Ugrás a tartalomra
x

Kiküldtek 8 millió magyarnak egy papírt, ami összemossa a választást és a melegellenes népszavazást – állítja a MÚOSZ

Zavart okozott a Nemzeti Választási Iroda azzal, hogy összevonta a népszavazási és a választási értesítőt, ráadásul ebbe beleírta a népszavazás kérdéseit – állítja a MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége). Megkérdeztük az Igazságügyi Minisztériumot erről, szerintük az ellenzék kezdeményezte, hogy lehessen egy napon tartani választást és népszavazást.

A MÚOSZ szerint a Nemzeti Választási Irodának „a népszavazási és a választási törvény szerint csak az lett volna a feladata, hogy a népszavazás és a választás szavazóköri névjegyzékébe való felvétel menetéről tájékoztassa a polgárokat, még látszatát is kerülve annak, hogy ez közös állampolgári aktus. Csakhogy Varga Judit igazságügyi miniszter a 3/2022. (I.11) IM rendeletben kötelezte a választási irodát, hogy a népszavazási kérdések is szerepeljenek a szavazóköri névjegyzékbe való felvételről szóló értesítőben.” A MÚOSZ szerint ezzel Varga „a politikai propaganda eszközévé tette a választási irodát”.

Az érintett rendelet szövegében egyébként nincs olyan kitétel, amivel a miniszter „kötelezte” volna a választási irodát, hogy egy papírlapon, együtt szerepeljenek a parlamenti választással kapcsolatos infók és a melegellenes népszavazás kérdései. Viszont a rendeletben ott van konkrétan, hogy hogyan kell kinéznie annak a papírnak, amit több mint 8 millió választásra jogosult magyar állampolgárnak kiküld a Nemzeti Választási Iroda. Így néz ki a formanyomtatvány, amin a most még zárójelben lévő „A népszavazásra bocsátott kérdések szövege” helyén fognak sorakozni a Fidesz homofób kérdései.

A MÚOSZ szerint logikus lett volna, ha két külön levélben kapnak tájékoztatást a választópolgárok, de elismerik, hogy takarékossági okokból érthető, hogy egy borítékba került a két teljesen különböző dologról szóló tájékoztatás. Viszont szerintük nem helyes, hogy ennyire „összecsúszott”, tulajdonképpen egyetlen papírlapra, egymást követő sorokba került a két nagyon más téma. „Takarékossági okokból a két értesítés kerülhetett volna egy borítékba, hangsúlyozva, a kettő választásnak nincs köze egymáshoz. Nem így történt. Az értesítőn a két választás összecsúszott. (…) Míg egyik mondat az Országgyűlésről szól, a másik már gyermekekről” – írták.

Megkérdeztük az Igazságügyi Minisztériumot erről, szerintük az ellenzék kezdeményezte, hogy lehessen egy napon tartani választást és népszavazást. „A szabályozásban változást az ellenzék által kezdeményezett javaslat hozott, amely lehetővé tette, hogy a népszavazás és az országgyűlési választás egy napra is kitűzésre kerülhessen. A Szabó Tímea (Párbeszéd) által benyújtott törvénymódosítás értelmében eltörlésre került az a korlátozás, hogy az országgyűlési képviselők általános választásának napjára, továbbá az azt megelőző és követő 41 napon belüli időpontra nem tűzhető ki országos népszavazás” – válaszolták a Telex megkeresésére. (Egyébként az ellenzék is szerette volna, ha az ő kérdéseikről is lehet szavazni április 3-án, és erre ugyan elméleti esély még van, de gyakorlati már lényegében nincs.)

Azt is közölte az Igazságügyi Minisztérium, hogy már a 2016-os népszavazás értesítőjében is ott voltak a konkrét kérdések, tehát nem csak a névjegyzékbe való felvétel menetéről tájékoztatták az embereket. Ez tényleg így is van, csak ugye akkor nem volt országgyűlési választás, nem került egy papírra a két téma.

 

telex.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux