Melegek, transzneműek és Budaházy Edda „véletlen” találkozása az (át)műtőasztalon
2020 őszén a Meseország Mindenkié című mesekönyvre adott szélsőjobboldali reakció, majd ennek propagandacélú kormányzati továbbfejlesztése (Alaptörvény-módosítás, LMBTQ-ellenes törvénykezés stb.) egy olyan következménnyel járt, amire jó eséllyel sem a szélsőjobboldal, sem a kormánykoalíció nem törekedett kifejezetten. A magyar társadalomban hosszú ideje elfojtott és ki nem beszélt LMBTQ-kérdés egyszerre bekerült a közgondolkodásba, beszédtéma lett, ennek kapcsán pedig az áltudományos propagandakötetek mellett számos igen jó könyv is napvilágot látott.
L. Murányi László kötete, A szivárvány árnyéka ez utóbbiak közé tartozik: 400 oldalnyi terjedelemben az interjú eszközével nyújt kiegyensúlyozott betekintést a mai Magyarország LMBTQ- emberekkel kapcsolatos gondolkodásába.
Ahogyan a szerző mondja, ő heteroszexuálisként szerette volna megérteni ezt a világot, az LMBTQ-kérdést övező beszédet. Szerencsére ehhez a legjobb eszközt választotta: egyszerűen hagyta beszélni a témában így vagy úgy érintetteket, és hagyta, hogy a diskurzus ilyen módon mutassa meg önmagát. Ez a megközelítés pedig éppen jókor jött, hiszen az LMBTQ- ellenes kormánypropaganda által generált vita - az elmúlt évtized hasonló ügyeire amúgy jellemző módon - erősen polarizálttá, párbeszéd nélkülivé és gyűlölködővé vált.
A kötet legnagyobb erőssége az, hogy mindenkinek szót ad, és mindenkinek az emberi arcát mutatja: az átlagemberként élő melegnek, leszbikusnak, biszexuálisnak vagy transzneműnek éppen úgy, mint ismert érintetteknek, pl. Oláh Ibolyának - és mint Budaházy Eddának, vagy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőinek.A kötet egyik interjúalanya, Gallusz Nikolett fogalmazza meg, hogy a vitának úgy lenne a legtöbb értelme, ha minél több teret kapnának az én-üzenetek, ha az emberek kifejezhetnék, számukra személyesen mit jelentenek ezek a kérdések.
L. Murányi pedig nem tesz mást azon kívül, hogy teljesíti ezt a kérést:
interjúalanyai saját hangján keresztül mutatja be nem csupán az LMBTQ-emberek megélt valóságát a mai Magyarországon, de azokat a konfliktusos értelmezési törésvonalakat is, amik mentén a mai magyar társadalom az LMBTQ-emberekhez viszonyul, a vallástól kezdve a nemzettudaton át az orvosi értelmezésekig.
Mindeközben igyekszik segíteni abban is, hogy az olvasó jobban eligazodjon az LMBTQ-világ gyakran bonyolultnak ható fogalomrendszerében. Így tér ki például arra, hogy a transznemű nem keverendő össze a transzvesztitával. Ez ugyan sokak számára evidencia lehet, de egy olyan társadalomban, amely éppen csak most kezdett nyíltan beszélni ezekről a kérdésekről, egyáltalán nem biztos, hogy nem igényel magyarázatot.
Szerencsére az egyes területek szakértőinek megszólalása sem marad el, így a néha szélsőséges álláspontok ellensúlyozására is rendelkezésre állnak a megfelelő hangok.
A nagyon sokféle és nagyon sokféle háttérből érkező interjúalanyok mondataiból pedig lassan, de biztosan megszületik az a benyomás, hogy a kérdés jóval összetettebb és sokrétűbb, mint ahogyan azt a propaganda elhitetni igyekszik, a szereplők pedig nem démonok vagy gonoszok: egytől-egyig emberek, akik küzdenek a valósággal, abba beleilleszkedni, vagy éppen azt megérteni törekszenek.
Ha ugyan óvodással nem is találkozunk, aki a Mikulástól a biológiai neme megváltoztatását kérné, mégis érdekes emberi küzdelmekbe nyerünk betekintést.láthatjuk például, ahogyan a transz fiú majdhogynem feloldhatatlan dilemmába kerül, és inkább azt mondja otthon, hogy leszbikus, mert azt, hogy transznemű, nem tudná elmagyarázni. De nem kisebb a Hatvannégy Vármegye mozgalom megkérdezett tagjainak zavara sem, amikor a szerző többszöri visszakérdezéssel próbálja elérni, hogy az álláspontjukat próbálják meg valamilyen ideológiamentes, logikus módon ismertetni.
Végső soron ez az interjúkötet újra megteremtette azt a lehetőségét, aminek a kormánypropaganda már az igényét is elvette: különféle helyzetű, álláspontú, értékrendű emberek egy helyen szólalnak meg és számolnak be saját érzéseikről, tapasztalataikról, motivációikról, tisztán és jól érthetően – az értelmezés, az olvasottak feldolgozása pedig, felnőtt emberhez méltóan, az olvasó joga és feladata.
A kötet mindenkinek jó szívvel ajánlható, aki - a szerzőhöz hasonlóan - a megértés útját szeretné bejárni és többre tartja magát annál, hogy propaganda-egysorosokból tájékozódjon. Mindehhez csak annyi kell, hogy hajlandók legyünk meghallgatni, mit mondanak erről a nagyon aktuális kérdésről olyanok, akik ilyen vagy olyan okból tudják is, miről beszélnek.
