Ugrás a tartalomra
x

Holtan találták Rómában Homonnay Gergely írót, közéleti aktivistát

Szombaton holtan találták egy olaszországi klubban Homonnay Gergely írót, közéleti aktivistát – írja a Corriere della Sera.

A 46 éves író holttestét a Rómában található Bananon nevű privát klub törökfürdőjének mosdójában találták meg újév napján 13 óra körül. Halálát az első hírek szerint a szív és a keringés leállása okozta. Megpróbálták újraéleszteni, sikertelenül. Azt csak az orvosszakértői vizsgálat után lehet egyértelműen megmondani, hogy mi okozta a halált.

Az első jelentések szerint a rendőrség nem talált erőszakra utaló nyomot a holttesten, de a helyszínen talált kábítószergyanús anyagok, egy zacskó fehér por és néhány fiola miatt eljárás folyik. Az olasz lap azt írja, hogy az elhunyt férfi személyes tárgyainak átvizsgálásakor a klub öltözőjében került elő a por és a folyadékok. A rendőrök a Homonnay telefonján található üzenetek és kontaktok alapján is nyomoznak.

Az olasz lap azt írja, hogy Homonnay máshol ünnepelte a szilvesztert, barátait az Instagramon köszöntötte, és hajnali 5 órakor ment a klubba. Tanúk elmondása szerint a fürdőben szombat délelőtt a klub tulajdonosa is rosszul lett, arra panaszkodott, hogy nem kap levegőt.

Homonnay Gergely a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán angol–német szakon végzett, majd Pécsett és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytatott jogi tanulmányokat. Dolgozott fordítóként, egy fotóügynökségnél, tanított gimnáziumban, majd újságíró lett. Volt a Best, a Story munkatársa, de írásai jelentek meg a Nők Lapja Psziché lapban, a Wmn.hu-n és a Szeretlek Magyarország portálon – írja róla a Wikipédia.

Tizenöt évvel ezelőtt kezdett el blogolni, neve a gonzalo és a dagadtanoverem című blogokról vált ismertté. Könyvei, a Puszi, Erzsi!, valamint Az elnökasszony egyaránt „macskaperspektívából” mutatják be a gazda viszonyát kisállatához, illetve a politikai életet.

Homonnay Gergely a Demokratikus Koalíció aktivistájaként a 2018. áprilisi választás után kapcsolódott be a politikába, az áprilisi tüntetések egyik főszervezője volt. 2021 szeptemberében Novák Katalinra tett becsületsértő kijelentése miatt jogerősen elítélték. Egy év próbaidőre bocsátották és a perköltségek megfizetésére kötelezték.

Homonnay az utóbbi időben Rómában élt az írásaiban is szereplő Erzsi nevű macskájával. Pár nappal ezelőtti Facebook-posztjaiban is többször foglalkozott Novák Katalinnal és Varga Judit igazságügyi miniszterrel.

Gyurcsány Ferenc a Facebookon a következő szavakkal búcsúzott tőle: „Találja meg útját a szeretet, a megértés és a befogadás örök, végtelen útján! Valójában csak szeretni akart szabadon. Szerinte ez megkérdőjelezhetetlen jog. Szerintem is. Szenvedélyes volt. Mert érzett. Ezért sokszor karmolt. Mint Erzsi. A másik énje. Milyen őrület így elmenni és most?! Ölellek.”

www.telex.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux