Ugrás a tartalomra
x

Kedvező irányba módosultak az örökbefogadási űrlapok, frissültek a tájékoztatók

Módosították a korábban több helyen indokolatlan megkülönböztetést eredményező örökbefogadási űrlapokat a hatóságok. Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat már az egyedüli örökbefogadókat, és ezáltal a bejegyzett élettársi kapcsolatban élőket is figyelembe vevő, egységes nyomtatványokat alkalmaz az eljárásban.  A módosított tájékoztatók a hatályos szabályozásnak megfelelő útmutatást adnak az örökbe fogadni tervezőknek.

Ügyfeleink korábbi jelzései alapján tapasztaltuk, hogy az egyedül örökbe fogadni szándékozók (egyedülállók vagy élettársi, bejegyzett élettársi kapcsolatban élő egyéni örökbefogadók) számára többször lehetetlen volt értelmezni az örökbefogadást megelőző eljárásban alkalmazott űrlapokat. Azok sok esetben kizárólag a házastársak általi közös örökbefogadáshoz készültek. 2021 tavaszán közérdekű adatigényléssel fordultunk a területi gyermekvédelmi szakszolgálatokhoz, hogy az általuk használt űrlapokat megismerjük, véleményezzük, és azok módosítására javaslatot tegyünk. A megkeresett szakszolgálatok közül végül csak öt küldte el a kért nyomtatványokat. Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat (OGYSZ) azonban megerősítette, hogy törekedni fog arra, hogy az örökbefogadást megelőző eljárás során alkalmazott űrlapok és kérelem-minták országosan azonosan, a jogszabályoknak megfelelően álljanak rendelkezésre.

2021 végére készültek el, és az OGYSZ honlapján azóta elérhetőek azok a nyomtatványok, amelyek a házastársak mellett az egyedül örökbe fogadni szándékozók számára is egyértelműen kitölthetők. 

Az OGYSZ honlapján ugyanakkor közzétett egy, a Miniszterelnökség által kiadott tájékoztatót is az egyedül örökbefogadók esetén követendő eljárásrendbe vonatkozóan, ebbe azonban a korábbi, hibás terminológia került, amely egyedülállókról, nem pedig egyedül örökbefogadókról beszélt. Ez félrevezető volt, hiszen az egyedülállók az egyedül örökbefogadóknak csak egy alcsoportja: egyedül örökbefogadónak minősül a házas, élettársi vagy bejegyzett élettársi kapcsolatban élő, de egyéni örökbefogadó személy is. Emiatt 2022 márciusában közérdekű bejelentéssel fordultunk a minisztériumhoz, amely egyesületünk javaslatát követve módosította a tájékoztatót, ami azóta az OGYSZ honlapjára is kikerült. 

“Üdvözöljük az OGYSZ az egységes, a jogszabályoknak megfelelő gyakorlat kialakítására irányuló törekvéseit. Örülünk, hogy jelzésünk nyomán elindult az a folyamat, amely végül az örökbefogadást megelőző eljárásban alkalmazott űrlapok és kérelemminták megkülönböztetésmentes kialakításához vezetett. Bár a törvények továbbra is jelentősen korlátozzák az azonos nemű párkapcsolatban élők örökbefogadási lehetőségeit, legalább hibás tájékoztatással nem nehezítik a hatóságok az érintettek eligazodását,” mondta el Polgári Eszter, a Háttér Társaság Jogsegélyszolgálatának munkatársa. 

Örökbe szeretnétek fogadni, de nem tudjátok, hogy kell belevágni? Megakadtatok a folyamatban? Felvilágosításért, jogi képviseletért forduljatok a Háttér Társaság jogsegélyszolgálatához a jogsegely@hatter.hu címen!

www.hatter.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux