Ugrás a tartalomra
x

A Mi Hazánk a Btk. módosításával tiltaná meg a 18 éven aluliaknak a homoszexuális kapcsolatot

A büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását kezdeményezte Novák Előd, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője annak érdekében, hogy a jelenlegi 14 helyett ismét 18 év legyen az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat esetében a beleegyezési korhatár.

A szélsőjobboldali politikus keddi budapesti sajtótájékoztatóján az MTI tudósítása szerint arról beszélt: ha szükséges, akár az alaptörvény módosítását is kezdeményezik a jelen helyzet megváltoztatása érdekében, mert szerintük ezzel a megoldással kerülhetnek valóban védett státuszba a felnőtteknél jobban veszélyeztetett fiatalok. Novák azzal büszkélkedett, hogy „a Mi Hazánk az egyetlen párt, amely a pedofíliához hasonlóan a homoszexuális propagandafelvonulás betiltását is követeli”. A politikus a homoszexualitást a drogokhoz hasonlította, és azt állította, hogy „természetellenes, biológiai zsákutca”, majd arra is hivatkozott, hogy „ideig-óráig szerezhet örömet egyeseknek, de tartós boldogságot széles körben semmi esetre sem” (ez a népszerű előítélet egyébként kutatások szerint nem igaz).

Halász Géza, a Mi Hazánk család- és szociális ügyi szakpolitikusa szerint jogi következetlenség, „hovatovább képmutatás van” a kormány által „gyermekvédelmi”-nek nevezett, a homoszexualitást a pedofíliával összemosó törvényben. Ugyanis miközben tiltja, hogy a 18 évnél fiatalabbak számára a homoszexualitást népszerűsítő, megjelenítő tartalom elérhető legyen, azt engedi, hogy egy felnőtt szexuális kapcsolatra vegyen rá egy vele azonos nemű kiskorú

Nem nehéz kitalálni, hogy a kormány melegellenes üzeneteire tromfoló szélsőjobboldali párt az elmúlt napok botrányára reagált. A múlt héten mi is megírtunk, nagy közfelháborodást váltott ki, hogy a pedagógiai asszisztensként dolgozó, 39 éves B. Zsolt a TikTokon egy 15 éves diákkal való szexuális kapcsolatáról beszélt.

A jelenlegi jogszabály egyértelmű: aki 12 éves elmúlt, létesíthet szexuális kapcsolatot 18 év alatti személlyel, ha ebbe mind a két fél beleegyezik. 14 éves kor felett pedig bárkivel lehet szexuális kapcsolata a fiatalnak, természetesen azzal a kitétellel, hogy szintén kölcsönös beleegyezésen kell alapulnia. A jogszabály nem tesz különbséget heteroszexuális és homoszexuális kapcsolat között. Tehát jogilag az a büntetendő, ha egy 18 év feletti egy 14 év alattival létesít szexuális kapcsolatot.

Azonban ahogy azt a Telexnek Bárdossy-Sánta Nóra jogász, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szakmai vezetője elmondta:

"súlyos félreértés, ha valaki szerint egy felnőtt és egy gyerek szexuális kapcsolata rendben van csak azért, mert jogilag nem büntethető."

www.telex.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux