Ugrás a tartalomra
x

Texasban döntöttek: törvényellenesek a gyerekeken végzett nemváltoztató műtétek

Texas republikánus kormányzója, Greg Abbott hivatalos levélben szólította fel Texas családügyi és gyermekvédelmi hivatalát, hogy indítson vizsgálatot azoknak a gyermekeknek az ügyében, akiken az államban nemet megváltoztató beavatkozásokat hajtottak végre -számol be a hírről a Breitbart.

A kormányzó utasításának közvetlen előzménye, hogy Texas államügyészi hivatala a kiskorúak nemét megváltoztató beavatkozások mindegyikét – a hormonális kezelésektől kezdve a sebészeti beavatkozással végrehajtott sterilizáción keresztül az egészséges testrészek masztektómiájáig (műtéti eltávolításáig) – az állam törvényeivel ellentétesnek, azaz bűncselekménynek mondta ki.

Abbott a vizsgálat elrendelésével egy időben jelezte – utalva a főállamügyész, Ken Paxton állásfoglalására –, hogy minden olyan orvos ápoló, és tanár, akinek tudomása volt a közvetlen környezetében lévő gyermek nemváltoztató beavatkozásairól, de nem jelentette azt, büntetőjogi felelősségre vonható.

SŐT, TEXAS TÖRVÉNYEI SZERINT ÁLTALÁNOS JELENTÉSI KÖTELEZETTSÉGE VAN MINDEN OLYAN FELNŐTTNEK, AKI A KÖRNYEZETÉBEN ILYEN ORVOSI BEAVATKOZÁSOKRÓL TUDOMÁST SZEREZ.

A kormányzó emlékeztette a családügyi és gyermekvédelmi hivatalt, hogy azokkal a szülőkkel szemben is nyomozási kötelezettsége van, akiknek a gyermekén ilyen beavatkozásokat végeztek, csak úgy mint a kezeléseket és a műtéteket elvégző intézményekkel kapcsolatban.

origo.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux