Ugrás a tartalomra
x

A bejegyzett élettársak is kedvezményesen szerezhetnek magyar állampolgárságot

A Háttér Társaság közbenjárására  Budapest Főváros Kormányhivatala a honosítási eljárásról szóló tájékoztatóban már feltünteti a bejegyzett élettársi kapcsolatot is a házasság mellett. Ezzel egyértelművé vált: a magyar állampolgár külföldi állampolgárságú azonos nemű bejegyzett élettársa is a házastársakhoz hasonlóan kedvezményesen, 8 helyett 3 év magyarországi tartózkodás után válhat magyar állampolgárrá. 

Bár a hatályos jog alapján a bejegyzett élettársak is a házastársakhoz hasonlóan jogosultak kedvezményes honosításra, az ezzel kapcsolatos állami tájékoztató anyagok eddig nem tértek ki erre az opcióra, amely megtéveszthette mind az ügyintézőket, mind az érintetteket. A Háttér Társaság közérdekű bejelentése nyomán azonban frissült a Budapest Főváros Kormányhivatalának online felületén megjelent honosítási eljárásról szóló tájékoztató, amely már feltünteti, hogy a honosítási eljárás során a bejegyzett élettársi kapcsolatot is a házassággal egyenértékűnek veszik a kérelmek elbírálása során.

2009. július 1. óta érhető el az azonos nemű párok számára a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézménye, amelynek révén a házassághoz hasonló családjogi jogviszony keretében élhetik életüket. A szabályozás szerint ha a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény ettől eltérően nem rendelkezik, akkor a bejegyzett élettársakra is alkalmazni kell a házastársakra vonatkozó szabályokat. Ezzel azonban sok érintett és sok hivatalnok sincs tisztában, mivel nem kapnak megfelelő tájékoztatást, képzéseket az LMBTQI emberekről és jogaikról. Sok érintett hiába van tisztában a jogaival, inkább hallgat, hogy elkerüljön egy lehetséges konfliktust vagy rosszul sikerült előbújást az ügyintéző előtt.  

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság már 2017-ben, EBH/456/21/2017. sz. jogerős határozatában megállapította, hogy szexuális irányultságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósít meg egy állami szerv, ha az általa közzétett tájékoztató anyagban nem szerepelteti az azzal kapcsolatos információt, hogy valamely kedvezmény vagy jogosulság a bejegyzett élettársakat is megilleti.

A Háttér Társaság üdvözli, hogy a közérdekű bejelentésre Budapest Főváros Kormányhivatala helyt adott az észrevételnek és javította a honlapon szereplő hiányos tájékoztatót.

„Jogsegélyszolgálatunkhoz több olyan ügyfél fordult, akit korábban hibásan tájékoztattak az állami szervek a honosítási lehetőségek kapcsán. Az írásbeli tájékoztató kiegészítése végre tiszta helyzetet teremt mind az érintettek, mind az ügyintézők számára, hogy az azonos nemű párok is élhessenek a jogszabályok nyújtotta lehetőségekkel.” mondta el Dombos Tamás, a Háttér Társaság jogsegélyszolgálatának munkatársa.

www.hatter.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux