Ugrás a tartalomra
x

A legmagasabb szintű terrorkészültséget léptették életbe Norvégiában a hajnali lövöldözés miatt

Norvégiában így 5-ös fokozatú, „rendkívüli veszélyt” jelző terrorkészültség van érvényben.

Két ember halt meg és a legfrissebb híradások szerint 21-en megsérültek, amikor egy iráni származású 42 éves norvég állampolgár szombat hajnalban lövöldözni kezdett Oslo egyik melegbárjában és annak környékén, később az utcán, valamint egy másik szórakozóhelynél. Norvégia az esetet terrortámadásnak minősítette, és a lehető legmagasabb szintű terrorkészültséget léptette életbe.

A PST norvég titkosszolgálat "extrém iszlamista terrorcselekménynek" nevezte a szombati Pride előtt történt lövöldözést, és a mérsékeltet jelentő 3-asról a "rendkívüli veszélyt" jelentő 5-ös fokozatra emelte az országban a terrorellenes készültséget.

A PST ügyvezető igazgatója, Roger Berg elmondta, hogy a civilek segítségével még az éjszaka elfogott gyanúsított egy "radikalizálódott iszlamista", aki ráadásul mentális egészségi problémákkal is küszködik.

A kisebb súlyú erőszak, drog- és fegyverhasználati bűncselekmények miatt a hatóságok előtt már 2015 óta ismert férfi, aki eddig nem tett vallomást, nyilvánvalóan "páni félelmet akart kelteni a lakosságban" - közölte.

Szemtanúk szerint az elkövető egy táskával lépett be a London Pub éjszakai lokálba, ahol elővette a fegyverét és lőni kezdett. A lövöldözés nyomán a klubban, majd az utcán pánik tört ki. A helyszínen két fegyvert, köztük egy automata pisztolyt találtak.

A lövöldözésről Harald norvég király azt mondta, hogy őt és a királyi családot megdöbbentette a támadás. "Össze kell fognunk és meg kell védenünk értékeinket: a szabadságot, a sokszínűséget és az egymás iránti tiszteletet" - mondta a 85 éves uralkodó.

Jonas Gahr Störe norvég miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak. A kormányfő egyben szolidaritását fejezte ki az LMBTQ közösséggel: "veletek vagyunk" - mondta.

Christian Hatlo rendőrségi szóvivő szerint még korai megmondani, hogy kifejezetten a homoszexuálisok voltak-e a támadó célpontjai.

www.hvg.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux