Ugrás a tartalomra
x

Kocsis Máté: Óvodásoknak sem a szexualitás természetes, sem az alternatív formái nem valók

A népszavazás a legerősebb eszköz a gyermekvédelmi intézkedésekkel kapcsolatos nyomásgyakorlási kísérletek ellen, közölte a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Kocsis Máté az MTI tudósítása szerint azt mondta: „Brüsszel kötelezettségszegési eljárással akarja eltöröltetni a gyermekvédelmi intézkedéseket”. Szerinte nem nehéz észrevenni az összefüggést, hogy „a baloldal miniszterelnökjelöltje Brüsszelből hazaérkezve ugyancsak bejelentette, hogy el fogja törölni a vonatkozó törvényeket”.

A frakcióvezető nagy csalódásnak tartja, hogy az Európai Unió háttérbe szorítja a gyermekvédelmi jogokat az „erőszakos LMBTQ-propaganda miatt”, amely „a gyermekeket vette célba azzal, hogy minden felületen hirdeti, van lehetőség nemváltásra és a gyermekek életkorának nem megfelelő tartalmakat tesz közzé”.

A kormány által gyermekvédelminek nevezett népszavazás kérdései arról szólnak, hogy a szülő hozzájárulása nélkül tartsanak-e szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat, népszerűsíthetnek-e nemátalakító műtéteket, korlátozás nélkül be lehet-e mutatni a gyermekek fejlődését befolyásoló és a nem megváltoztatását bemutató tartalmakat a médiában, tette hozzá.

"A szülőnek kizárólagos joga van a gyermek nevelését illetően, vagyis csak a szülő dönthet arról, hogy szeretné-e gyermekével megismertetni ezeket"– hangsúlyozta a frakcióvezető.

Kocsis Máté beszélt arról is, hogy Magyarországon ugyan még nem volt például olyan, hogy óvodásokat nemátalakító műtétnek akartak volna alávetni a szülők beleegyezése nélkül, de Belgiumban például már 14 éves kortól szülői beleegyezés nélkül lehet ilyet csinálni és az Egyesült Államoktól a nyugat-európai országokig egyre elterjedtebb, hogy óvodákban és iskolákban érzékenyítő előadásokat tartanak.

"A törvény és a népszavazás célja, hogy Magyarországon a továbbiakban se legyenek ilyen esetek, mert a kormánypártok szerint óvodásoknak sem a szexualitás természetes, sem az alternatív formái nem valók"– mondta, hozzátéve: a törvény a gyerekekről szól, a felnőttekre nem vonatkozik.

 

www.24.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux