TAKÁCS MARI MEGNYITÓBESZÉDE A 10. LMBT TÖRTÉNETI HÓNAPON
Február 4-én az OSA Centrális Galériájában megnyílt a 10. LMBT Történeti Hónap. A megnyitón bemutatták az "Out in East Berlin" című dokumentumfilmet, előtte Jochen Hick filmrendező bevezetőjét hallhattuk. Videóüzenetet küldött Rodney Wilson, aki 1994-ben az Egyesült Államokban megalapította az LMBT Történeti Hónapot. A Centrális Galéria a február 20-ig látható "Előbújó dokumentumok 2.0: LMBTQI+ történetek Közép- és Délkelet-Európában" című kiállítás színhelye.
A Háttér Társaság, a Labrisz Egyesület és a Szimpozion Egyesület által szervezett programsorozaton idén közel 45 ingyenes (online és offline) budapesti és vidéki eseményen vehetünk részt. Az irodalmi, képzőművészeti, mozgalomtörténeti, kultúrtörténeti beszélgetések, előadások, műhelyek, filmvetítések segítenek feltárni és továbbírni az LMBT+ közösség történetét, történelmét.
"Jó estét kívánok, sziasztok!
Tízéves a magyar LMBT Történeti Hónap. 2011 nyarán néhány labriszos és hátteres szervezővel Ljubljana kulturális központjában, a Metelkova negyedben lévő Hostel Celicában szívtuk magunkba egy szemináriumon, hogyan kell történeti hónapot szervezni. A hotel épülete korábban az Osztrák-Magyar Monarchia és a jugoszláv pártállam egyik börtöne volt. Akkor még nem sejtettem, hogy az itt megkezdett pár nap tíz évig fog tartani. És remélem, tovább...
Az egyesült királyságbeli szervezők, akik átadták nekünk ismereteiket egy egyhavi programsorozat szervezésére, elmondták nekünk, hogyan kutassuk történelmünket, járjunk utána a személyes sztoriknak – ők már 2005 óta szervezték saját történeti hónapjukat.
Ennek előzménye az volt, hogy 2003 februárjában eltörölték a Thatcher-korszak egyik leginkább homofób rendelkezését. Ez addig tiltotta az önkormányzati fenntartású iskoláknak, hogy „szándékosan népszerűsítsék a homoszexualitást, vagy közzétegyenek anyagokat a homoszexualitás népszerűsítése céljából”.
Ez a törvényszakasz valójában megakadályozta, hogy az iskolákban egyáltalán szó essen LMBT-témákról. Ismerős, ugye?
Tavaly nyár óta nekünk is van egy hasonló törvénycsomagunk, gyermekvédelminek hívják. Tilos a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíteni, megjeleníteni.
De mit jelent valamit népszerűsíteni vagy megjeleníteni?
Ha létezem, akkor megjelenek, és megjelenítem az identitásomat. LMBTQ diákként, tanárként vagy szülőként. Ha magamról beszélek, akkor népszerűsítek?
Itt legtöbben dokumentumfilm rendezőként ismertek, de előző életemben, azaz első szakmám szerint tanár vagyok, tanítottam is öt évet az egyetem után.
A ’90-es évek végén még nem volt olyan könnyű felvállalni tanárként az identitásomat a suliban, holott akkor már nyíltan aktivistáskodtam. Persze bárki bármikor felismerhetett volna meleg vagy leszbikus rendezvényeken.
2000-ben például a CEU épületében, a Pride megnyitó filmjén a sötétben azt vettem észre, hogy ott ül mellettem az iskolánk igazgatója. Kiderült, ő is meleg, ezért néztünk együtt valami meleg pasis filmet. A suliban erről egymás közt soha nem beszéltünk. Soha nem is kért meg arra, hogy legyek osztályfőnök, pedig a hasonlóan fiatal kollégák kaptak már osztályt. Nyilván veszélyes voltam még neki is, az internalizált homofóbiája korlátozta.
A mostani törvényhozó politikusok is a veszélyt látják az LMBTQ iskolásokban, tanárokban, szülőkben. De mi ebben a veszélyes?
Megmondom, mi a veszélyes.
Ha betiltanak olyan órákat, iskolai programokat, ahol végre magáról ismerhetne meg valamit egy LMBTQ diák. Ha a környezete sem kap információt arról, hogy igenis vannak eltérő szexuális orientációjú vagy nemi identitású diákok, akik nem tudnak egy ellenkező nemű emberbe szerelmesek lenni, vagy a biológiai nemükben otthon érezni magukat.
Igen, LMBTQ diákként veszélyes, ha a környezetünk nem tudja, hogyan legyen velünk szolidáris, hogy fogadjon el minket, hogyan legyen velünk empatikus, ha kirekesztenek. Hogyan vegyék észre, ha elhallgatott identitásunk miatt negatív, önpusztító gondolataink vannak. Hogy mitől leszünk szerhasználók vagy éppen öngyilkosok.
Veszélyes, ha sem mi, sem a társaink nem mondhatjuk el vagy tudhatjuk meg, mi a valóság. Mert az iskolának az a dolga, hogy a valóságra felkészítsen minket.
A nagybetűs Élet nem kint van, hanem bent. Szerelem, szex, a mindenféle családok, a mindenféle tanárok és igazgatók. Éppen az elhallgatás, a láthatatlanná tevés miatt a gyerekvédelminek nevezett törvény nemcsak gyerek-, de társadalomellenes is.
És hogyan lesznek hitelesek a meleg tanárok? Aki osztályfőnök, elmondja-e a diákjainak, kivel és hogyan él? Táncol-e a párjával ő is az osztálya szalagavatóján? Vagy az azonos nemű családok felnőtt tagjai, anya és anyu, apa és apu? Hogyan mennek felszabadultan egy szülői értekezletre, hogyan beszélnek a szülőtársaknak saját családjukról?
Nekem volt egy (egy?) meleg diákom, akiről tudtam, hogy az. Összefutottunk egy Pride szervezésen véletlenül, ő nagyobb zavarban volt, mint én. De ezután tudta, hogy van kihez fordulnia. Emlékszem, egy decemberi napon együtt, ketten utaztunk az iskola liftjében, ő pedig tanácsot kért tőlem, hogy hova menjen a New Yorkból szilveszterre ide utazó leszbikus nagynénje bulizni. Én meg ajánlottam neki pár pesti helyet. Hát nem ez a normális, nem ez a nyíltság a természetes?
2005-ben az első LMBT Történeti Hónapra az Egyesült Királyságban 15-20 programot akartak szervezni, végül 150 lett belőle. Ezeket teljes mértékben önkéntesen szervezték tanárok és szimpatizánsok. Az addigi elhallgatásnak ez lett a következménye: az egymás és az LMBT múlt határtalan megismerésének az igénye 150 program segítségével.
A programsorozat az Egyesült Királyságban továbbra is elsősorban iskolai fókuszú, s olyan középiskolák, főiskolák és különböző szervezetek vesznek benne részt, amelyek az oktatás révén növelik a fiatalok tudatosságát, küzdenek az előítéletek ellen.
2019-ben, a 15. évfordulón Theresa May miniszterelnök kitüntette munkásságáért a történeti hónap főszervezőjét, Sue Sanderst.
Mikor tünteti ki Magyarország miniszterelnöke a mi LMBT Történeti Hónapunk bármelyik szervezőjét? Meddig kell még várnunk az LMBTQ történelem és az itt és most létezésünk elismerésére és elfogadására?
Ha mi nem kutatjuk, archiváljuk történelmünk emlékezetes pillanatait, ha mi nem tiltakozunk a kirekesztésünk miatt, senki nem teszi ezt meg helyettünk.
Legyen még sok jó tíz évünk, szervezzünk Történeti Hónapot, örüljünk együtt a múlt közös felfedezésének és átadásának!
Mert ezt így együtt tenni felemelő. Mert a közös kutatás és emlékezés a miénk, a tiétek, a programokon résztvevő érdeklődőké, illetve azoké is, akik majd utánunk jönnek."
