Harminc éve fogadtam el, hogy meleg vagyok, azóta még soha nem éreztem ilyen nyomasztónak a magyar légkört
„A lányom és a felesége az én családom!” – mondta 2019-ben, a Kossuth térre szervezett egyik megmozduláson Gyémánt Ágnes, az LMBTQ gyermekek szülei és támogatói csoport vezetője. A tüntetést akkor még Kövér László LMBTQ-emberekkel szembeni diszkriminatív kijelentései miatt szervezték, azóta pedig a kormány egyrészt ellehetetlenítette az azonos nemű párok örökbefogadásának lehetőségét, másrészt életbe léptette a sokak szerint transz- és homofób „gyermekvédelmi” törvényt. Gyémánt Ágnes csoportja továbbra is működik, harmadik éve pedig ölelőpontokon várják a felvonulás résztvevőit egy elfogadó, szeretetteljes átkarolás erejéig. A Pride-hónap keretein belül szervezett családi napon arról kérdeztük őt, valamint Virág Zsolt közgazdászt, meleg aktivistát, a Szimpozion Egyesület ügyvezetőjét, hogy milyen változásokat látnak a szülők attitűdjében, milyen félreértésekkel találkoznak a leggyakrabban és hogy mit tehet egy szülő azért, hogy megfelelően támogassa a gyerekét.
„A lányom által vagyok érintett a dologban, ő a feleségével együtt korábban aktivistaként dolgozott” – mondja Gyémánt Ágnes arról, mi szülte az ötletet, hogy 2016 októberében elindítsa a netes LMBTQ-gyermekek szülei és támogatói csoportot. Abban az évben combnyaktörést szenvedett, így először kórházba, majd három hónapra szanatóriumba került. Ez azt is jelentette, hogy nem tudott részt venni a felvonuláson, pedig nagyon szeretett volna.
Néztem a közvetítést, és a jövendőbeli menyem mondott egy beszédet. Csodálatos volt! Amikor azt mondta, hogy „anyukám, szeretlek!”, úgy meghatódtam, hogy azt éreztem, nekem is kell majd egy beszédet mondani, és a szülők részéről biztosítani az LMBTQ-fiatalokat arról, hogy mi is szeretjük őket.
A következő évben tényleg mondtam egy beszédet, akkorra már a csoportot is létrehoztam. Mint mozgássérült, nem tudtam érdekvédőként működni úgy, ahogy kellett volna, de amikor a lányomról volt szó, nem volt kérdés, hogy többet tegyek. Ez inspirált arra, hogy ne hallgassak, és ne csak őt támogassam, hanem másoknak is tudjak segíteni” – magyarázza Gyémánt Ágnes.
A lánya már jóval korábban coming outolt, Gyémánt pedig erről elmondja: hiába volt elfogadó, a jövőt, amit elképzelt a saját lányának, el kellett temetnie. „Én sem azt mondtam, hogy jaj, de jó, hanem azt, hogy el kellene menni pszichológushoz, amit a lányom félre is értett. Nem azt akartam volna, hogy „gyógyíttassa magát”, hanem hogy kapjon szaksegítséget ahhoz, ha bántják. Mert rögtön ez volt az első gondolatom. Hogy majd bántani fogják, hogy nem talál munkát, nem talál párt. Hogy nem lesz unokám. Egyébként van, kettő is. De nagyon sokat sírtam, hiszen az anyák hajlamosak elképzelni, hogy a lányuk majd egy habos, hófehér ruhában férjhez megy, és ez a terv ott nekem füstbe ment.”
Azt persze Gyémánt Ágnes is érezte, hogy a lánya más valamiért, más valamiben, de ahogy ő fogalmaz: megpróbálta a szőnyeg alá söpörni, és megmagyarázni magának, hogy nincs itt semmi probléma. Azóta a lánya bejegyzett élettársi kapcsolatban van a párjával. A korábbi párjával együtt neveltek egy gyermeket, aki már tízéves, a kistestvért pedig már az új párjával vállalta. Próbálkoztak örökbefogadással, alkalmasnak is találták őket, de azóta sem kaptak értesítést. „Arra most várhatnak, amíg piros hó nem esik” – magyarázza Gyémánt Ágnes.
A csoportban már ezer tag van, de nem mindannyian szülők, sok az egyéb hozzátartozó, támogató, érdeklődő. A melegek elleni törvény a létszámon nem látszott meg, Gyémánt Ágnes mindössze a társadalmi változást érzi: szerinte erősebben váltak szét az emberek a törvény óta, azok, akik erősen homofóbok voltak, most még inkább azok lettek, és ennek kifejezését jobban megengedik maguknak, hiszen majdhogynem fel vannak rá hatalmazva. „Azok az emberek pedig, akik billegtek, vagy nem sok ismeretük volt a témáról, sokkal elfogadóbbak lettek. De úgy érzem, nincs már akkora átjárás, mint régebben volt” – teszi hozzá.
Virág Zsolt is mindig óvatos a társadalmi tendenciákat illetően, ezért inkább történeteket mesél. A Melegség és megismerés program egyik programvezető koordinátoraként több cégnél is tartott foglalkozást az elmúlt időszakban, és helyenként azt mondták neki: túltolják az LMBTQ-propagandát. „Ez a fogalom még csak nem is létezik, a kormány dobta be. Ne felejtsük: generált az állam egy helyzetet, amire valamilyen módon reagálni kellett. Több olyat is hallottam, hogy a kisgyerekek azt kérdezik, mi az a nemváltás. Ezt a Fidesz tette a közbeszéd tárgyává, nem mi, hiszen MM-programmal soha nem voltunk egyetlen óvodában sem. A mai családi napon volt egy szülő, aki elmesélte, hogy mióta nemet váltott, nem engedik be szülői értekezletre meg évzáróra, mivel egy katolikus iskolába jár a gyereke. Könyörgök, ugyanarról az emberről van szó, aki eddig is kísérte a gyerekét. Itt áll meg az ész és tűnik el a racionalitás.
53 évesen közel 30 éve fogadtam el, hogy meleg vagyok. Azóta még soha, – még az első Fidesz-kormány alatt sem – éreztem ilyen nyomasztónak a magyar légkört. A rendszerváltás után évtizedekig abban bíztam/bíztunk, hogy jó felé haladnak a dolgok, szebb, demokratikus, igazságosabb jövő és fejlődés vár ránk. Ez az elmúlt két évben teljesen megváltozott.
A kormányzat megmutatta valódi arcát, a Fideszben beágyazott LMBT+ emberek és rokonaik, még önmaguk, szeretteik ellen is képesek kirekesztő törvényeket támogatni. Sok barátom itt hagyta az országot az elmúlt 12 évben, de én nem vagyok hajlandó hagyni, hogy elüldözzenek. Tudniuk kell az LMBT+ embereknek és támogató rokonaiknak és barátaiknak, amit Perintfalvi Rita is mondott a családi napon: vétkesek közt cinkos, aki néma” – fogalmaz Virág Zsolt.
Engem nem szoktak megölelni
Gyémánt Ágnes csoportjából nőtt ki a Pride civil falujának egyik legkedvesebb helyszíne, az ölelőpont. Nemcsak a tábláikra, a pólóikra is fel van írva, hogy „Gyere, anya megölel!, Gyere, apa megölel!”, hogy éreztessék a fiatalokkal: ott vannak nekik. „Ahogy megérkeznek a vonulásból, meglátnak minket és ha szeretnék, megöleljük őket. Van olyan gyerek, aki zokog, mert őt otthon nem szokták megölelni. Vagy kitagadták, mert meleg. Vagy úgy érzi, nem szeretik őt. Az első alkalommal talán hárman voltunk szülők, tavaly már vagy tízen. Az idei programon jó sok pólóval készülünk. Volt tavaly egy srác, aki hosszú percekig rázkódott az ölelésben, annyira sírt. Elindult, aztán visszajött, hogy ha lehet, még egy kicsit megölelne minket. Van, akinek erre óriási szüksége van.”
Gyémánt Ágnes és Virág Zsolt arról is beszélnek, hogy a törvény óta nem találkoznak sokkal több dilettáns kérdéssel, de olyan szülői reakcióról is hallottak már egy-egy coming out kapcsán, hogy a gyerek ettől akár pedofil is lehet. Virág Zsolt szerint a „nem lesz unokám” típusú gondolatok mellett a tipikus reakciók közé tartozik az is, hogy a gyerektől azt kérik az előbújás után: ne mondja el senkinek. „Nem azt mondja a szülő, hogy szégyellem, hanem hogy félek, hogy bajod lesz belőle. Pedig azért keveredik a kettő. Tipikus az is, hogy jaj, apádnak/anyádnak ne mondd, mert szívrohamot kap!.
Engem az anyukám megzsarolt. Azt mondta, nem tudhatják meg a barátnői a városban, hogy meleg vagyok. Ez csak egy tízperces beszélgetés volt, de nagyon mély nyomot hagyott. Hiába voltam 25 éves, az elvileg szabadságról szóló felvonuláson sapkában kerülgettem a kamerákat, nehogy meglásson a tévében. Egyszer, később, mégis felismert. Pedig nem is engem látott. Felhívott, hogy ott voltam-e, én pedig nem tudtam letagadni. Mire megfejtettük, hogy egy ismerősről van szó, addigra már mindegy volt.”
Az emberi agy nagyon ügyes
Gyémánt Ágnes elmondja, úgy veszi észre, hogy a gyermekvédelminek nevezett törvény és a mai helyzet inkább csak dühöt, mérget és frusztrációt okoz a csoport tagjainak, de azt nem látja, hogy emiatt kevésbé akarnák a szülők felvállalni a gyereküket. „Aki nagyon eszköztelen, az igen, de ő valószínűleg a törvény előtt is az volt, és azelőtt sem tudta, hogy mégis mit kezdjen ezzel” – mondja, Virág Zsolt pedig arról beszél, hogy sok szülő inkább még mindig a homokba dugja a fejét, ha a gyereke melegségéről van szó.
De az érintettek is jól meg tudják magyarázni maguknak, hogy minden a legnagyobb rendben van. „Van, hogy hallom másoktól: »engem teljes mértékben elfogad a családom«. De ez sokszor csak arról szól, hogy szeretné biztonságban tudni magát, és szüksége van arra a tudatra, hogy van egy szerető családja. Ezt onnan tudom, hogy amikor belekezd a részletekbe, akkor kiderül, hogy hát, ő a párját nem is viszi haza, vagy nem is tudják otthon, hogy van neki. Vagy hazaviszi, de nem öleli meg őt a szülei előtt, mert nem akarja őket provokálni. Ha heteró lenne, ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Az emberi agy nagyon ügyes, akkorákat tudunk hazudni magunknak! Országszerte járok képzést, tréninget tartani, beszélek is a melegségemről, a tévében is láttak már, de a saját rokonaimnak ez a téma tabu. Mikor ott lenne a lehetőség, hogy beszéljek róla, inkább elterelik a témát. Ez jellemző a társadalomra is. Agyonhallgatunk dolgokat, ha nem beszélünk róluk, nem is léteznek.”
De mit tehet a szülő azért, hogy jól segítsen a gyerekének?
Szeresse a gyerekét! És nyújtson neki biztos hátteret – hangzik a válasz, de Gyémánt és Virág is rögtön hozzáteszik: nincs azzal semmi baj, ha egy szülő azt mondja egy coming out után: szeretnék egy kis időt kérni. „A gyereknek is időt kell hagynia a szülő felé, hogy tessék, dolgozd fel. Hiszen ő már talán évek óta dolgozik rajta. Az sem feltétlenül igaz, hogy csak egy rossz szülő nem veszi észre, mi történik. Anyukámnak 13 évesen kimondtam, hogy meleg vagyok. Mondta, hogy hülyeség, felejtsem el. Jó gyerek voltam, hát elnyomtam, kilenc éven keresztül. Látta ő utána is a jeleket, de talált például szexújságot az ágyam alatt. Mondta, hogy jaj, de jó, heteró szexújság, és megnyugodott. Pedig hát meleg újsághoz nem jutottam hozzá a nyolcvanas években. Volt barátnőm is, mert nagyon szerettem volna bizonyítani. Azt csináltam, amit másoktól láttam, és az működött, de semmi természetesség nem volt benne. Ciki volt az egész, amit csináltam.”
„Az én lányom is igyekezett egy ideig a társadalmi elvárásoknak, és a mi elvárásainknak is megfelelni” – veszi át a szót Gyémánt Ágnes. „Mert hiába vagyok elfogadó, legyünk őszinték, lehet, hogy én is elvártam ezt. A saját terveimről nem akartam volna lemondani, szülőként azonban rá kellett jönnöm, hogy a lányom érdekeit kell néznem” – folytatja.
A csoportban sok szülő panaszkodik, de leginkább abban a témában íródnak a kérdések, hogy mivel hová fordulhatnak. A csoportban vannak tájékoztatók és elérhetőségek a különböző szakemberekhez és szolgáltatásokhoz. „A transz gyerekek szülei szoktak elég sokszor beírni, hogy mi legyen, hogyan kezeljék a tranzíciót, hogy lenne a gyereknek jobb. De a csoportba olyanok jönnek, akik már az elfogadás útjára léptek. Azért jönnek, hogy tanácsokat kapjanak, hogy hogyan tudják segíteni a gyerekeket, mert támogatni szeretnék őket” – mondja Gyémánt, és hozzáteszi, a zárt csoport tagjait keményen szűrik, aki nem válaszol a kérdésekre, azokat nem is veszik fel, hogy megmaradhasson a fórum biztonságos tér jellege.
Havonta egyszer, minden hónap első csütörtökén van személyes csoporttalálkozó is. Virág Zsolt szerint érdekes, hogy személyesen jóval kevesebben mennek el az alkalmakra, pedig úgy véli, nagyon sok mindenben segíthet egy ilyen csoport. „Vannak törzsanyukák, akik eljönnek a havi találkozóra, és várják, hogy eljöjjenek mások is. Találkoznak, beszélgetnek, rájönnek, hogy nincsenek egyedül. Hallják mások történeteit, legyen szó akár a coming outról, akár a támogatás hogyanjairól. Jó lenne, ha minél többen eljönnének és megerősödne a csoport. Szeretnénk, hogy akinek szüksége van ránk, az megtaláljon minket.”
