Ugrás a tartalomra
x

400 ezer forintra bírságolták a Pesti TV-t, mert gyalázta a transznemű embereket

A Médiatanács megbírságolta a Pesti TV-t egy tavaly karácsonykor leadott, transz embereket dehumanizáló műsora miatt.

A 2021 decemberi műsor nagy részében a transz személyek gyalázása állt a középpontban. A beszélgetők ismétlődően az „ő” helyett az „ez”/„az”/„ezt” névmásokat használtak, ami azt az üzenetet hordozta, hogy a transznemű személyeket nem tekintik embernek – írja a hvg.hu a Háttér Társaság közleményére hivatkozva. A közleményben az is szerepel, hogy a dehumanizáló beszéd mellett a műsorban részt vevők a transznemű nőkre “férfiként” hivatkoztak, ezzel tagadva, hogy a transz embereknek is joguk lehet nemi identitásuk megélésére és elismerésére.

A műsorban elhangzottak miatt a jogvédő szervezet a Médiatanácshoz fordult, a mely végül elmarasztalta a Pesti TV-t, valamint 400 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte azt.

A szervezet szerint az effajta kommunikáció a többségi társadalom felé azt közvetíti, hogy a transz emberek kevésbé értékes, tiszteletre méltó tagjai a társadalmunknak.

Közleményükben hangsúlyozzák, hogy a Pesti TV műsorában a beszélgetés résztvevői egy ponton még azt is kijelentették, hogy a transz emberek „megérdemlik”, hogy fizikai zaklatás vagy támadások áldozatai legyenek. „Senki nem cipőzné meg, pedig néha azt érdemelné az ilyen” – hangzott el a műsorban.

A Médiatanács megállapította, hogy a műsorban elhangzottak alkalmasak lehettek egy kisebbség kirekesztésére, valamint nem tartották tiszteletben az emberi méltóságot.

A Pesti TV-nek nem ez volt az egyetlen ügye, amely miatt számot kellett adnia korábbi műsoraiban elhangzott vállalhatatlan kijelentéseiért. Múlt héten írtuk meg, hogy Jeszenszky Zsolt a csatorna műsorvezetője bocsánatot kért a ferencvárosi polgármestertől, Baranyi Krisztinától a korábban szintén a Pesti TV-ben elhangzott, rá tett megjegyzések miatt.

A Pesti TV egyébként épp idén szűnt meg.

 

24.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux