A meleg háború - Egy fejezet a homoszexualitás történetéből
A homoszexualitás miatt tört volna ki az első világháború? Vannak, akik tényleg ezt gondolják. És nem azért, mert annyira homofóbok. Hanem azért, mert úgy vélik, ha érvényesült volna II. Vilmos császár legközelebbi és legbefolyásosabb barátjának, Philipp von Eulenburg hercegnek a mérséklő hatása, akkor a német császár talán nem ugrott volna bele olyan meggondolatlanul a háborúba. Ám 1907-ben kitört a nagy botrány, egyik per indult a másik után a császári udvarban sürgölődő magasrangú urak szexuális orientációja miatt, és a meleg arisztokratáknak Eulenburggal az élükön távozniuk kellett a császár környezetéből.
A homoszexualitás szó 1902-ben tűnik fel először az Arcanum adatbázisában. Ekkor koronázták meg Edvárd királyt Angliában. A koronázásra Londonba érkezett ifj. Ferenc József császári herceg, a német császár unokaöccse, akit egy razzia során elkaptak egy homoszexuálisok által látogatott matrózlebujban, ahová "fajtalankodás" céljából látogatott el. A Népszava 1902. július 5-én "Pederaszta" címmel pertraktálja az esetet: "Ami bennünket érdekel, az nem más, minthogy ő fensége a királyi herczeg egy kis szerencsével, valamikor trónra juthat. Nagy út van még odáig, de addig is a népek millióinak azzal a tisztelettel sőt hódolattal kell megállniok az ilyen erkölcsi és testi nyomorék előtt, amilyen tiszteletet és hódolatot a törvény megszab. A törvény nincs tekintettel arra, hogy királyi vérből hülyék, homoszexuális bajokban szenvedő kretének is leszármazhatnak. A törvény csak királyi herczeget ismer s nem törődik azzal, hogy egy egész nemzetet becstelenít meg akkor, amikor ilyen züllött, nemi bajokban szenvedő idióták részére is előírja a köteles tiszteletet."
A Népszava ebben az időben a homofóbiát képviseli a baloldalon, fölhasználván azt a "degenerált" uralkodó osztály elleni harcban. Meg a klérus ellen. Így: "A Kühn A. és Társa olajgyárának szociáldemokrata érzelmű munkásai erkölcsi érzésük sugallatára kirúgtak maguk közül egy veszedelmesen homoszexuális beteges hajlamú embert, aki fajtalan hajlama által űzetve, állandóan veszélyeztette a gyár félmeztelen állapotban dolgozó munkásait. Perverzitása miatt már nem egyszer fölpofozták, sőt egy alkalommal valósággal meglincselték és csak sajnálatból tűrték meg maguk között a szervezett munkások a munkában és a szabadszervezetben. Legutóbb azonban, még ellenszenvesebbé lett azáltal, hogy beállott méltó társai, a keresztény-szociálisok közé. Figyelmeztették is, hogy a Győri Általános Szabadszervezetben többé helye nincs. Így tehát az olajgyár területéről, illetve a munkáról is pusztulnia kellett, mert ottan a gyár tulajdonosai és a munkások között fönnálló egyezmény szerint: csakis szociáldemokrata alapon szervezett munkások dolgozhatnak. Ezután a győri keresztény-szociálisok 'Összetartás' cimü lapja keblére ölelte a fehérkeresztes homoszexuálist és midőn egy vezércikkben már megszokott hülyeségeit sűrű könnyhullatások közt fitogtatta, végelkeseredettségében rendőrért kiabált. A rendőrség tüstént meg is jelent a láthatáron és Böhm György (úgy hívják a fehérkeresztes homoszexuálist) állítólagos följelentése alapján a győri rendőrség már hétfőn ki is hallgatta a 'bűnösöket'. Beidézték az olajgyár mit sem sejtő igazgatóját és több olajgyári munkást is, mert így kívánta az 'Összetartás' szánalomra méltó vezércikkírója."
1908. március elsején a Népszava megírja, hogy a nagyváradi középiskolai ügyosztályt vezető Boncz miniszteri tanácsos "még a hivatalosan leleplezett homoszexuális tanárt is meghagyta... tanügyi közszolgálatban a mai napig, mert csuhások pártfogolták (ők tudják, miért)."
Kuno von Moltke tábornok itt még a botrány előtt. Hamarosan elolvadt.
A Budapesti Napló 1903. február 8-án beszámol arról, hogy Münchenben megjelent Tények gyűjteménye címmel egy röpirat, mely "a homoszexuaiitással a tudományos kutatás alapján, humanitárius, tehát antikriminalisztikus szempontból foglalkozik és rámutat a német büntető-törvénykönyv 175-ik paragrafusának a tarthatatlanságára".
Ekkor szerveződnek az első mozgalmak a homoszexualitás büntetőjogi üldözése ellen, de csak jó fél évszázaddal később kerül ki a legtöbb civilizált ország büntető-törvénykönyvéből a homoszexualitás.
1907-ban kezdődött a német kamarillát megrázó persorozat. Ez év október 30-án ismerteti a Budapesti Hírlap a "Moltke Kunó gróf" által "Harden Miksa" ellen indított perben született elsőfokú ítéletet. Maximilian Harden, korának egyik legjobb német politikai publicistája volt, először monarchista, aztán anarchista. Szenvedélyesen ostorozta II. Vilmos császárt és környezetét. Hatalmas anyagot gyűjtött össze a császár környezetében politizáló magasrangú személyek szexuális "tévelygéseiről". Kuno von Moltke ezredesről, a császár szárnysegédjéről és Berlin katonai parancsnokáról is megírta, hogy a férfiakat szereti. Moltke becsületsértésért beperelte. Első fokon elvesztette a pert, a bíróság szerint Hardennek sikerült bizonyítania az állítását. A szofisztikált ítélet szerint Moltkének ugyan valóban homoszexuális hajlama van, tehát Harden igazat írt, viszont azt már nem sikerült bizonyítani, hogy e hajlamát ki is élte, tehát nem kell ellene vádat emelni.
A Népszava "A császár barátai - Fajtalankodó főurak" cím alatt lelkesen drukkolt Hardennek: "Harden cikkeinek meg lett az az eredményük, amiket szerzőjük várt tőlük: a bizalmas társaság tagjait eltávolították a császári udvartól. De más eredményük is lett. Az egymást nagy szerelemmel szerető főurak az úgynevezett társadalmi szereplés teréről is leszorultak. Hogy tisztázzák magukat, bíróság elé állították a bátor, szókimondó újságírót." Az ítélet fogadtatásáról is lelkesen számolnak be pár nappal később: "Hardent, amikor kilépett a törvényszéki épület kapuján, a közönség élénk felkiáltásokkal üdvözölte. Harden folytonos kalapemelgetéssel köszönte meg az ovációt, később vállaikra emelték a nap hősét./…/ Moltke gróf észrevétlenül sompolygott ki az épületből."
Harden cigarettával a szájában
Moltke másodfokon megnyerte a pert, valamilyen indokkal a vád valamennyi tanúját hiteltelennek nyilvánították, de a tábornok karrierjének mindenképpen befellegzett, ki kellett lépnie a hadseregből.
Az elsőfokú ítélet után két nappal újabb perről olvashatnak a Budapesti Hírlap olvasói. Bernhard von Bülow gróf, a birodalmi kancellár perelt be becsületsértésért egy másik, Brandt nevű anarchista újságírót, mert azt írta róla, hogy homoszexuális viszonyt folytat különböző férfiakkal. Erre a perre behívták a Moltke-Harden per szinte valamennyi tanúját, mivel ugyanarról a körről, társaságról volt szó.
Brandt azonban egészen más okból hozta nyilvánosságra magas állású személyek homoerotikus gyakorlatát. Ő éppen a 175.§ ellen harcolt, a homoszexualitás dekriminalizálása ellen érvelt, magát is homoszexuálisnak vallotta, és többször büntették már erkölcstelen (homoszexuális tartalmú) könyvek terjesztéséért. (Pesti Napló, 1907. november 7.)
A Pesti Napló sansculotte néven író zürichi levelezője megírja, hogy a német 175.§, a magyar 186.§. eltörlésért harcolók mögött ott állnak a közelmúlt természettudományos eredményei, de viszont: "Az utóbbi években a homoszexuálisok, különösen ott, ahol nagyobb számban vannak, világvárosokban, így elsősorban Berlinben, mindinkább növekvő propagandát űznek. Akik az említett büntetőjogi reform hivei: hallgatólagosan tűrték ezt a propagandát és nem látván tisztán a propaganda céljait tudattalan bűnrészeseivé lettek./.../ S azoknak, akik a legjobb, a legigazságosabb és legemberibb szempontoktól vezérelve a homoszexualitás büntetése ellen szállanak síkra, ugyanazoknak kell e mozgalom örve alatt suttyomban elharapódzott homoszexuális propagandának kiirtására a jelszót elsőbben kiadni." Ezek a propagandisták a cikkíró szerint "arra igyekszenek, hogy a normális szerelmet nevetségesnek, gyalázatosnak, brutálisnak, állatiasnak, unesztétikusnak bélyegezzék".
És ezután jött a legnagyobb botrány. Letartóztatták a császár legjobb barátját, Phillip von Eulenburg herceget. Ő volt a császárt körülvevő ún. Liebenberg Kör lelke. "Az Ernst stárembergi lakásán történt házkutatás Eulenburg herceg ellen nagyon sok kompromittáló anyagot szolgáltatott a vizsgálóbíró kezébe. A herceg és a stárembergi hajós egymáshoz intézett leveleikben tegezték egymást. Harden számos embert nevezett meg a vizsgálóbírónak, akikkel Eulenburg herceg meg nem engedett viszonyt tartott fönn. — Münchenből jelentik nekünk: Eulenburg herceget nemcsak Ernst és Kiedl vallomása kompromittálja erősen, hanem még sok más erősen kompromittáló dolognak jött nyomára a vizsgálóbiró, a többi közt arra, hogy Eulenburg herceg Becsben is számos emberrel tartott fönn homoszexuális viszonyt." (Budapesti Hírlap, 1908. május 23.)
Az egyik kihallgatott, Schwulst Lajos berlini szabó "minden tartózkodás nélkül elmondotta, hogy ő maga is homoszexuális s Berlinben és Münchenben hasonló érzésű emberek társaságában sokszor fordult meg. Személyesen nem ismeri a vádlottat, de barátjai körében általánosan tudtak a herczeg homoszexuális hajlandóságairól. Több érdekes nyilatkozatot tett Lónyay grófról, a müncheni osztrák-magyar követség egykori titkáráról. Elmondotta, hogy Lónyay gróf benső barátságban volt Eulenburg herczeggel. Lónyay gróf a homoszexuálisok körében igen ismert személyiség volt. A tanú Lónyay grófot homoszexuálisok által látogatott lebujban ismerte meg. Azt nem tudja, hogy Eulenburg herczeg résztvett-e a müncheni osztrák-magyar követségen rendezett homoszexuális teaestéken." (Az Újság, 1908. július 10.) (Ez a Lónyay nem azonos Lónyay Elemérrel, aki számos követségen képviselte a monarchiát.)
A per során kiderült, hogy a császári rendőrség, mely listát vezetett az ismert homoszexuálisokról, már 22 éve számon tartotta ezen a listán Eulenburg herceget, csak erről senki sem szólt a császárnak.
Edgar Wedel gróf, udvari kamarás, továbbá Honenau és Lynar grófok is "lebuktak". (Népszava, 1908. június 6., Az Újság, 1908. január 23.)
A daliás Hohenau gróf.
Kóbor Tamás, Az Újság kiváló publicistája együttérzett Eulenburg herceggel: "A világ szeme előtt most az eskürontó homoszexuális Eulenburg áll. Nem ismerem, de bizonyos vagyok benne, hogy a hamis eskü és a homoszexualitás nem egyedüli jellemvonásai. A hogy zsebtolvajokról tudom, hogy igen derék emberek, róla is sejtem, hogy jószívű ember, munkás államférfiú, példás családapa, szeretetreméltó és tisztakezű ember lehet. S hogy továbbra is annak nem tekinthető, nemcsak a viselt dolgaiban van az ok, hanem azok megítélésében. Tessék elgondolni, hogy éppen Németországban született meg a mozgalom a perverzitás büntetésének eltörlése mellett. Tessék elgondolni, hogy ugyanez az Eulenburg mi volna ma, ha ama paragrafus már el lenne törölve, vagy mi lenne, ha bűne csak tíz év múlva derül ki, a mikor a homoszexualitás megítélésén biztosan győzött már az orvosi jobb megismerés. Itt a kollízió nem az erkölcsi renddel van meg, hanem egy bürokratikus faktummal, hogy az a paragrafus még nincs eltörölve. S Eulenburg herczeg ma becsületét veszti valamiért, a mihez néhány év múlva a bírónak már nem lesz köze.S ha nem lenne meg ez a paragrafus, hamis eskü sem terhelné a herczeg lelkét./.../ Eulenburgot kényszeritették a hamis esküre azzal, hogy a maga exisztencziája felett kellett pálczát törnie. A törvény felhatalmazza a vádlottat, hogy a maga védelmére akármit elkövethessen./.../ Eulenburg herczeg a saját életbevágó dolgában tagadott, s mivel nem volt formaszerinti vádlott, hát esküt vettek ki belőle."
Sagitta, a költő a persorozatnak köszönhette, hogy felfigyeltek rá. "Teokritosz utódjának vallotta magát. De mit kerülgessük a dolgot, Sagitta mester a 'megnevezhetetlen' szerelemről dalolt — a homoszexuális szerelemről, amint az egy modern német költőhöz illik. Isten különös csodája, hogy ennek dacára sem vették észre.... De a költészet istennője nem hagyja el az ő kegyeltjét. Jött a Moltke—Harden, Bülow—Brant, Lynar, Hohenau s végül, oh végül az Eulenburg-affaire. Botránynyal volt tele a levegő.... Ekkor érkezett el a Sagitta költő ideje... véres kis röpiratot bocsátott ki, amelyben védelmére kelt azoknak, akikhez ő verseket intézett, — védelmére kelt a megnevezhetetlen szerelemnek. És pedig a költő fanatikus elszántságával védte az ügyet. Ezt már aztán az ügyészség is észrevette... összes írásait elkobozta, a költő s kiadója ellen... megindította a bűnfenyítő eljárást." (Pesti Hírlap, 1908. október 4.) Sagitta John Henry Mackay néven született skót apától és német anyától, pici korától Németországban élt. Anarchista volt ő is. Richard Strauss és Arnold Schönberg zenésítették meg a verseit. 1933-ban, amikor Hitler hatalomra jutott, könyvmáglyán égtek a könyvei, bezárták az Institut für Sexualwissenschaft-ot és betiltották a homoszexuálisok emancipációs mozgalmát. Ekkor halt meg. Állítólag öngyilkos lett, de ez nem biztos.
A borítóképen balra Phlipp von Eulenburg, jobbra Bernhard von Bülow kancellár - két prominens érintett. (Tolnai Világlapja, 1907. november 17.)
