Ugrás a tartalomra
x

MEGTÉVESZTI A VÁLASZTÓPOLGÁROKAT A MINISZTERELNÖK

Uszítás helyett valódi gyermekvédelmet követelünk!

Szándékos félrevezetéssel próbálja összemosni a gyermekbántalmazást Orbán Viktor a meleg és leszbikus emberekkel. Valójában a kormány a gyermekbántalmazó, ami az elmúlt években számtalan gyerek testi, lelki és érzelmi egészségét sem szégyellte feláldozni a hatalom megtartása érdekében. Az a kormány a gyerekbántalmazó, amelyik miatt  több száz nehéz sorsú, bántalmazott gyereket nem fogadhatnak örökbe, akiknek így vagy az állami gondozásban, vagy külföldi örökbefogadóknál kell felnőnie.  

A gyerekek jogait mindenek felett védeni kell!

A gyermeket érintő kérdésekben mindig a gyermek érdekét kell elsősorban figyelembe venni. Ez az elv több, mint harminc éve kötelező Magyarország miniszterelnökére és a mindenkori kormány tagjaira is, mióta a Gyermekjogi Egyezmény része a magyar jognak.

A gyerekeknek joguk van a testi, lelki és érzelmi biztonsághoz, ahhoz, hogy az emberi méltóságukat a hatalom védje. Minden kiközösítő, ellenünk uszító kijelentés újabb eszköz a gyerekbántalmazók kezében, akik miatt a magyarországi LMBTQ gyerekek mindennapjaiban a félelem állandóan jelen van. Aki ilyet tesz, annak nem a gyerekek fontosak, hanem a saját hatalma. 

A gyermekvédelemben a gyermekek legyenek az elsők!

Az állami gondoskodás teljesen nélkülözi a gyermekjogi szemléletet. Szakmai konszenzus van arról, hogy az állam sokszor képtelen biztosítani a gondjaira bízott gyermekek számára az egészséges, aktív, érzelmileg stabil gyerekkorhoz szükséges feltételeket: a gyermekotthonok nem csak alulfinanszírozottak és emberi erőforrással küzdenek, de folyamatosan derülnek ki az újabb és újabb hírek az ott elkövetett gyermekbántalmazásokról (az ombudsman a gödi, kalocsai, esztergomi és zalaegerszegi gyermekotthonban is tárt fel fizikai és lelki gyermekbántalmazást, kínzást, erőszakot) .

A gyermekvédelmi alapelvek szerint örökbefogadásnál azt kell előnyben részesíteni, hogy a gyermek lakóhelyéhez legközelebb keressenek örökbefogadó szülőket. A külföldre történő örökbeadásnál nem csak, hogy a közvetlen környezetéből, hanem az országából is kiszakítanak egy gyermeket:ez gyermekvédelmi szempontból a lehető leghátrányosabb döntés, amit azért hoztak meg, hogy Magyarországon azonos nemű párkapcsolatban élők ne fogadhassanak örökbe.
 

Mielőtt elvették a gyermekvédelmi szakemberektől és a családügyi miniszter kezébe adták az egyedülállóként örökbefogadók (köztük az azonos nemű párkapcsolatban élők) örökbefogadásáról szóló döntést, az egyedülállók csak olyan gyermekeket fogadhattak örökbe, akinek a nevelését a heteroszexuális házaspárok nem vállalták. Azoknak a gyermekeknek, akiket ma Magyarországon nem fogadhatnak örökbe szerető egyedülállók és azonos nemű párok, nekik csak a külföldi örökbefogadás vagy az állami gondozás marad.

Az azonos nemű párok sokszor a legfelkészültebb szülők közé tartoznak, hiszen náluk nincs olyan, hogy “becsúszik a baba”, az örökbefogadási folyamatot pedig hosszú, gyakran évekig tartó felkészülés előzi meg. Az örökbefogadási folyamat és a magas szakmai színvonalú (sajnos már nem kötelező) örökbefogadási tanfolyam során a többi örökbefogadó szülővel együtt rengeteg olyan felkészítésben, tanácsadásban és támogatásban részesülnek már a gyermekvállalás előtt, amit a nem örökbefogadó szülők nem kapnak meg.

A jelenlegi kormányt a gyerekek védelme mellett a nők, az anyák védelme sem érdeki, hiszen még az erőszak áldozataivá vált nők és gyerekek védelméről szóló Isztambuli Egyezményt sem ültette át a magyar jogba. Az Isztambuli Egyezmény elutasítását is az LMBTQ közösségre kente a kormány, pedig valójában azt nem akarják kimondani, hogy a családon belüli erőszak nem elszigetelt, egyedi esetekből áll, hanem egy olyan óriási, rendszerszintű társadalmi probléma, ami a nők és gyermekek kiszolgáltatottságából és az alá-fölé rendelt káros nemi szerepekből ered. A kormánynak fontosabb az ideológiai harc, mint a nők és gyerekek jogainak hatékony védelme.

Uszítás helyett valódi gyermekvédelmet: Isztambuli Egyezményt, hatékony áldozatvédelmet, inkluzív, életre nevelő oktatást!

A magyar kormány betiltotta az LMBTQ témák oktatását az iskolákban. Ez a lépés veszélyezteti az LMBTQ fiatalok lelki egészségét, és megakadályozza, hogy kellő időben, prevenciós céllal jussanak információhoz és támogatáshoz. Nekik is joguk van megkapni a személyiségük teljes kibontakoztatásához szükséges oktatást és nevelést: beleértve a szexuális edukációt és családi életre nevelést is. 

Ahogyan a strasbourgi bíróság is hangsúlyozta: az ilyen jogszabályok csak erősítik az előítéleteket és a homofóbiát, ami pedig összeegyeztethetetlen a demokratikus társadalmak értékeivel. A Sokszínűség Oktatási Munkacsoport 2020-as felmérése szerint a válaszadó tanárok több mint fele tapasztalt a diákjai között LMBTQ emberekkel kapcsolatos előítéletes megnyilvánulásokat. Ezek a sztereotípiák épp olyan érzékenyítő, informatív képzésekkel enyhíthetők, amelyeket a kormány betiltott.

Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága 2020 elején közölte: lépéseket vár az iskolai diszkrimináció és zaklatás felszámolására; a magyar kormánynak felvilágosító kampányokkal és iskolai programokkal kellene fellépnie az LMBTQ gyermekek védelmében.

A Velencei Bizottság is lesújtó véleménnyel volt a Fidesz cenzúratörvényéről: állsáfoglalásuk szerint a magyar kormány nem tesz eleget azon kötelezettségének, hogy diszkriminációtól mentes környezetet biztosítson a fiataloknak, továbbá a törvény csak ‘egyoldalú és elfogult tanításnak ad teret’, lehetőséget teremtve az LMBTQ személyek megbélyegzésére.

www.budapestpride.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux