Ugrás a tartalomra
x

Szivárványos színekben világítják ki a Fehér Házat Washingtonban

Idén több mint 300 LMBTQ-ellenes törvényjavaslatot nyújtottak be az amerikai államokban, a júniusi Pride-hónapban többek között erre is felhívják a figyelmet.

A Biden-adminisztráció kihirdette a Pride-hónapot, az LMBTQ-közösségek ünnepének tiszteletére júniusban többek között szivárványos színekben világítják meg a washingtoni Fehér Házat – írja az ABC.

Az elnöki rezidencia szóvivője felhívta a figyelmet, hogy idén több mint 300 LMBTQ-ellenes törvényjavaslatot nyújtottak be az amerikai államokban, a javaslatok magas számát Joe Biden elnök is elítélte.

Floridában például a magyarhoz kísértetiesen hasonló gyermekvédelmi törvényt fogadtak el, amely többek között megtiltja a gender- és LMBTQ-ideológia oktatását óvodában, illetve a 6–10 éves iskolások között, ezen kívül leszögezi, hogy a szexuális felvilágosítás kizárólag a szülők feladata.

„Ezek a törvényjavaslatok a tanulókat és családjaikat célozzák meg, ezért a Pride-hónapban főként az LMBTQ-közösségek védelmére, felemelésére és támogatására összpontosítunk

– mondta a Fehér Ház szóvivője.

A Biden-kormány törvénnyel is küzdene a diszkrimináció ellen, egy olyan jogszabály elfogadására szólították fel a Kongresszust, amely többek között megtiltaná, hogy nemi identitás alapján diszkriminálják az embereket a nyilvános helyeken.

Donald Trump alatt nem világították ki a Fehér Házat, elődje, Barack Obama kormányzása alatt viszont igen (kép).

 

24.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux