Ugrás a tartalomra
x

Osváth Zsolt várja a kormányváltást, hogy melegként gyermeke lehessen

A járványhelyzetről, illetve jövőbeli reményeikről kérdezi mostanában az rtl.hu a magyar hírességeket. Osváth Zsoltot is kifaggatták, aki szokásához híven most is egyenes válaszokat adott, nem próbálta kikerülni a politikai témákat sem.

Miután elmondta, mi volt a legjobb és a legrosszabb dolog számára az elmúlt évben, azt is elárulta, mit vár 2022-től.

"A kormányváltást várom a legjobban, és leginkább attól tartok, hogy ez esetleg nem történik meg. Nem azért, mert utálom Orbán Viktort, hanem mert gyereket szeretnék homoszexuálisként örökbe fogadni" – jelentette ki, magyarázatként hozzátéve: ez a kormány gyakorlatilag megtiltotta, miniszteri engedély kell ahhoz, hogy melegként gyermeket fogadhasson örökbe.

"Ez a kormány nem annyira bírja a melegeket. Nekem ez a legfőbb indokom a kormányváltásra, vállalom, hogy önzésből kezdtem el így gondolkodni. Hosszú idő óta először gondolom úgy, hogy sikerülhet az ellenzéki győzelem. Az előválasztás sikere, mozgósító ereje optimistává tett. Azóta nagyon elhiszem, hogy sikerülhet, és teszek is érte."

A népszerű youtuber azt mondja, ha mégsem jön össze a kormányváltás, akkor az itthoni vállalkozásaik vezetésére megkeresik a legalkalmasabb embereket, és külföldre költöznek, hogy ott alapítsanank családot. Akár Ausztria is szóba jöhet, hiszen nincs olyan messze, mégis nyugaton vannak, ahol azonos jogokkal rendelkeznek, mint a heteroszexuálisok.

Hogy milyennek vizionálja Magyarország következő tíz évét, arra annyit mondott:

"Sok múlik az áprilisi választáson. Amennyiben összejön a kormányváltás, szerintem akkor is csak 4 éve lesz az ellenzéknek, és utána visszajön a Fidesz újabb 12 évre. Csak 4 évet fog kapni az ellenzék, a Fidesz pedig mindent meg fog tenni, hogy visszatérjen a hatalomba."

www.index.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux