Ugrás a tartalomra
x

Leleplező választ adott a kormány az óvodások nemátalakító műtéteiről

Pintér Sándor belügyminiszter helyett most is Rétvári Bence államtitkár reagált.

"Magyarországon hány óvodásokat érintő nemátalakító műtétet végeztek el az elmúlt 5 évben?"

Ezt kérdezte Mellár Tamás (Párbeszéd), aki jelezte: egy aggódó állampolgár kérdését tolmácsolja. Az ellenzéki képviselő arra is választ várt, mennyire volt sikeres a kormány törvényi szintre emelt harca, hány óvodást érintő nemátalakító műtét maradt el miatta.

Mellár Tamás (közgazdászként, statisztikusként, MTA-doktorként, professor emeritusként) tehát két számot kért. Kioktatást kapott.

Tanulságosnak tartjuk, ezért szó szerint idézzük Rétvári Bence államtitkár válaszát.

"Egykor konzervatív gondolkodású polgárból — a képviselői pozíciójáért és tiszteletdíjért —átnyergelni gunyoros LMBT lobbistának, ez is egy lehangoló pályaív.

A magyar Kormány számára a gyermekvédelem ügye központi kérdés. A gyermekek védelmét kiemelt társadalmi ügyként kell kezelni, hiszen gyermekeink jövője a tét. Az LMBT-lobbi káros hatásai már egész Európában éreztetik a hatásukat.

Dániában 2016-hoz képest több mint a duplájára nőtt azoknak a gyermekeknek a száma, akik szeretnék megváltoztatni a nemüket. Svédországban 1500%-kal megnőtt azoknak a kislányoknak a száma, akik kisfiúnak tartják magukat. Tizennyolcszor több kiskorú kért nemi átalakítást 5 év alatt. Az USA-ban orvosi szakvélemény ellenére is kötelező elvégezni a nemi átalakító műtéteket, akár gyereken is.

Magyarországon a baloldal is teret adna a gyermekeket célzó LMBT-propagandának. Fekete-Győr András nyíltan kimondta, hogy beengedné a transznemű embereket az óvodákba, iskolákba szexuális felvilágosítást tartani. Szerinte ezzel semmi probláma, hiszen mint mondta: »sokszínű ez a XXI. század«. Kifejtette azt is, hogy szerinte nem csak a szülő feladata a felvilágosítás, abban nagy szerepe kell legyen az iskoláknak is. Magyarországon azonban elsőként Európában az emberek elmondhatták a véleményüket, és nem a politikai elit, hanem a magyar emberek mondhattak ítéletet arról, hogy mit gondolnak a
gyermekvédelemhez kapcsolódó kérdésekről.

Önökre itt sem lehetett számítani és nem volt meglepő azt látni, hogy rögtön a gyermekeket védő népszavazás ellen támadtak. A baloldal bojkottot hirdetett a népszavazás ellen és arra szólította föl a magyar embereket, hogy ne mondják el véleményüket a gyermekvédelemmel
kapcsolatos kérdésekről. Párttársa, Tordai Bence azt mondta a gyermekvédelmi népszavazásról, hogy az egy » bornírt baromság«. Hasonlóan vélekedett erről Ujhelyi István is, aki szerint a gyermekvédelmi népszavazás egy » hülyeség«. Csárdi Antal pedig azt mondta, hogy a gyermekvédelem » ma egyszerűen nincs Magyarország legfontosabb tízezer ügye között«, ezért a népszavazás » nevetséges«.

Az Önök miniszterelnök-jelöltje sem támogatta a gyermekvédelmi népszavazást és kijelentette, hogy szét fogja tépni a gyermekek védelméről szóló kérdéseket tartalmazó szavazólapot, sőt leszögezte: »Egyből el fogjuk törölni ezt a borzasztó törvényt.« Ezenfelül Magyarország
Alaptörvénye kapcsán kijelentette: » aberráltnak és kimondottan tahóságnak tartom azt, hogy beleírták azt, hogy az apa férfi, az anya nő«.

A baloldal azonban hiába próbálta meg nevetségessé tenni a gyermekvédelmi népszavazást. A magyarok véleménye egyértelmű volt, több mint három és fél millióan mondtak nemet a genderpropagandára. A gyermekek védelme nemzeti sorskérdés, a népszavazás pedig konszenzust teremtett ebben a kérdésben.

A két konkrét kérdésre tehát az államtitkár dán, svéd és amerikai statisztikákkal reagált, miközben a magyar adatokról egyetlen szót sem ejtett, noha az által bőségesen citált ellenzéki véleményeket éppen azokkal cáfolhatta volna meg.

Mellár Tamás reagált

Közösségi oldalán a képviselő a stílusra külön nem tért ki, arra azonban igen, hogy az igen hosszú válaszból sajnos nem derült ki,  Magyarországon hány óvodásokat érintő nemátalakító műtétet végeztek el az elmúlt 5 évben. Élt a gyanúperrel, lehet, hogy egyet sem.

 

www.24.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux