Ugrás a tartalomra
x

Nem tabu a homoszexuális együttlétre való nevelés egyes amerikai iskolákban

Egy New York-i állami iskola igazgatója szerint a „This Book is Gay” („Ez a könyv meleg”) című könyvnek helye van az intézmény könyvtárában azért, hogy a gyermekek számára is elérhető legyen.

Az igazgató e-mailjét a Libs of TikTok népszerű oldal osztotta meg, amelyben az intézményvezető arról ír egy panaszt tévő szülőnek, hogy ugyan minden joga megvan a nevelőnek, hogy figyelemmel kísérje, hogy mit olvas a gyermeke, ennek ellenére a könyv az iskolában marad.

Az igazgató szerint a szülők az olvasmány kifogásolásával csak új és más nézetektől akarják visszatartani gyermekeiket, pedig az iskola célja éppen a diákok látókörének szélesítése lenne.

A szóban forgó könyv egyébként homoszexuális együttlétről és orgiákról tanít. Azonban nem ez az első eset, amikor kiderül, hogy ilyen és ehhez hasonló tartalmú könyveket tartanak amerikai iskolai könyvtárakban, ugyanis egy kaliforniai és Illinois-állambeli középiskolában is korlátlanul hozzáférhetnek a kiskorúak a szexualitás LMBTQ variánsairól szóló „szakirodalmakhoz”.

Véleményem szerint ennyi erővel pornóújságokra is előfizethetne az iskola. Egy korábbi konzervatív kongresszusi jelölt Twitter-bejegyzésében pedig jogosan tette fel a kérdést, hogy

 

vajon a Biblia is helyet kapott-e a könyvtár polcain?

Bár gondolom a diákok perspektívájának tágításán a szóban forgó igazgató nem a vallási formák megismertetését érti, azonban továbbra sem értem, hogy egyes tanárok miként tekinthetnek hivatásként arra, hogy a matek és irodalom mellett ilyenfajta szexre is tanítsák a diákokat.

 

www.vasarnap.hu/Janó-Veilandics Franciska

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux