Ugrás a tartalomra
x

Rekkenő hőségben vonultak több ezren az idei Budapest Pride-on

Az előzetes terveknek megfelelően 15 órakor elstartolt a 27. Budapest Pride a Carl Lutz rakpart Dráva utcai indulópontjáról. A Mi Hazánk Mozgalom ezúttal is lefoglalta az Andrássy utat a felvonulók elől, de a párt rendezvényt nem tart. A több ezer főt számláló felvonulás békésen jutott el a Szabadság térre, ahol kora este a rosszra forduló időjárás miatt a beszédek után elkezdett oszlani a tömeg.
Ahogy arról beszámoltunk, 27. alkalommal rendezték meg a Budapest Pride-ot. Az eseményt bonyolító szervezet elnökével, Radványi Viktóriával utánajártunk, hogyan indult el a mozgalom hazánkban, és felidézzük az elmúlt évek legemlékezetesebb pillanatait.

15:00 – elindult a Pride, több ezer fős tömeg vonult

A menet élén egy kamion haladt, mögötte a kezdetben csendesen vonuló tömeg – ami kollégánk helyszíni beszámolója szerint több ezer fős lehet – az elmúlt percekben már azt skandálta, hogy 

"Magyarország nyitott, szabad, boldog."

16:00 – ellentüntetők érkeztek, transzparens is volt náluk

Időközben megjelentek az ellentüntetők is, akik a Margit hídra kifeszített transzparensük felirata szerint azt üzenték a vonulóknak, hogy „Stop LMBTQ-pedofília”.

A két tábor résztvevői egymásnak fütyülnek a Margit hídon, illetve a híd alatt vonulva.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere közösségi oldalán azt írta: Budapest büszke a Pride-ra. Ennek megfelelően a Pride hónap kezdete óta szivárványos zászló lobog a Városházára kapuja fölött. 

"...az a dolgunk most, hogy védjük és óvjuk a város és a városlakók szabadságát és jogait, hogy újra kimondjuk: ennek a városnak a nagyszerűségét a sokszínűsége adja. Főpolgármesterként kötelességem azok mellett állni, akik jogaikért és szabadságukért állnak ki, apaként, társként és érző emberként pedig ez a természetes számomra."

A pártok részéről az MSZP, a DK, a Párbeszéd, a Momentum és az LMP is jelezte, hogy politikusaik és szimpatizánsaik jelen lesznek az eseményen. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Momentum saját kamionnal képviselteti magát.

Vegyük vissza együtt Magyarország jövőjét!

Ezt üzente Steiner Kristóf azoknak, akik hisznek a szerelemben. Véleménye szerint azért kell ott lenni a Budapest Pride-on, mert így lehet támogatni a szabadságot, a szeretetet, a sokszínűséget, az egyenlőséget, a befogadást és az alapvető emberi jogokat mindenki számára!

A magát hivatásos és szenvedélyes történetmesélőként bemutató celeb az esemény alkalmából közösségi oldalán magáról és partneréről képgalériát is posztolt.

"Ez egy szabad ország, itt mindenkinek joga van felvonulni. Egyetlen dologhoz nincs joga: közszemérmet sérteni, provokálni a társadalmat, illetve blaszfémikus módon megsérteni a vallásos embereket " – ezt üzente Erdélyből Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Budapest Pride felvonulóinak a Telex videóinterjújában. 

Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese, az országgyűlés alelnöke pedig jókedvű képet tett közzé, melyen férje, Novák Előd parlamenti képviselő és négy gyermekük látható. A kép alá ezt írta: a család, az család!

17:00 – megérkezett a tömeg a felvonulás végpontjának kijelölt Szabadság térre

A menet 17 órakor megérkezett a felvonulás végpontjaként kijelölt Szabadság térre, ahol a rendezvényt támogató civil szervezetek sátrakat állítottak fel. A téren található az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége is, sátruk közvetlenül a szovjet hősi emlékmű mellett áll. Amint arról korábban írtunk, az USA vezeti azt a listát, melyen több mint 40 ország helyi képviselete biztosítja a 27. Budapest Pride-ot támogatásáról.

A Szabadság téren felállított színpad elől az esemény biztonsági szolgálatának emberei elvezettek egy ellentüntetőt, aki hangosan szidalmazta a résztvevőket.

17:45 – közeleg az eső, sokan elindultak haza

Helyszíni kollégánk arról számolt be 18 óra előtt néhány perccel, hogy a tömeg lassan oszlani kezdett, hiszen vihar és eső közelgett az előrejelzések szerint. Az esemény hangulata egy piknikét idézte, békésen zajlott minden, kutyás rendőrök védték a felvonulókat, különösebb atrocitást nem tapasztaltak helyszínen tartózkodó kollégáink.

18:00 – véget értek a beszédek, jöhet a buli

A Szabadság téren Dudits Luca, a Háttér Társaság és Víg Máté, az Amnesty International Magyarország képviselője felidézték, hogy az elmúlt években a hatalom először a transzszexuális emberek jogait csorbította, majd ellehetetlenítette, hogy az egynemű párok gyermekeket fogadjanak örökbe, végül pedig homoszexualitást és pedofíliát összemosó, szerintük szégyenletes törvényt hozott. Emlékeztettek arra, hogy a gyermekvédelminek nevezett népszavazáson 1,7 millió ember érvénytelenül szavazott, így sikerült megbuktatni a referendumot. „Olyan országban szeretnénk élni, ahol a sokszínűség érték, mert szeretni emberi jog” – fogalmaztak a szónokok.

Edward Reese a kijevi Pride nevében üdvözölte a felvonulás résztvevőit. Azt mondta, hogy az oroszok nem csupán Ukrajnában követnek el genocídiumot, hanem az egész világon, hiszen éhhalálra ítélik a szegényebb országok lakóit a gabona visszatartásával. Arra kért mindenkit, hogy követeljék az orosz agresszió befejezését.

Hrubi Zita, a Budapest Pride sajtószóvivője elmondta: el szeretnék érni, hogy jövőre ne csak Budapesten és Pécsen, hanem az ország más városaiban is rendezzenek Pride-felvonulást.

Molnár Áron színész, a noÁr Mozgalom képviselője azt mondta a résztvevőknek: soha nem fogják engedni, hogy „egy homofób kormány azt tegyen veletek, amit akar”.

www.index.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux