Ugrás a tartalomra
x

Fővárosi Törvényszék: jogellenesen rejtegeti az EMMI az egészségügyi szakpolitikai programokat

A Háttér Társaság a TASZ közreműködésével indított pert az Emberi Erőforrások Minisztériumával (EMMI) szemben, mivel az nem volt hajlandó kiadni az évekkel ezelőtt elfogadott egészségügyi szakpolitikai programokat, arra hivatkozva, hogy azok döntéselőkészítő adatnak minősülnek. A Fővárosi Törvényszék szerint azonban az EMMI ezt nem tudta megfelelően bizonyítani, ezért az adatok kiadására kötelezte a minisztériumot.

2021 augusztusában a Háttér Társaság közérdekű adatigényléssel fordult az EMMI-hez, amelyben a Kormány által 2018-ban elfogadott szakpolitikai programok (Nemzeti Gyermekegészségügyi Program, Nemzeti Keringési Program, Nemzeti Mentális Egészségügyi Program, Nemzeti Mozgásszervi Program, Nemzeti Rákellenes Program) kiadását kérte. Az iratokra az egyesületnek az Open Doors címet viselő kutatáshoz lett volna szüksége, amelyben az LMBTQI emberek egészségével kapcsolatos jogi-közpolitikai környezetet elemzik. Rövid válaszában a minisztérium azt állította, hogy a kért programok további jövőbeli döntés megalapozását szolgálják, ezért a vonatkozó törvényre hivatkozva megtagadta azok kiadását. 

A Háttér Társaság nem értett egyet az EMMI válaszával, ezért bírósághoz fordult. Álláspontjuk szerint a kért szakpolitikai programok nem tekinthetők döntéselőkészítő adatnak, mivel kormányhatározatban elfogadott, végleges szakpolitikai programokról volt szó, és a minisztérium által is hivatkozott előkészítés alatt álló stratégia már 2021 januárja óta nyilvánosan elérhető az interneten. Éppen ezért a stratégia alapját képező dokumentumok nem képezhetik egy jövőbeli döntés meghozatalát, hiszen az a döntés már megszületett.

Az EMMI azzal érvelt, hogy a nyilvánosan közzétett anyag csupán egy tervezet, és továbbra is dolgoznak a végleges dokumentumokon, így szerintük a stratégia alapját képező szakpolitikai programok kiadását jogosan tagadta meg a minisztérium.

A Fővárosi Törvényszék elégtelennek tartotta az EMMI védekezését. A bíróság ítéletében kifejtette, hogy az adatok döntéselőkészítő jellegét, továbbá azt a tényállítást is az alperes, tehát az EMMI köteles bizonyítani, mely szerint a nyilvánosságra hozott „Egészséges Magyarország 2021-2027 – Egységes Ágazati Stratégia” című dokumentum nem a végleges döntés, hanem az pusztán csak egy tervezet. A minisztérium azonban ezekre vonatkozó bizonyítási indítványt nem tett, és bizonyítékot sem szolgáltatott, így az állításai bizonyítatlanok maradtak.

A szakpolitikai programoknak óriási jelentőségük van, mivel a Kormány az ezekben meghatározott prioritásokra kívánja költeni az Európai Uniótól érkező többszáz milliárd forintnyi fejlesztési támogatást. 

“Érthetetlen számunkra, hogy a kormány miért rejtegeti ezeket a rég elfogadott, hivatalos dokumentumokat. Nehéz nem arra gondolni, hogy a programok esetleg el sem készültek, hogy színvonaluk még a kormány számára is vállalhatatlan. Csak a dokumentumok nyilvánossága segíthetne eloszlatni ezeket a kételyeket” - mondta Dombos Tamás, a Háttér Társaság ügyvivője, az OpenDoors kutatási projekt vezetője.

“Az állami szervek a feladataikat a nyilvánosság előtt kötelesek végezni, hiszen a tevékenységük mindenkire vonatkozik, döntéseik mindenkit érintenek. A döntéseik megalapozását szolgáló dokumentumok bizalmasságához fűződő érdekeket ugyan védi a törvény, az állami szervek azonban túl gyakran élnek vissza ezzel a szabállyal. A jelen eset ennek kirívó példája: a perben az EMMI semmilyen értékelhető indokot nem tudott felhozni arra, hogy miért kellene a nyilvánosság elől elzárni az igényelt szakpolitikai programokat, így teljesen feleslegesen, időt és közpénzt pazarolva akadályozta a közérdekű információk megismerhetőségét. Meggyőződésünk, hogy ezeket a szakpolitikai programokat mindenkinek jogában áll megismerni, és az EMMI nem rejtegetheti senki elől” - tette hozzá Hegyi Szabolcs, a TASZ politikai szabadságjogi projektjének szakértője.

A perben a Háttér Társaságot dr. Kollarics Flóra, a TASZ ügyvédje képviselte. 

A Fővárosi Törvényszék egyelőre nem jogerős ítélete értelmében az EMMI köteles az egyesületünk által kért szakpolitikai programok kiadására.

www.hatter.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux