Ugrás a tartalomra
x

LIGHT ART MUSEUM BUDAPEST - A FÉNY FORRADALMA

Megnyílt a világ egyik legnagyobb fényművészeti múzeuma Budapesten.

A LAM egy független művészeti kiállítótér, ahol modern, kortárs és művészettörténetileg is emblematikus műalkotások széles választékával találkozhatnak a látogatók. A múzeum mindenkinek szól. Olyanoknak, akiket a kíváncsiság hajt, nyitottak a művészetre és egy izgalmas utazásra vágynak. Kiállításuk számos világhírű magyar fényművész munkáit mutatja be, köztük Moholy-Nagy László és Victor Vasarely alkotásaival.

"A Light Art Museum a művészet, a tudomány és a technológia interakciójára épülő eredményeket, a fény kreatív használatával végzett kutatómunka legkülönbözőbb területeit mutatja be.Keressük, bemutatjuk és csodálatba esünk azon, amit a digitális kultúra alkotott.

Olyan monumentális, multiszenzoros installációkat készítünk, mutatunk be és gyűjtünk, amelyek megkérdőjelezik az emberi érzékelés berögzült sémáit és a tér megtapasztalásának új lehetőségeivel ismertetnek meg oly módon, hogy nem igényelnek semmilyen háttértudtást vagy előzetes ismeretet. Hiszünk benne, hogy a mindenkiben megbújó kreativitás és az emberközpontúvá tett technológiák segíthetnek közösségeink egymásra találásában és a társadalmi feszültségek okozta sebek begyógyításában."

A fény forradalma

A LAM-ban jelenleg A fény forradalma c. kiállítás tekinthető meg. A tárlaton olyan magyar művészek alkotásai vannak kiállítva, akik úttörői a fényművészetnek és a fénnyel kapcsolatos művészeti formák alkalmazásának. A kiállítás kurátorai abc sorrendben, Bordos László Zsolt (ötletgazda, LAM alapító tag), Laki L. László (ötletgazda, LAM alapító tag), Lukács Viola, Orosz Márton.

A Light Art Museum Budapest a fénnyel folytatott művészeti kísérletek helyszíne. Az első olyan kiállítóhely a világon, ami múzeumként kötelezte el magát a médium gyűjtésének, kutatásának és bemutatásának.

A tárlaton bemutatott tárgyak abból az elképzelésből születtek, hogy anyagtalan, megfoghatatlan és kitapinthatatlan fényt maradandó élménnyé szilárdítsák.

Például irányítottad már egyetlen kézmozdulattal több ezer izzó fényének és színének váltakozását? „Simogattál” már holografikus koponyát? Voltál már főszereplője nagyképernyős lézershow-nak? Mi több: utaztál már földöntúli járművön egy képzeletbeli város labirintusában? Ezeket, és még ennél sokkal többet kínál a LAM első, 2023 augusztusáig látogatható tárlata. Továbbá, akik a fénnyel kapcsolatban tartalmas gondolatokra, poézisre, filozófiára vágynak, azok is megtalálják a rengeteg mű között az érdekes dolgokat.

A tárlat leggrandiózusabb kiállítási darabja pedig az egykori vásárcsarnok közepén felhúzott óriási ballon, melynek belsejébe lépve egyedülálló utazás részesévé válhatsz. Emeld tekinteted a magasba (vagy épp: feküdj le bátran a tükörpadlóra), és elő a kameráddal! A kivetített fényjátékok varázslatos világba repítenek majd, mely egész biztosan megér (jó) néhány kattintást!

A helyszínről

Az V. kerületi Hold utca és a Vadász utca közötti épületet Czigler Győző 1892 és 1896 között építette, amelyben egy termelői piac üzemelt. Ez által a piac egyben egy közösségi térként is szolgált a környéken élők számára, viszont a turisták is szívesen látogatták a kiváló elhelyezkedésének és a sajátos bájának köszönhetően. A több mint 2000 m2-es eklektikus csarnok több mint 190 állandó és 80 ideiglenes üzletnek adott otthont.

A helyszín jelképes, ahol ezek a művek megjelennek, hiszen az ipari forradalomtól elválaszthatatlan elektromosság éppen akkor vált a mindennapok részévé, amikor a 19. század végén a mérnöképítészet a termelést a fogyasztással összekötő, ipari-gazdasági rendeltetésű épületei – köztük a Light Art Museumnak helyet adó Hold utcai vásárcsarnok –létrejött.

Jegyvásárlás

Online jegyek

6.000 Ft felnőtteknek
4.000 Ft nyugdíjasoknak
4.000 Ft diákoknak
3.500 Ft gyerekeknek (5-12)
14.000 Ft családoknak *
4 év alattiaknak ingyenes

Helyszíni jegyek

6.000 Ft felnőtteknek hétköznapokon
7.000 Ft felnőtteknek hétvégén és szabadnapokon
4.000 Ft nyugdíjasoknak
4.000 Ft diákoknak
3.500 Ft gyerekeknek (5-12)
14.000 Ft családoknak* hétköznapokon
15.000 Ft családoknak* hétvégén és szabadnapokon
4 év alattiaknak ingyenes
A családi jegy két felnőtt és két 12 éven aluli gyermek belépésére jogosít.

Minden kedden ingyenes tárlatvezetést tartanak 16:00 és 18:00 órakor.
Pénteken és szombaton a tárlatvezetési díj összege: 1000 Ft

A tárlatvezetések érvényes múzeumi belépővel látogathatók.

Nyitvatartás: minden nap 10:00 – 22:00 között

Helyszín: 1054 Budapest Hold utca 13.

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux