Hatvan éve nem büntetik a melegséget Magyarországon
Hatvan éve, 1962. július 1-jén léptette hatályba az 1962. évi 10. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvényt, amelyet az Országgyűlés 1961. december 15-én fogadott el. Ezzel a jogszabállyal szűnt meg a felnőtt férfiak egymás közötti, beleegyezésen alapuló kapcsolatának büntetése.
Az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat, illetve ahogyan Kertbeny Károly előtt nevezték: szodómia büntetése évszázadokra vezet vissza. A meleg férfiak ellen hozott ún. szodómiatörvények (az egyik legismertebb a VIII. Henrik által szentesített 1533-as angol Buggery Act) többnyire még halállal büntették a természet ellen valónak ítélt viszonyokat. Magyarországon Mária Terézia uralkodásához fűződik az első kodifikált büntetőtörvénykönyv, az ezt megelőző időszakban jogi tankönyvekben, jogtudósok műveiben említik az azonos neműek egymás közötti szexuális érintkezését – mint szodómiát. Az eddigi kutatások szerint az első emlék Magyarországi Pál jogászprofesszor XIII. század elején keletkezett műve, amelyben a szerző a férfiak női nemi szerven kívüli bármilyen szexuális aktusát természetellenes bűnnek, szodomita cselekedetnek tekintette – ahogyan a világban több helyen. Az 1566-ban keletkezett Kassai Jogkönyv már halálbüntetést írt elő a szodomitákra.[1] Bodó Mátyás 1751-ben kiadott Jurisprudentia criminalis című büntetőjogi tankönyvében meglepő megállapításokat tesz, a szodómia terjedéséért a külföldieket teszi felelőssé, a magyarok erkölcsi tisztaságuk, szemérmetességük miatt el sem tudnak ilyen „bűnt” követni. Ezért a szerző szerint büntetni sincs értelme.
Mária Terézia már említett törvénykönyve, a Constitutio Criminalis Theresiana bár a felvilágosodás jegyében született, mégsem tekinthető a leghaladóbb jogi műnek. Az 1768-ban született kódex pozitívumának az tekinthető, hogy összefoglalta, egységesítette a büntetőjogot. Az 1770-ben hatályba lépett törvénykönyv – amely a szodómiát halálbüntetéssel sújtotta – csak az osztrák tartományokban lépett hatályba, Magyarországon nem, ám a magyar bíróságok mégis alkalmazták egyes passzusait.[3] A legendás császárnő fiának és uralkodásban is utódjának, II. Józsefnek az 1787-ben született büntetőkódexét, a Sanctio Criminalis Josephina-t már modern jogszabálynak tekintik a jogtudósok. Ez a Magyarországon is hatályos törvénykönyv eltörölte a polgári személyekre alkalmazható halálbüntetést. Ennek következtében a szodómiáért sem járt halál. Mindössze 3 évig élt e jogszabály, mert mint tudjuk: II. József halála előtt a rendeleteinek java részét visszavonta.
A felnőtt férfiak egymás közötti érintkezését 1878-ban az első modern és első magyar nyelven íródott polgári büntetőtörvénykönyv (az 1878. évi V. törvénycikk) kodifikátora, Csemegi Károly, jogtudós és igazságügyi államtitkár emelte be a büntetendő cselekedetek kategóriájába. Bár ekkor már 10 éve ismerhették a Kertbeny által megalkotott homoszexuális kifejezést, a hírhedt Csemegi-kódex 241. §-a „férfiak között véghezvitt fajtalanság”-ként nevezi meg e cselekedetet és az állattal való fajtalansággal együtt „természet elleni fajtalanság”-ot vétségnek – és nem bűntettnek! – tartja. A vétséget elkövetőt a törvény egy évi fogházbüntetéssel sújthatja. A 242. § szerint pedig 5 év börtönbüntetést kaphat az a férfi, aki erőszakkal vett rá egy másik urat a fajtalanságra és ezt már bűntettnek tartja a törvénycikk. A jogszabály a leszbikus kapcsolatokra egyáltalán nem utal.
A Kódex több módosításon is átesett 1945-ig, majd a háború után felmerült a teljes átdolgozása. A kor jogászai csak az általános részt dolgozták át (1950. évi II. törvény), így ezidőtájt a szocialista általános rész és a Csemegi-kódex eredeti különös része együtt alkották a jogforrást.[5] A büntetőjogi szabályokat egy A hatályos büntetőjogi szabályok hivatalos összeállítása (BHÖ) című dokumentumban foglalták össze. A természet elleni fajtalanság büntetését előirányzó két passzus itt új paragrafusszámot (337 és 338 §) kapott és a jogszabályban a természet elleni fajtalanság a férfiakra vonatkozott, már nem csupán vétségnek, hanem már bűntettnek minősült és börtönnel szankcionálták.
1961-ben, nem sokkal az 1956-os forradalom leverése után, a megtorlás időszakában, a melegeket illetően viszonylag haladó jogszabály született, természetesen hosszas előkészítés után, ahogyan erről Györgyi Kálmán egykori legfőbb ügyész egy előadásában beszélt. A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvét jelző 1961. évi V. törvény 278. és 279. paragrafusa módosításának lényege, hogy nem bünteti tovább a felnőtt férfiak beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatát. A cselekmény, azaz a fajtalanság csak akkor minősül bűntettnek, ha azt erőszakkal, fenyegetéssel stb. kényszerítették ki, illetve kiskorúval (ekkor 20 év alatti), netán másokat megbotránkoztató módon követték el. További érdekessége a jogszabálynak, hogy azonos nemű személyeket említ, azaz a szankció nemcsak a férfiak közötti cselekményekre vonatkozik, mint a Csemegi-kódexben.
A BTK melegséggel kapcsolatos módosításait az Egészségügyi Tudományos Tanács Ideg-elme szakbizottságának 1958-ban történt ülésein született javaslat alapján terjesztették elő a jogalkotók. Ahogyan ezt Takács Judit és kutatócsoportja feltárta néhány éve. A Nyírő Gyula vezette orvosi szakértői csoport véleményében az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatok medikalizációja került előtérbe, ezáltal sikerült a büntetlenséget elérni.
Nezvál Ferenc akkori igazságügy miniszter, a törvényjavaslat beterjesztője indoklásában kifejtette, hogy a homoszekszualitás (sic!) bűncselekménnyé nyilvánítása azért helytelen, mert az biológiai jelenség. „Született nemi elferdülés” illetve a felnőttkor előtt átélt „szekszuális benyomás” (sic!) hatására alakul ki, „általában gyenge idegrendszerűeknél”. E jelenségtől a leggondosabb terápia ellenére sem lehet egykönnyen megszabadulni. A büntetés ellen szól az is, hogy a melegek jobban zsarolhatók lennének egy ilyen szankció esetén.
Az indoklás kiemeli, hogy a „homoszekszualitás” (sic!) büntetése korlátozódik – többek között – az erőszakkal, fenyegetéssel, kiszolgáltatott helyzettel visszaélők esetére, hiszen e cselekmények a heteroszexuális viszonyokban sem elfogadottak. Az üzletszerű kéjelgés büntetésekor nem az azonos neműek közötti szexuális érintkezés, hanem a prostitúció szankcionálandó. S ugyanez áll a 20 évesnél fiatalabbak sérelmére elkövetett vagy megbotránkoztató módon végrehajtott homoerotikus cselekményekre.
Az ifjúság – ez esetben a 14 és 20 év közöttiek, hiszen 14 éves kor alatti gyermek esetén már megrontásról van szó – védelmét a miniszter azzal indokolta, hogy „e korban a nemi ösztön a perverz élmények következtében könnyen fixálódhatik ferde irányba.” Mivel a homoszexuálisokat – Nezvál indoklása szerint – a fiatal korosztály érdekli elsősorban, ez „nagymérvű veszély”-t jelent.
A megbotránkozás esete pedig azt jelenti, hogy a cselekménynél jelen kell lennie egy harmadik személynek is, akit undorral, haraggal, de legalább méltatlankodással tölt el a látvány. Hiszen, mint ahogyan az igazságügy miniszter fogalmaz indoklásában „a homoszekszuális fajtalanság a legkülönbözőbb perverzitásokat átfogja.”
A jogszabály további érdekessége, hogy már nem kizárólag a férfiakról feltételezi, hogy elkövethetik a bűntettet, a normaszöveg „azonos nemű személyek között véghez vitt fajtalanság”-ot említ. A miniszteri indoklás szerint a nők ugyanazon elbírálás alá kell, hogy essenek, mint a férfiak, hiszen a társadalmi veszélyesség azonos és a „nemi érdeklődés abnormális irányba fejlődésének (…) veszélye” nők között is „fennforog”.
Ez a jogszabály-módosítás – habár korántsem jelentett az LMBTQI közösségnek teljes felszabadulást, sokan továbbra is rejtőzködően kényszerültek élni, hiszen a társadalom hozzáállása csak nagyon lassan változott – mégis méltán tekinthető történelminek, ugyanis Magyarország a melegség dekriminalizálása terén néhány, jóval fejlettebb demokráciát is megelőzött. Angliában és Wales-ben csak 5 évvel később történt ez meg: a Sexual Offences Act 1967-et több éves előkészítő munka formálta ki. A Német Szövetségi Köztársaságban (NSZK) 1969-ben törölték el a hírhedt 175-ös büntetőjogi passzust, amely ellen közel száz évig küzdöttek a melegjogi aktivisták, orvosok, tudósok (Kertbeny, Ulrichs, Hirschfeld stb.). Kanada 1969-ben, Ausztria és Finnország 1971-ben, Norvégia pedig 1972-ben szüntette meg a melegség büntetőjogi üldözését. Nem hagyható ki a felsorolásból az első állam, ahol a szodómiatörvényeket eltörölték, ez Franciaország volt, 1791-ben.
A magyar büntető törvénykönyv következő jelentős módosításakor 1978-ban a beleegyezési korhatárt leszállították a 20 életévről a 18. életévre. Az 1978. évi IV. törvény hírhedett 199-es paragrafusa egy felnőttnek egy 18 évnél fiatalabb azonos nemű személlyel történt „fajtalanságát” rendelte büntetni, a következő paragrafusba pedig az erőszakkal, fenyegetéssel stb. kikényszerített fajtalankodás bűntette került.
A rendszerváltozást követően az LMBT-szervezetek több ízben követelték a beleegyezési korhatár egységesítését a hetero- és homoszexuális kapcsolatok tekintetében. Számos beadvány született e tárgyban, míg végül európai uniós, valamint Európa Tanácsi bírálatok után, illetve a Magyar Alkotmánybíróság határozatát követően, 2002. szeptember 3-án az Alkotmánybíróság megsemmisítette a BTK 199. paragrafusát és ezáltal a beleegyezési korhatár az azonos és különnemű párok esetén azonos szintre (14 éves kor) emelkedett.
Nagy Sándor / Háttér Archívum
