A jövő gyerekeit félti az LMBTQ-propaganda hatására pedofillá váló mai gyerekektől Orbán Viktor?
A miniszterelnök össze is mosta a homoszexualitást a pedofíliával meg nem is, és úgy harcol elképzelt ellenségek ellen, hogy azok mégis léteznek.
A miniszterelnök múlt hét pénteken ismét a Kossuth Rádió vendége volt, hogy ismét olyat mondjon, amin felháborodhat és elrágódhat a kormányellenes közvélemény. Az első hírek arról szóltak, hogy a miniszterelnök azt mondani, hogy egy nagy vita folyik arról, hogy a homoszexualitás elvezet-e a pedofíliához – mi is ennek kapcsán intéztünk kérdéseket a kormányszóvivői irodához és Havasi Bertalan sajtófőnökhöz.
A miniszterelnök azonban nem ezt mondta, hanem valami sokkal bonyolultabbat, aminek azonban végső soron részben mégis ez az üzenete. De mit is mondott Orbán Viktor, és az milyen viszonyban van a tudományos konszenzussal? Először tegyünk egy kirándulást a miniszterelnök fejében, ahol újjobboldali Vergiliusként az Origo vezet körbe minket.
Rejtvényfejtés
A rádióinterjú vége felé a miniszterelnök a választással egy időben tartandó, gyermekvédelminek mondott népszavazás kapcsán arról beszél, hogy vannak szexuális ragadozók, akik veszélyeztetik a gyerekeket, de ezt a kérdést megoldja a pedofil- és más törvények. Szó szerint így fogalmazott:
„De most ne erről beszélünk, mert ezt a magyar törvények, ezt jól megoldják. Hanem egy másik jelenségről beszélünk, aztán hogy ez elvezet-e a pedofíliához, vagy nem, arról van egy nagyon nagy vita, de ezt én nem tartom fontosnak. A másik jelenség, az az, hogy bizonyos szexuális szokásokat, amelyeket a szülők egyébként nem fogadnak el, vagy nem szeretnék, ha a saját családjukban is megjelenne, ezt népszerűsíti az állam vagy az iskolai rendszer. Vagy megengedi az iskolai rendszer azt, hogy ilyen népszerűsítő propagandisztikus előadásokat a szülők megkérdése nélkül a gyerekek elé tárjanak.”
Mint látható, az csak az értelmezés egyik lehetősége, hogy itt a miniszterelnök a homoszexuálisokra is gondolhatott, de egyébként nehéz dekódolni, hogy mit is akart pontosan közölni.
A miniszterelnök szavait „homoszexualitásból pedofília”-ként értelmező Telexet lebuktatni igyekvő Origo szerint a miniszterelnök nem arról beszélt, hogy a homoszexualitás vezet el a pedofilíához, hanem hogy „az oktatási intézményekben jelen lévő LMBTQ-propaganda átvezethet a pedofíliára”.
Az „a másik jelenség” tehát itt nem a „bizonyos szexuális szokások”, hanem ezeknek a propagálása. De ez hogyan vezet el a pedofíliához?
A gyerekek lesznek az LMBTQ-propagandától hosszú távon pedofilok?
Nehéz másként értelmezni Orbán szavait, a „bizonyos szexuális szokások” és annak a felemlegetése, hogy a szülők nem akarják, hogy az ilyenek megjelenjenek a családban, végül két értelmezési lehetőséget kínál:
A propaganda hatására a gyerekek elsajátíthatják a „bizonyos szexuális szokások”-at, amik aztán „átvezethetnek” a pedofíliához – legalábbis erről folyik egy nagy vita szerinte. Ez végső soron a szexuális kisebbségek klasszikus összemosása a pedofíliával, így értelmezte a Telex a miniszterelnök szavait, aki azonban azt valóban nem emelte ki, hogy kimondottan a homoszexuálisokra gondol. Igaz, a legutóbbi időkig elsősorban őket értette a legszélesebb közbeszéd a szexuális kisebbségek alatt, de a gyermekvédelminek mondott törvény a transzneműeket is a középpontba helyezi.
Szigorúan tartva magunkat a miniszterelnök szavaihoz – a „másik jelenség” átvezethet a pedofíliára, de a „másik jelenség” az iskolai LMBTQ-propaganda – azokat úgy is értelmezhetjük, hogy a propaganda hatására már nem homoszexuálisok vagy transzneműek, és abból pedofilok lesznek a gyerekek, hanem egyből pedofilok pusztán amiatt, hogy az iskolában találkoztak a „bizonyos szexuális szokások”-kal.
Összességében tehát attól kellene megvédeni a gyerekeket, hogy ezekkel a szokásokkal ne találkozzanak, nehogy hosszú távon pedofilok legyenek. Hogy a miniszterelnök mit ért a „bizonyos szexuális szokások” alatt, azt nem fejti ki bővebben, de gyanítható, hogy mindent, ami eltér a „hagyományos” heteroszexuális szextől.
Azonban az iskolai érzékenyítő foglalkozásokat tartó homoszexuális, leszbikus vagy transznemű emberek nem a szexuális szokásaikról beszélnek, hanem arról, hogy ők hogyan fogadták el a másságukat, és azt mutatják meg a fiataloknak, hogy egyébként ők is hétköznapi emberek. Ezeken a foglalkozásokon nem népszerűsítenek szexuális szokásokat, így a miniszterelnök által mondott „bizonyos szexuális szokások” alatt tulajdonképpen a puszta létezésük értendő.
Hol a vita?
Namármost a miniszterelnök azt mondta, hogy „egy nagyon nagy vita” folyik arról, hogy „ez” elvezet-e e pedofíliához. Hiába kértük a kormányszővivői irodát és Havasi Bertalan sajtófőnököt, hogy mutassanak nekünk olyan tanulmányt, ami tudományos érvekkel támasztaná alá a miniszterelnök szavait, ilyet még egy hét alatt nem kaptunk.
Nyáron a pedofíliát a homoszexualitással összemosó törvény után Feller Gábor, a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház pszichiáter főorvosa azt mondta a Telexnek, hogy a pedofíliát okozhatja a rá való öröklött hajlam – vagyis genetikai oka is lehet –, de okozhatja a szociális környezet is, azonban nem lehet konkrétan leírni, hogy milyen tényezők játszanak szerepet a kialakulásában.
„Az érzelmi rezonanciánkat olyan traumák is befolyásolhatják – tűzeset, baleset, válás, rablás –, amelyeknek nincs közük a szexualitáshoz” – fogalmaz az interjúban Feller. Ami azonban biztos a pszichiáter szerint, hogy a pedofília a pubertásban, 10-14 és 18 éves kor között alakul ki, és legkésőbb 20-22 éves korban tudatosul is.
Ha tehát a pedofília a pubertásban alakul ki, és lehet trauma eredménye, akkor akár egyet is érthetünk a miniszterelnökkel abban, hogy a gyerekeinket védenünk kell ezektől a traumáktól. Ebből az a kérdés adódik, hogy a „bizonyos szexuális szokások”-hoz kapcsolt emberekkel való találkozás a pubertás alatt okozhatnak-e olyan traumát, ami pedofília kialakulását eredményezi.
Két dologról kijelenthető, hogy tudományos konszenzus van: a homoszexualitás és a pedofília között nincs kapcsolat; népszerűsítés hatására nem lesz valaki homoszexuális.
Feller Gábor pszichiáter a Telexnek úgy fogalmazott: olyat még nem látott, hogy homoszexualitásból pedofília lesz,
és ha egy homoszexuális férfi kiskorú fiút zaklat, akkor a pedofília volt hamarabb, de egyébként a két dolog között nincs kapcsolat.
Vizi János, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnökségi tagja pedig arról beszélt az Indexnek, hogy „minden kutatás azt bizonyítja, hogy egy homoszexuális pár által nevelt gyerekből pontosan ugyanakkora eséllyel lesz homoszexuális, mint ha heteroszexuális pár nevelte volna. És persze hetero szülők gyermeke is ugyanilyen eséllyel vonzódhat a saját neméhez, mint a másik nemhez”. Vizi az interjúban azt is kiemeli, hogy kulturális hatásokkal, reklámmal nem lehet rávenni senkit, még a gyerekeket sem, hogy heteroszexuálisokból homoszexuálisokká váljanak, ahogy ez fordítva sem működik.
Ugyanakkor vita valóban lézetik, az azonban nem tudomány, hanem a politika terén folyik, és léteznek olyan tanulmányok és álláspontok, miszerint a homoszexuálisok körében magasabb a pedofilok aránya, és olyan álláspontok is vannak, miszerint a gyerekek szexuális fejlődése megbolygatható – gondoljunk csak Bagdy Emőke a Meseország mindenkié című könyvet bíráló, sok vitát kiváltó nyilatkozatára.
De honnan jön, hogy kapocs van a homoszexualitás és a pedofília között?
A legkézenfekvőbb forrás egy sokat tárgyalt jelenség: a katolikus egyházon belüli szexuális visszaélések, amiket legtöbb esetben felnőtt férfiak, papok követtek el nagyobb részt serdülő, kisebb részt kiskorú fiúk ellen.
A homoszexualitás és a pedofília kapcsolatával magyarázza 2010-es írásában az egyházon belüli szexuális visszaéléseket Szilvay Gergely is, a kormányközeli Mandiner főmunkatársa, aki rendkívül aktívan foglalkozik a kérdéskörrel, a genderelméletről és a melegházasságról egy-egy könyvet is írt.
Szilvay szerint a kapcsolat egyértelmű, írásában hivatkozik egy tanulmányra is, ami szerint a homoszexuálisok körében háromszor gyakrabban fordulna elő a pedofília.
Ezt a tanulmányt két neves kanadai szerző, a csehországi német-zsidó származású Kurt Freund szexológus és Robin J. Wilson pszichológus jegyzik, és a heteroszexuális és homoszexuális pedofilok arányát vizsgálták benne a gyermekek elleni szexuális bűncselekményeket elkövetők között.
Azonban nem jutottak olyan egyértelmű eredményre, ahogy az Szilvay interpretálja: ebben a konkrét, 465 szexuális bűnelkövető körében végzett kutatásban valóban arra jutottak, hogy a „homoszexuális fejlődés” nagyobb valószínűséggel jár homoszexuális pedifíliával, mint a heteroszexuális fejlődés heteroszexuális pedofíliával, de azt is hozzá teszik, hogy ez nem jelenti azt általánosságban, hogy homoszexuálisok hajlamosabbak lehetnek bántani a gyerekeket, mint a heteroszexuálisok; erre a szerzők is korábban megcáfolt mítoszként hivatkoznak.
A tanulmányt pedig azzal zárják, hogy az eredményeik lehet, hogy csak átmenetiek, és a későbbiekben a nagyobb mintán vagy más módszertannal végzett kutatások más eredményre juthanak.
Mindenesetre a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia lapja, a Magyar Kurír is erre a tanulmányra hivatkozott 2010-ben, bár nem mosta össze a homoszexualitást a pedofíliával, hanem csak kijelenti, hogy „a szexuális visszaéléseket elkövető papok zöme nem pedofil, hanem homoszexuális”.
Perintfalvi Rita katolikus teológus – aki az Amire nincs bocsánat című könyvében a papok által elkövetett szexuális abúzusok áldozatainak történetét dolgozza fel – azt írta az Azonnali kérdésére, hogy a pedofil vagy a serdülők iránt vonzódó – efebofil – elkövetők bűnét maga a katolikus egyház is szívesen összemosta a homoszexualitással.
„A katolikus egyházon belül ilyen irányú diskurzus 2002-ben indult az USA-ban kirobbant szexuális visszaélési ügyek kapcsán és XVI. Benedek emeritus pápa célzatosan ebbe a bűnbakképző irányba tolta el a diskurzust, mégpedig azért, hogy a valós probléma helyett valami másról beszéljen. Ez a vita egészen biztos, hogy az elmúlt húsz évben beszivárgott a politikailag konzervatív gondolkodásba is” – fogalmaz Perintfalvi, hozzátéve, hogy a homoszexualitás és a pedofília az egyik gyökere az ún. új jobboldali értelmiség, mint például Alain de Benoist filozófus, akik tudatosan szembefordultak a 68-as forradalommal és egyfajta konzervatív forradalamat hirdettek meg.
Perintfalvi emlékeztet rá, hogy az egyházon belüli szexuális visszaélések legfőbb okának maga Benedek is a 68-as szexuális forradalmat nevezte meg, „aminek kapcsán valóban felmerült bizonyos baloldali gondolkodókban – mint például Michel Foucault –, hogy az ókori görög pederasztia társadalmilag elfogadott gyakoralata alapján a pedofíli cselekedetek nem feltétlenül erkölcstelenek”.
A kiskorúval való szexuális viszony legalizálását Jean-Paul Sartre filozófus, Simone de Beauvoir feminista filozófus, Sartre felesége is szorgalmazta, ahogy a német Zöldek is a nyolcvanas években – erről az Azonnali részletesebben is írt. Ugyanakkor a gyermekvédelmi törvény, bár valóban összemossa a homoszexualitást a pedofíliával, egy másik szexuális kisebbséget is a célkeresztjébe vett: a transzneműeket.
Az LMBTQ-lobbi, amiben az L, az M és a B konfliktusban áll a T-vel
Ha transzneműek közötti közéleti vitára tekintünk, azt látjuk, hogy a kormány és az őt támogató média küzd a nyugatról importált genderelmélettel és az LMBTQ-lobbival, ami a gyerekek körében népszerűsítené a homoszexualitást és a nemváltást; az ellenzék nagy része és kormánykritikus nyilvánosság pedig az egészben egy elképzelt ellenséggel folytatott szimbolikus küzdelmet lát, aminek valóságalapja nincs, de valós áldozatai vannak azáltal, hogy a kormány megtiltotta a nemváltás feltüntetését a hivatalos iratokban, vagy korlátozza az azon fiatalok számára a segítséghez való hozzáférést, akik valamely szexuális kisebbséghez tartozónak érzik magukat, vagy csak nincsenek tisztában a nemi identitásukkal.
Ami mindkét oldalban közös, hogy egységesen LMBTQ-ról beszél: a kormány a démonizált LMBTQ-lobbiról, a kormánykritikus nyilvánosság pedig LMBTQ-emberekről.
Azonban ahogy arra az Átlátszó Vidéki Csajok blogja felhívja a figyelmet, a kormány által célkeresztbe állított transzszexualitás körül folyik nyugaton egy olyan vita, amit mind a kormányoldal, mind a kormánykritikus nyilvánosság figyelmen kívül hagy, nevezetesen, hogy nincs olyan, hogy „az LMBTQ-közösség”,
ami egységesen támogatná a transzneműeket, és egységesen lépne fel J. K. Rowling ellen, akit azért kiáltottak ki transzfóbnak, mert felemelte a hangját a transz aktivizmus egyik – erőszakosabb – ága ellen.
Valójában több jelentős nőjogi és LGB- (az a leszbikusokat, melegeket és biszexuálisokat tömörítő) szervezet érdekei kimondottan ütköznek a transz aktivistákéval.
Mint a Vidéki Csajok szerzői, Kiss Noémi és Feró Dalma emlékeztetnek rá, a vita itthon sem csak a kirekesztő kormány-toleráns ellenzék frontvonal mentén folyik. A Budapest Pride szervezése körül is rendre történnek nézeteltérések: 2018-ban például pont az eredetileg a nyitóbeszéd megtartására felkért Kiss Noémi szereplését fújták le a szervezők arra hivatkozva, hogy megsérette transz közösséget.
Kiss Noémi az ellen emelte fel a hangját egy facebookos fórumon, hogy a transzipar a felnőttek céljaira transzneműnek definiált gyerekeket használ fel.
Kiss és Feró arra is felhívják a figyelmet, hogy a kormány nem minden alapot nélkülöző állításokat fogalmaz meg, amikor a nyugati trendektől félti a magyar gyerekeket – ahogy ezt tette pénteken Orbán Viktor is a Kossuth Rádióban.
„Ha nem is a hároméveseken végzett nemváltó műtéteknél tartunk, ott igen, hogy egyes országokban óvodás kisgyerekeket kiáltanak ki transzneműnek, és hogy többek között az Egyesült Királyságban drámaian megnövekedett a genderklinikákra küldött gyerekek száma. Az új név és új identitás választása pedig a később akár a veszélyes pubertásblokkolókkal, hormonterápiával, majd műtéttel folytatódó »tranzíció« első állomása lehet”
– fogalmaznak a szerzők, akik szerint ennek a kormánynak kedvez az, ha az ellenzék a szőnyeg alá söpri ezt a problémát, illetve az, ha a kormánykritikus médiában csak a transzaktivizmus nézőpontja jelenik meg.
