Ugrás a tartalomra
x

Honvédelmi miniszter: Amíg én állok a honvédelem élén, nem lesz LMBTQ-ideológiával fertőzött magyar haderő

Donald Trump meglepetés-videóüzenete után – melyben a globalistákkal és a kommunistákkal vívott történelmi harcról beszélt a korábbi elnök – Szalay-Bobrovniczky Kristóf tartott nyitóbeszédet a CPAC Hungary konferencia második napján. A honvédelmi miniszter arról beszélt, hogy a hont nemcsak a fegyveres fenyegetésektől, hanem a progresszív ideológiáktól is védeni kell.

A korábbi londoni nagykövet arról beszélt, hogy az ellenség ismerete nélkülözhetetlen a győzelemhez. Mi magyarok pedig jól ismerjük az ellenséget, ugyanis kommunista elnyomásban nőttünk fel. Így Szalay-Bobrovinczky szerint így tisztán látjuk, hogy a jelenlegi progresszív ideológiák „az ateista szovjetbolsevik áramlatok mutációi”.
A miniszter odaszúrt a „balos álpacifistáknak”, akik szerinte hirtelen fegyver- és háborúpártivá váltak egyik napról a másikra, és Greta Thunbergnek is.

Szalay-Bobrovinczky arról is beszélt, hogyideológiai megszállók a gyermekeink lelkére támadnak az iskolákban”, de a magyar kormánynak sikerült megállítania őket. Ehhez kapcsolódóan kijelentette, hogy amíg ő áll a honvédelem élén, nem lesz LMBTQ és egyéb progresszív ideológiákkal fertőzött magyar haderő.

A honvédelmi miniszter ezen kívül beszédében elismételte a magyar kormány szokásos lózungjait, miszerint Ukrajnában egy 20. századi típusú véres háború folyik, melyből fegyveres módon nincs kiút, ezért azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.

Elismételte azt is, amiről Szijjártó Péter beszélt néhány hete egy BBC-interjúban, miszerint a saját történelmükből jól tudjuk, hogy a béketárgyalásokon megállapított határokat nem feltétlenül a tűzszünet kikiáltásának pillanatában húzódó frontvonalak alapján rajzolják meg.

Szalay-Bobrovinczky szerint nem hagyjuk, hogy belesodorjanak minket a háborúba, de fejlesztjük és erősítjük a hadseregünket, ahogy arra Donald Trump is felszólította az európai nemzeteket még elnöksége idején. A NATO-t pedig egy létfontosságú katonai szövetségnek tartja.
Szalay-Bobrovinczky Kristóf legutóbb amiatt szerepelt a hírekben, hogy javaslatára egy héttel ezelőtt Novák Katalin váratlanul leváltotta Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét.

A parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésén a honvédelmi miniszter arról beszélt, hogy a NATO történetének egyik legnagyobb átalakulásának vagyunk tanúi, Magyarország pedig a földrajzi helyzete és haderőfejlesztése miatt megkerülhetetlen ebben a folyamatban. Azért választotta Böröndi Gábort a honvédség élére, mert a honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjeként komoly nemzetközi kapcsolatokra tett szert.

A CPAC Hungary konferencia főszónoka Orbán Viktor volt. A miniszterelnök csütörtöki beszédében, a liberális és progresszív ideológiákat egy Brüsszelben és Soros György laborjaiban kifejlesztett halálos biofegyverhez hasonlította. A konferenciára csupán videóüzenetet küldött maga helyett a két sztárvendég, Donald Trump és Tucker Carlson. 

www.telex.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux