Ugrás a tartalomra
x

A skót egyházban ezentúl homoszexuális párok is házasodhatnak

Skócia legnagyobb protestáns egyházában, a skót egyházban ezentúl homoszexuális párokat is össze fognak adni. Az erről szóló szavazásban kétharmad-egyharmad arányban maradtak alul a keresztény hagyomány követői.

Skócia legnagyobb protestáns egyházában évek óta fennálló vita, hogy megnyissák-e a házasság intézményét a homoszexuális párok előtt is. Bár az egyház több száz éves hagyománya egyértelműen kimondja, hogy a házasság egy férfi és egy nő között jön létre, a woke ideológia győzedelmeskedett. Ezentúl egynemű párokat is összeadnak a skót egyházban.

Az edinburghi közgyűlés tagjai 274:136 arányban megszavazták, hogy az azonos nemű párok is házasodhassanak. A határozatban kikötik, hogy bár az egyházon belül lehetőség van az ilyen házasságra, a diakónusok és papok nem kényszeríthetők a szertartás levezetésére.

A The Daily Wire újságírója felháborodott az eset kapcsán. Érthetetlennek tartja, hogy a szentírásban foglaltakat eddig komolyan követő egyházban mindez bekövetkezhetett. Ennek ellenére az egyház weboldalán továbbra is a következő idézet olvasható:

„Hitünk alapja az Ó- és Újszövetségen, valamint a westminsteri hitvalláson nyugszik.” Ugyanakkor sem a Szentírásban, sem a westminsteri hitvallásban nem található olyan rész, amelyet úgy értelmezhetnénk: támogatja a homoszexuális házasságot.

A The Daily Wire szerzője szerint a westminsteri hitvallás „pont annyira legitimálja a homoszexuális házasságot, mint egy ember és egy béka frigyét”. Hozzáteszi, ezzel nem akarja a kettőt összehasonlítani, csupán érzékeltetni szeretné az irat létrehozóinak gondolatmenetét.

A westminsteri hitvallás kimondja:

„1. A házasság egy férfi és egy nő között jön létre. Nem törvényszerű egy férfinak sem, hogy több felesége legyen, ugyanakkor egy nőnek sem, hogy több férje legyen egy időben”
2. A házasság a férj és a feleség kölcsönös segítségére, az emberiség törvényes leszármazottakkal, és az egyház istenfélő gyermekekkel való gyarapodására, és a nemi erkölcstelenségek megelőzésére rendeltetett.”

Az újságíró szerint a skót egyház ahelyett, hogy példát mutatna a világnak és megpróbálná visszatéríteni a helyes útra, alkalmazkodni próbál a világhoz, ezzel hátat fordítva a Biblia tanításának.

„Az egyház nemet mondott Istenre, a bibliára, a történelmi hagyományokra és az alapvető elvekre. Helyette a kor szellemét kezdte követni. Sőt, a vezetők még bocsánatot is kértek a homoszexuális közösségtől diszkriminációért, amelyet a történelem során el kellett szenvedniük” – írja.

Ugyanakkor egyáltalán nem tartja meglepőnek a fejleményeket. Az elmúlt években az egyház folyamatosan eltávolodott a bibliai hagyományoktól. Ez a döntés is csak ennek volt egy lépcsőfoka. 2011-ben már arról cikkezett a The Guardian, hogy a skót egyház megnyitotta a papság intézményét a homoszexuális férfiak és nők előtt is.

Azok, akik nem értenek egyet az újító döntésekkel, többnyire úgy döntenek, hogy elhagyják az egyházat. Ezáltal pedig még inkább nő az esélye, hogy a jövőben hasonló újítások fognak végbe menni az egyházon belül.

 

vasarnap.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux