Ugrás a tartalomra
x

Hodász András: Ha meleg és heteroszexuális együtt ünnepel, megértettük a karácsony üzenetét

Szerinte nem az alaptörvényünk miatt leszünk keresztények.

Az első karácsony szerény, dísztelen, csendes volt. Pedig nagyon is nagy dolog történt, írja a HVG 360-on megjelent karácsonyi véleménycikkében Hodász András. Szerinte az első bűn nem a tiltott gyümölcs leszakítása, nem valami random, önkényes szabály megszegése, hanem az Isten bizalmának elárulása volt. Ezért bujkál Ádám és Éva a kertben, ezért takarják el magukat. Hozzáteszi: Jézus az első pszichológus és egyben pedagógus is, mert felismerte, az empátia első lépése, hogy belépek a másik világába, és a személyes példánál nincs hatékonyabb tanítási módszer.

Mindenkit, előítéletek nélkül elfogadni, a bűnöket megbocsátani, a társadalom megvetett, kitaszított, lenézett rétegei felé nyitottnak lenni: ez a kereszténység.

Mint írja, a kereszténynek titulált Magyarország most vizsgázik: értjük-e Jézus példáját, az ünnep lényegét, és vajon helyesen ünneplünk-e. Mert mitől keresztény az ország? Az alapító miatt? Az alaptörvény miatt? A politikusaink vasárnapi miselátogatásai miatt? Nem hiszem. Jézus azt mondja: „Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.”

Szerinte ha a gazdag és szegény, bűnös és mélyen vallásos, jobb- és baloldali, meleg és heteroszexuális együtt tud ünnepelni, állíthatjuk azt, hogy megértettük a karácsony üzenetét.

A katolikus papot pár hónappal ezelőtt mentették fel a papi szolgálatai alól. 

 

www.24.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux