Ugrás a tartalomra
x

MINDEN, AMIT TUDNOD KELL A 27. BUDAPEST PRIDE FELVONULÁSRÓL!

Mikor, hol, kikkel, hova, de mikor, de hol? Fontos és gyakran előforduló kérdések: eljött az idő, hogy mindenre választ kapjatok, hiszen már két hét sincs hátra Magyarország legnagyobb, legjobb, legkedvesebb, legszebb, legnyitottabb eseményéig, a 27. Budapest Pride Felvonulásig! 

Az általános információk:

A szeretetnek, az elfogadásnak nem csak egy útja van! Idén ezért is rendezzük a 27. Budapest Pride Felvonulást egy csodás, vízparti helyszínen, világörökségi környezetben. Ahova tartozunk. Talán már mindenki tudja, de jobb, ha nyomatékosítjuk: a felvonulás július 23-án, 14.00 órakor kezdődik, és 20.00-kor ér véget. Hegedűs Máté, szervezőnk, sajtószóvivőnk 14.45-kor fellép a Budapest Pride csodásan feldíszített kamionjának a platójára, megnyitja az eseményt és utunkra enged bennünket. A menet tehát 15.00 körül indul el a Szabadság térre, ahova a terveink szerint 17.00 körül érkezünk meg. Csak nehogy lemaradjunk a csodás programokról! A beszédek 17.00-tól kezdődnek, lesz koncert és több performansz is, a Civil Faluba kitelepül a magyarországi civil szervezetek színe java. A hangulatot pedig egészen 20.00 óráig a Bianca+Lujza DJ duó tartja szinten a lombos fák alatt és a puha gyep felett!

A menetbe több beléptető ponton be lehet csatlakozni az útvonal mentén: ezek a Dráva utca sarka - Carl Lutz rakpart - Margit híd - id. Antall József rakpart - Széchenyi rakpart - Zoltán utca - Szabadság tér. Remélhetőleg velünk tartotok végig, és nem mentek haza 20.00 előtt, de ha szeretnétek, a beléptető pontokon bármikor távozhattok. 

A tisztánlátás kedvéért készítettünk nektek egy professzionális térképet is, tanulmányozzátok:

 Programok

Egy Budapest Pride Felvonulás sem lenne teljes, ha kimaradna a zene, vagy a tánc. Szükségünk van egymásra, a lelkesítő, felvillanyozó beszédekre, hogy tudjuk, és elismételjük, nem hagyjuk magunkat, megerősítsük, hogy nem vagyunk egyedül! Évről évre próbálunk minél jobb programokat szervezni nektek, inspiráló embereket hívunk, és még meglepetésekkel is készülünk, nagyon reméljük hát, hogy kedveteket lelitek az idei felhozatalban is!

A Carl Lutz rakpartra 14.45-kor leszáll majd a csend, a figyelem megacélozódik, hiszen elérkezik a várva várt pillanat: Hegedűs Máté, a Budapest Pride szervezője ünnepi beszédével útjára indítja a 27. Budapest Pride Felvonulást!

Megállíthatatlanok leszünk egészen a Szabadság térig, már csak azért is, mert számos kamionról különféle műfaji kategóriákba sorolható zenék mozgatnak át minket. A Budapest Pride kamionján a tőle megszokott színvonalon és lelkesedéssel Steiner Kristóf és Nimi játszik majd a menet élén. Nem sokkal tőlük lemaradva az MTV járművénél is táncolhattok. Néhányan már talán ismeritek a Toldi klub életét színesítő Butterfly: Queer Rave-et. Aki még nem, az az ő szettjeikre is lépegethet a sorban! Garantáltan mereszteni fogjátok a szemeteket is, nem csak a fülek lesznek elkényeztetve, mert az Elle Magazin megvalósítja azt amit eddig itthon nem láthattunk: az LMBTQ közösség színei egy ruhakölteményben kapnak új jelentést. Érkezik a Magyar Telekom is egy zenélő teher bringával, valamint járművet indít a Publicis Group, sőt, a Sziget Fesztivál is!

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt, a Magyar Szocialista Párt, és a Momentum Mozgalom csapata is bizonyosan készül nektek meglepetéssel, ha az ő kamionjaikat választjátok. Ha már nagyon tűzné a nap a fejeteket, és úgy érzitek, túlhevültök, keressetek menedéket a 25 méteres szivárványzászlónk árnyékában, ami végigkígyózik majd a rakparton. A város nem csak az autóké, a kerékpáros kultúrát erősíti majd Fatma, aki kétkeréken DJ-zik majd . A Parlamentnél integessetek a túlpartnak, remélhetőleg a Karmelita kolostor erkélyére is kifüggesztenek egy óriási szivárványzászlót. Velünk lesz az Amnesty International Magyarország óriási, felfújható szíve is, hisz jól csak azzal lát az ember! Végül, de nem utolsó sorban, akár a Technoműhelynél is megpakolhatjátok az új Pride-os oldaltáskát!

Az élet nem áll meg azzal, hogy a Szabadság tér zöldjébe érünk - pihenhetünk, kinyújtóztathajtuk a tagjainkat, és közben jobbnál jobb beszédeket hallhatunk, és előadásokat láthatunk. Az est során házigazdánk, Lady Szomjas az RTL Klub tapasztalt műsorvezetője tartja fenn az érdeklődéseteket, és fokozza a hangulatot az egekig.  Alig érkezünk meg, a hari_drama összművészeti kollektívája részesít titeket “megrázó, szupra-racionális élményben”, Mushu Israel és Papp Mukunda vezényletével. Az LMBTQ szervezetek képviselői is színpadra lépnek, lehet, meglepnek minket egy-egy dallal, vagy tánccal is, de valószínűbb, hogy nagyon motiváló, bátorító beszédeket hallhatunk a Háttér Társaság Dudits Lucájától, illetve az Amnesty-s Víg Dávidtól is. Nagyon szorítunk kollégánknak is, Hrubi Zitának, akinek ez lesz az első fellépése ilyen óriási tömeg előtt! Bátorítsátok majd hatalmas tapssal! Az est során Edward Reese, a Kyiv Pride képviselője,  illetve Hübsch Lilla a Magyar Ballroom Közösség, a noÁr mozgalom LMBTQ+ ügyekért felelős nagykövete, és B. Hábel Géza, a Pécs Pride-ot szervező Diverse Youth Network vezetője is felszólalnak majd. A zenés élményekről a noÁr gondoskodik, drag showról pedig Elona Musk! A fellépések után pedig egészen zárásig, azaz 20.00 óráig Bianca+Lujza lesznek a rezidens lemezlovászok!

A Civil Faluban számos rendkívül fontos és komoly munkát végző hazai civil szervezettel találkozhattok. Találkozhattok a Társaság a Szabadságjogokért  sátrával, illetve az Artemisszó Alapítvánnyal is, a JCC Budapest - Bálint Házzal, sőt, idén is kaphattok ölelést az LMBTQI személyek szüleitől és hozzátartozóitól! Képviselteti magát a NANE Egyesület is, és most kapaszkodjatok meg, még kint lesznek a Pedagógusok az LMBTQIA+ gyerekekért támogató tanárai, a Magyar Aszexuális Közösség képviselői, a Szabad Terek és Biztonságos Terek, a Háttér Társaság, és az Extinction Rebellion Magyarország aktivistái is. Beszélgessetek a Közélet Iskolájával, és a Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület képviselőivel, a Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ szekciójával, vagy az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával! Egy igazi civil karnevál vár rátok!

Ha szeretnétek támogatni a Budapest Pride-ot, akkor az új kollekciónk minden darabját be tudjátok szerezni a helyszínen, pólótól a táskáig. Sőt, még lemosható tetkókat is vásárolhattok, amit hazao queer tetoválóművészek terveztek, és adnak át személyesen! 

És az éjjel, mint tudjuk, soha nem érhet véget, tartjuk is magunkat ehhez - bár a Szabadság téren 20.00 órakor zárul a mókatár, de este 10-től a Budapest Parkban folytatjuk az elmaradhatatlan Rainbow Partyval, az ország legnagyobb LMBTQ bulijával! Találkozzunk ott is, és vezessük le ezt a mozgalmas napot hajnalig tartó tánccal!

Szabályok

A Budapest Pride szervezőinek legfőbb célja, hogy az eseményeink mindenki számára biztonságosak legyenek és kellemes kikapcsolódást nyújtsanak. A felvonulás az egyik legnyitottabb, legbefogadóbb esemény az országban, ahol mindenki önmaga lehet, biztonságban, nyugodt körülmények között. Ehhez azonban az együttműködésetekre is szükség van. Fontos, hogy tiszteljük egymást, és hogy meghallgassuk a szervezők kéréseit, betartsuk az utasításokat, és természetesen a Budapest Pride Házirendjét is. A felvonuláshoz csatlakozhat bárki, aki egyetért a Budapest Pride céljával és eszmeiségével, valamint minden helyzetben erőszakmentesen és békésen viselkedik. Arra kérünk, hogy ne ülj fel semmilyen provokációnak, ha bármi ilyennel találkozol, szólj egy menetkísérőnek.

Fontos tudnotok, hogy a szervezők és menetkísérők a rendezvényen való részvételt belépéskor megtagadhatják, vagy a felvonulás folyamán bármikor kizárhatnak egy felvonulót, ha úgy látják, hogy az adott személy részvétele veszélyeztetné a rendezvény célját vagy békés lebonyolítását. 

A részletekről az említett Házirendben olvashattok, ide most kigyűjtöttünk nektek néhány fontos dolgot:

- a hidratálás nagyon fontos lesz a felvonulás napján is, de folyadékot CSAK műanyag vagy fém palackban hozhatsz magaddal - üvegben semmiképp
- aki gyűlöletkeltő, uszító, bármely társadalmi csoporttal szemben kirekesztő feliratot / zászlót szeretne behozni, ilyen jelszavakat hangoztat, esetleg láthatóan ilyen tetoválása, ruházata van, az jobb ha otthon marad, és a négy fal között csinálja - a menetben ugyanis nem vehet részt
- ugyanez vonatkozik azokra is, akik ellenségesen nyilvánulnak meg a résztvevőkkel, a Budapest Pride céljaival, vagy a menetkísérőkkel szemben
- a szúró- és vágóeszközeteket, a nindzsagyűjteményt, baseballfelszerelést és a pallost is hagyjátok otthon
- a kutyád, házikedvenced jöhet, de gondoskodj az ő folyadékpótlásáról, illetve a pórázról se feledkezz meg. Emellett javasoljuk, hogy vizsgáld meg: valóban jól érzi-e magát a kedvenced a többtízezres tömegben, a forró betonon, a dübörgő zene mellett. Ha a tömegre vagy a nagy zaj félelmet vált ki belőle, inkább keress neki aznapra egy dadust, és hagyd otthon a hűvös lakásban.
- a rendezvény területén kerékpárral nem lehet közlekedni, ez azt jelenti, hogy le kell szállni, és tolni kell. Továbbá, görkorcsolyán és gördeszkán, elektromos rolleren csak mások épségét nem veszélyeztetve szabad közlekedni - ám ha a menetkísérők, rendezők úgy látják jónak, kötelezhetnek, hogy anélkül haladj tovább
- a táskádat a beléptető önkéntes kérésére köteles vagy bemutatni, a nálad lévő folyadékba belekóstolni

Ajánlások, javaslatok, tippek

Figyeljetek mindig a szervezők kéréseire! 

Öltözzetek lazán, kényelmesen, szellősen, tegyetek a zsákotokba egy fejfedőt, és hozzatok magatokkal naptejet is, mert a jó időt is megszerveztük nektek!

Gondoskodjatok a megfelelő folyadékbevitelről, de ne feledjétek, hogy szó sem lehet üveg beviteléről! Az üveg palackokat a beléptetésnél sajnos el kell kérnünk, mert balesetveszélyesek. Önkénteseink a menetben folyamatosan - illetve a készlet erejéig vizet osztanak nektek.

A Duna-parti séta csodás látványt kínál, és a tánc is elragadhat, de figyeljetek a lábatok elé! A rakparton lépcsősor rejt magában kihívást, a parlament előtt pedig oszlopok és  botlatókövek leselkednek az óvatlanokra.

A Duna parton, és a kamionok közelében is fokozott óvatossággal járjatok el!

A Budapest Pride programjait, és a felvonulást sem tudnánk megszervezni az adományaitok nélkül. Keressétek adománygyűjtőinket, és lehetőségeitekhez mérten támogassatok minket, hogy jövőre is megrendezhessük a fesztivált, a felvonulást, és hogy segíthessük a vidéki LMBTQ szervezeteket! Előre is készülhettek, új pólóinkat máris a figyelmetekbe ajánlunk itt, a helyszínen készpénzzel illetve átutalással is támogathattok minket! 

Hogyan érkezzetek a helyszínre?

A Dráva utca - Carl Lutz rakpart sarka megközelíthető ejtőernyővel, hidroplánnal, helikopterrel, tengeralattjáróval, egykerekezve, zsupszkulccsal, unikornissal, vagy akár teleporttal is. 

Ha kerékpárral érkeznél, készülj arra, hogy nem leszel egyedül, így lehet, nehezen találsz majd helyet, ahova lekötheted a járműved. Hozd magaddal nyugodtan, de figyelj, a tömegben csak tolhatod, nem ülhetsz fel rá!

Konzultálj a BKK útvonaltervezőjével, a Dráva utca ugyan megközelíthető a 75-ös és a 79M jelzésű trolival, illetve a 15-ös és a 115-ös busszal is, de aznap lehet, terelve közlekednek majd. Figyeld a BKK oldalát!

Menet közben is bármikor csatlakozhatsz, ezekhez használd a fenti eszközök valamelyikét!

Mi a helyzet az “ellentüntetőkkel”?

Egyes szélsőjobboldali, gyűlöletkeltő csoportok évről-évre próbálják megzavarni az eseményeinket. Visszaélnek a gyülekezési joggal, és 15-20 fős tömegeik habzó szájjal, kevéssé kifonumult szókészletükkel próbálják túlkiabálni a jókedvű, nyitott, barátságos 35.000 fős felvonulásunkat,mindannyiszor sikertelenül. Idén várhatóan a Margit híd egy szakaszán próbálnak maguknak egy kis figyelmet szerezni. Szorosan együttműködünk a rendőrséggel, ami gondoskodik az izolációjukról, illetve a felvonulás biztosító önkéntesei már a belépésnél megszűrik ezeket az elemeket. A Budapest Pride Felvonulása tehát sokkal biztonságosabb, mint akár egy átlagos szombat délután a városban.

Találkozzunk július 23-án immár 27. alkalommal, mutassuk meg mekkora tömeg áll ki a jogegyenlőség mellett évről évre! A Facebook eseményt folyamatosan frissítjük, jelezd a részvételed és kövesd a híreket itt!

www.hatter.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux