Ugrás a tartalomra
x

Ilyen volt az idei kolozsvári Pride felvonulás - Borsi Balázs képriportja

Több ezres tömeg, zömében fiatal felnőttek és tinédzserek gyűltek össze Kolozsvár központjában a szombaton kora délutáni órákban megtartott Cluj Pride alkalmával. A színes-szivárványos kavalkád olyan volt, mintha egy fesztiválon lenne az ember: a hangszórókból zene szólt, a részvevők pedig ismerősen köszöntötték egymást, táncoltak, buliztak a kincses város főterén. A színpadról néhány beszéd is elhangzott, szervezők és meghívottak szóltak a közönséghez, kérve román államot, hogy szüntesse meg az LMBTQ+ közösségek diszkriminációját és ugyanazokat a jogokat biztosítsa számukra is, mint a társadalom többi tagjának, majd a szexuális kisebbségek idei kolozsvári figyelemfelkeltő demonstrációja a hagyományos felvonulással ért véget.

A szervezők minden részvevőnek szivárványos zászlócskákat osztottak. Cserében adományokat fogadtak el. A mintegy háromezer fős tömeg tagjai kezükben a színes zászlókkal valódi színkavalkádot alkottak a kolozsvári főtéren. 

Mintha mindenki mindenkit ismert volna, úgy köszöntötték egymást a más városokból érkezők a helybéliekkel. Miután elkészültek a közös fényképek, következett önefeledt szórakozás: a színpadról lemezlovas szolgáltatta a zenét. 

Ruth Borgfjord, a Cluj Pride főszervezője elmondta: céljuk felhívni a figyelmet arra, hogy a szexuális kisebbségek számos hátrányt szenvednek azért, mert őket nem illetik meg azok a jogok, mint a többségi társadalom tagjait. Hangsúlyozta, ők nem elvenni akarnak másoktól, hanem maguknak is ugyanazookat a jogosultságokat kérik, amik például a heteroszexuális polgárokat megilletnek. Ugyanakkor kiemelte: a Pride arról szól, hogy megmutassák a társadalomnak, a szexuális kisebbségek igenis léteznek, és nem lehet úgy tenni, mintha egy nemlétező problémról volna szó. 

 

A részvevők bátran vállalták másságukat. Azért jöttek el a demonstrációra, hogy hozzájáruljanak a kritikus tömeg kialakulásához, hátha így sikerül tudatosítaniuk, hogy nem csupán egy-egy elszigetelt esetről van szó, hanem tömegek életéről. 

 

 

A főtéren igazi bulihangulat kerekedett.

Voltak azért meghökkentően kisminkelt részvevők is. 

Kolozsvár nyitott szellemiségű város, mégis, még itt is kevés olyan hely és alkalom van, amikor bárki szabadon felvállalhatja szexuális identitását. Hogy ki a fiú és ki a lány, néha nehéz eldönteni, de mint mondták: a lényeg az, hogy mindenki úgy legyen ömnaga, ahogyan jól érzi magát. Főleg, ha ezzel nem árt másoknak. 

 

Nemcsak kolozsváriak, hanem más romániai városokból, sőt külföldről érkezett részvevők is gyarapították a Pride közönségét. 

 

 

Andreas Wolter, Köln homoszexuális alpolgármestere ezúttal is részt vett a kolozsvári melegfelvonuláson, sőt nagyívű beszédet is mondott. Kolozsvár testvérvárosának vezetője szerint a társadalomnak fel kell nőnie ahhoz, hogy megértsen és megoldjon bizonyos problémákat, ám a szexuális kisebbségek feladata, hogy napirenden tartsák az ügyüket és felébresszék a társadalmat, ezáltal pedig naggyá tegyék Romániát. 

Hatalmas színes tömeg gyűlt össze a Szent Mihály-templom szomszédságában, Mátyás király szobra körül. 

A rendezvény egyébként rendezetten és civizált módon zajlott. A főtéri beszédeket követően indult a felvonulás, amely a főtérről a Híd utcára fordult, egy nagy kört téve a Jókai (Napoca) utcán érkezett vissza Mátyás király szobrához. Az idő azonban nem kegyelmezett a felvonulóknak, a Kolozsvárra szinte már menetrend szerint kora délután érkező kiadós záporeső jól eláztatta a részvevőket. 

 

A csendőrség és a rendőrség nagy számban jelent volt és biztosította a felvonulást, de némi ellenérzést keltett, hogy miközben a tömeg még a Híd utcán vonult, megnyitották a forgalmat. A szakadó eső és az autók zaja azonban így sem nyomta el a felvonulók zsivaját. 

www.maszol.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux