Ugrás a tartalomra
x

Melegjogi szervezetek kérik az ellenzéket, hogy töröltessék Márki-Zay mozgalmának szájerező kampányvideóját

A Cíviscolors debreceni székhelyű LMBTQ ifjúsági szervezet nevében számos melegjogi szervezet írt nyílt levelet az egységes ellenzéknek egy Facebook-videó miatt, amelyben Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt mozgalma azzal kampányol, hogy Szájer József korábbi fideszes EP-képviselő, az Alaptörvény egyik fogalmazója 2020 novemberében a kijárási szabályokat megszegve részt vett Brüsszelben egy melegorgián, majd egy ereszcsatornán próbált menekülni.

A civilek szerint a videó szexuális kisebbségekkel kapcsolatos lejárató asszociációkat erősít meg.

A narráció szerint a Mindenki Magyarországa Mozgalom oldalára feltett videó a fideszesekre jellemző „képmutatásra” és a „szabályok semmibevételére” akar rámutatni, ám mindeközben pornófilmből származó nyögéseket használnak hangaláfestésül, de kitérnek benne arra is, hogy Szájer hátizsákjában drogokat talált a rendőrség. (A droghasználatot Szájer végig tagadta, a belga ügyészség pedig ebben vádpontban megszüntette a nyomozást, a Covid-19 korlátozások megszegése miatt kellett 250 eurót fizetnie.) Mint ismert, a botrányt követően a fideszes politikus lemondott EP-képviselői mandátumáról, és kilépett a Fideszből is.

A videót most az alábbi civil szervezetek bírálják: Amnesty International Magyarország, Budapest Pride, Cifra-LMBTQ Közösség Kecskemét, Cíviscolors, Debrecen, Diverse Youth Network,Pécs, Háttér Társaság, LMBTQI személyek szülei, hozzátartozói informális csoport, Labrisz Leszbikus Egyesület, Magyar LMBT Szövetség – Hungarian LGBT Alliance, Prizma közösség, Transvanilla. 

Szerintük a videó szexuális kisebbségekkel kapcsolatos lejárató asszociációkat erősít meg, amit a kormánymédia sulykol a melegségről a gyűlöletkampányában. Ebben a formában ez a kampányvideó a feltételezésük szerint azon választóknak szól, „akik alapvetően ellenérzéseket táplálnak a szexuális kisebbségek közösségével szemben, ezzel tovább fűtve a társadalmi elutasítást és homofóbiát”.

Úgy vélik, bár a mondanivaló egyértelműen a Fidesz álszentségét és Szájer József személyét veszi célkeresztbe, a kivitelezés ebben a formában Szájer vélelmezett szexuális irányultságát köti össze a szabályszegéssel, az orgiákkal és a drogfogyasztással. 
Azt pedig hiányolják, hogy a videó nem állítja szembe az ellenzék vélt hozzáállását a gyűlöletpropagandával szemben.

A kampányvideóval csak ráerősítenek a káros sztereotípiákra, illetve ahelyett, hogy a Fidesz kirekesztő, melegellenes politikájával foglalkoznának, inkább Szájer két évvel ezelőtti esetét hozzák fel újra. Az ügy után megnőtt a homofób gyűlöletbeszédek mértéke, ez a kampányvideó újra felerősíti ezeket a hangokat. Ezt a mondanivalót támogatja a vizuális illusztráció és a kétes származású hangeffektus alávágása is, ami ráadásul az undorkeltést szolgálja ebben a kontextusban” -írják.

A civilek azt is kifogásolják, hogy jelenlegi ismereteik szerint az Egységben Magyarországért közös programja nem tesz említést  az LMBTQI emberek védelméről, illetve támogatásáról. Ezzel a videóval együtt pedig szerintük azt a látszatot kelti az ellenzék, hogy nem is fognak befogadóan és pozitívan a témában állást foglalni. 

A melegjogi szervezetek azt kérik az ellenzéki pártoktól, vizsgálják felül az álláspontjukat, amit ezzel a videóval közvetítenek, és távolítsák el a videót a közösségimédia-felületeikről.

A civilek határidőt is szabtak az Egységben Magyarországért pártjainak: február 24. délig várnak reakciót kérésükre.

www.merce.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux