodfokon eljáró bíróság azonban 2021-ben megváltoztatta az ítéletet, így a felperes a Legfelsőbb Bíróság elé vitte az ügyet, ahol végül nyert.

Japán mai napig konzervatív országnak számít az LMBTQ-kérdésekben. A G7 államok közül például egyedül náluk nem engedélyezett az azonos neműek házassága. A transznemű embereknek pedig invazív műtéteken, így többek között sterilizáción kell átesniük ahhoz, hogy elismerjék a nemi identitásukat.

www.444.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux