Ugrás a tartalomra
x

Pál Marci kapta a 2022-es Háttér-díjat

Az elmúlt években a szivárványcsaládok láthatóságáért és elfogadásáért végzett munkájáért kapta a Háttér-díjat Pál Marci. A Háttér Társaság 2005 óta adja át a Háttér-díjat azon személyeknek, akik sokat tettek a magyarországi LMBTQI közösségért.

Marci 2019-ben kapcsolódott be az azonos nemű szülőket magába foglaló csoport, a Szivárványcsaládokért Alapítvány szervezésébe. Pár hónappal később családjával szerepeltek a Háttér Társaság szivárványcsaládokkal foglalkozó kisfilmjében is, amely először mutatta be egy szivárványcsalád mindennapjait Magyarországon. Legtöbben azonban a 2020-as #acsaládazcsalád mozgalom egyik elindítójaként ismerik őt. A kampány az elmúlt évek egyik legsikeresebb civil kezdeményezése volt, amelyhez sok ezer ember csatlakozott: osztott meg magáról képet a kampány logóját a tenyerére rajzolva, rengeteg híresség, sportoló, márka és nagykövetség fejezte ki szimpátiáját. 

Az elmúlt évben párjával, Ádámmal együtt, akivel 2019 óta közösen nevelik a kisfiukat, rengeteget tett a szivárványcsaládok láthatóságáért, azért, hogy az azonos nemű párok gyermekvállalása mint téma a magyar közbeszéd része legyen, egyben hogy maguk az érintettek is öntudatosabbá váljanak. 2021 szeptemberében az is nagy feltűnést keltett, hogy egy heteroszexuális és egy leszbikus párral együtt, az egyik vezető női havilap három alternatív címlapja közül az egyiken szerepeltek.

A már említett társadalmi párbeszéd jegyében továbbá egy magyarországi könyvtörténeti pillanat is kapcsolható részben az ő nevéhez és a Szivárványcsaládokért Alapítványhoz. A tavalyi gyereknapra ugyanis megjelentették az első szivárványcsaládos mesekönyvet. A Micsoda család! két rövid történetet tartalmazó lapozó, benne egy reggeli és egy esti mesével. Egyszerű, hétköznapi rutinokat bemutató történetekről van szó, amelyek azonban egy-egy olyan családban játszódnak, ahol – mintegy mellékesen – azonos nemű szülők nevelik a gyermeket. Ezzel pedig a magyarországi szivárványcsaládoknak is lett saját mesekönyvük.

A Háttér Társaság 2005 óta adja át a Háttér-díjat azon személyeknek, akik sokat tettek a magyarországi LMBTQI közösségért. A díj odaítéléséről, a beérkezett ajánlások és a Háttér Társaság ügyvivőinek válogatása után a korábbi Háttér-díjazottak döntenek. A díjat hagyományosan a Budapest Pride megnyitóján adják át. 2013 óta a díjazott egy speciális, üvegből készült díjat vehet át: Ábel Tamás üvegtervezőművész alkotását.

www.hatter.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux