Ugrás a tartalomra
x

Megkapta az első ember a Moderna HIV elleni védőoltását

Megkezdte a Moderna az mRNS-alapú, HIV elleni védőoltásának klinikai tesztjét, hogy kiderüljön, mennyire képes megvédeni az embert a szérum a fertőzéstől.

A Moderna még 2021 augusztusában jelentette be, hogy hamarosan megkezdi a HIV ellen kifejlesztett mRNS-alapú vakcina klinikai tesztjét – vagyis embereknek is beadják majd a vakcinát. A cég most azt közölte, most ez a lépés is megtörtént: az International AIDS Vaccine Initiative (IAVI) nevű nonprofit szervezet segítéségével kifejlesztett szérum első adagját csütörtökön adták be az első önkéntes résztvevőknek az amerikai George Washington Egyetemen.

A Moderna a koronavírus elleni védőoltásához hasonlóan az mRNS technológiát használja arra, hogy becsapja a szervezetet és olyan fehérjék előállítását indítsa be, amelyek aztán kiválthatják az immunválaszt. A szakemberek azt remélik, hogy a vakcinával sikerül elérni az úgynevezett B-sejtek előállítását, amelyek semlegesítő antitestekké alakulhatnak át.

A Moderna azt tervezi, hogy nemcsak a védőoltást, hanem egy emlékeztető oltást is tesztelni fog. Az első fázisú vizsgálatba 56 egészséges, nem HIV-fertőzött önkéntes vontak be, akik közül 48-an kapják meg az mRNS-alapú védőoltást. Közülük 32-en később megkapják az emlékeztető oltást is. A maradék nyolc ember csak az emlékeztető védőoltást kapja meg.

Az oltások beadása után hat hónapon át figyeli majd a vállalat az alanyokat, hogy kiderüljön, mennyire biztonságosak az oltások. Emellett molekuláris szinten is megvizsgálja majd az immunválaszt, hogy kiderüljön, hatékony-e a vakcina.

www.hvg.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux