Ugrás a tartalomra
x

Az ellenzéki pártok kiállnak a HIV/AIDS elleni küzdelem mellett az AIDS elleni küzdelem világnapján

Harminc évvel ezelőtt bejárták a világot és egyben örökre az emlékezetünkbe égtek azok a sokkoló képek, amelyek a kórházakban haldokló, csontsovány, AIDS-stádiumú betegeket ábrázolták.  Azóta a HIV-betegség az orvostudománynak köszönhetően megszelídült: a HIV-vel élő, időben megkezdett, rendszeres gyógyszeres terápiában részesülő érintettek hosszú, boldog életre számíthatnak, és a vírust sem tudják tovább adni másnak.

Mégis, a mai napig találkozunk olyan esetekkel, amikor valakit AIDS-stádiumban szűrnek ki, ezért az AIDS elleni küzdelem világnapja fontos apropója annak, hogy felhívjuk a figyelmet a HIV-szűrések fontosságára, az új prevenciós módszerek (PrEP) bevezetésének halaszthatatlanságára, a felvilágosító munka szükségességére és az érintetteket indokolatlanul érő társadalmi megbélyegzés elleni küzdelemre.

A Háttér Társaság, mint a legrégibb és legnagyobb jelenleg is működő LMBTQI szervezet kiemelt célként kezeli a HIV/AIDS elleni küzdelmet: személyes HIV Segítő Szolgálatot működtetünk; a hét minden napján 8-22 óra között elérhető telefonos HIV-tanácsadó vonalat tartunk fenn; közösségi alkalmakat szervezünk HIV-vel élőknek és támogatóiknak; a biztonságosabb szexuális magatartást a középpontba állító megelőzési programokat folytatunk; HIV-szűréseket és tanácsadást szervezünk; fellépünk a HIV-vel élőket érő stigma és hátrányos megkülönböztetés ellen.

Magyarország HIV szempontból ugyan a szerencsésebb országok közé tartozik, az újonnan kiszűrtek száma mégis a legtöbb országgal ellentétben évek óta nem mutat csökkenést. Hiszünk abban, hogy a HIV terjedésének hazai üteme a jelenleg rendelkezésre álló eszközök és módszerek átgondolt használatával évről-évre csökkenthető, akár már rövidtávon megállítható, hogy soha többé ne jusson el senki az AIDS stádiumába. Mindezeket figyelembe véve  a Háttér Társaság HIV/AIDS programja és az általunk képviselt közel háromszáz HIV-vel élő az alábbi öt javaslatot tesszük:

Az otthon elvégezhető gyorsteszteket mindenki számára elérhetővé kell tenni, mert: a HIV-fertőzés kiszűrését követő gyógyszeres kezelés eredményeként a HIV-vel élő életminősége javul és a vírus nem adható tovább.
A PrEP (preexpoziciós profilaxis) néven ismert, HIV-fertőzést megelőző prevenciós gyógyszert minden kockázati csoportba tartozó ember számára elérhetővé kell tenni, mert: az a HIV-fertőzés megelőzésében és hosszú távon az új HIV-fertőzések számának csökkentésében bizonyítottan hatékony módszer.
Lehetővé kell tenni, hogy a HIV-vel élők gondozásába a szexuális úton terjedő fertőzések kezelésében járatos egészségügyi intézmények vagy HIV-re szakosodott háziorvosok is részt vehessenek, mert: a modern antiretrovirális-gyógyszereknek köszönhetően a HIV-fertőzés kezelése már nem igényel kifejezett infektológiai szakértelmet, ugyanakkor a jelenlegi négy ezzel foglalkozó infektológiai osztály tehermentesítése elengedhetetlen az ott dolgozók és azon HIV-vel élők ellátásának javítása érdekében, akiknek állapota súlyosabb.
A HIV-fertőzés ingyenes és anonim szűrését a lehető legszélesebb körben elérhetővé kell tenni a vidéken élők számára is, mert: a jelenleg elérhető szűrések mindössze heti néhány órában és kizárólag a megyeszékhelyeken vehetőek igénybe, ugyanakkor a HIV-fertőzés korai felismerése a sikeres HIV-kezelés egyik legfontosabb kritériuma.
Mihamarabb fogadjanak el HIV/AIDS stratégiát, és rendszeresen hívják össze a Nemzeti HIV/AIDS Munkacsoportot, mert: Magyarországnak 2011 óta nincs új HIV/AIDS stratégiája, a Nemzeti HIV/AIDS Munkacsoport 2015 óta nem ülésezett, miközben a HIV-megelőzésben és a HIV-kezelésben ezen időszak alatt számos olyan új módszer és eljárás látott napvilágot, amelyek beillesztése elengedhetetlen a HIV/AIDS elleni küzdelembe.
Mindezekhez kapcsolódóan az AIDS elleni küzdelem világnapja alkalmából öt HIV-témájú kérdést intéztünk Magyarország összes parlamenti vagy a jövő évi választáson a parlamanetbe készülő pártjaihoz. Rákérdeztünk, hogy támogatják-e az otthon végezhető gyorstesztek elérhetővé tételét, a PrEP bevezetését a kockázati csoportokba tartozók számára, a szűrések számának növelését vidéken, de érdekelt bennünket az is, hogy a jelenlegi négy magyarországi HIV-decentrumon kívül van-e szándékuk a HIV-ellátás elérhetőségének szélesítésére, HIV/AIDS stratégia elfogadására és a HIV/AIDS Munkacsoport újbóli összehívására.

Mindezidáig három párt válaszolt kérdéseinkre. 

A Demokratikus Koalíció szerint a párt megalakulása óta nagy hangsúlyt fektet az LMBTQI közösség életét hátrányosan érintő kérdésekre és javaslatokat tesz azok megoldására. A 2019. évi Európai Parlamenti választásokra egy öt pontos LMBTQ javaslat csomaggal készültek. A program alapján a párt támogatja, hogy minden gyógyszertárban legyen vény nélkül kapható, egyszerűen elérhető HIV-gyorsteszt, illetve a a PrEP-kezelések magyarországi bevezetését és TB-támogatásának megteremtését követelik. A DK véleménye szerint az ingyenes és anonim HIV-szűrést állami támogatással kiterjeszthetnék az egész lakosságra. A DK emellett támogatja azt is, más Európai Uniós országokhoz hasonlóan, a szakszerű HIV-kezeléshez való hozzáférés a jelenleginél szélesebb körben, szexuális úton terjedő fertőzések kezelésében járatos egészségügyi intézmények, vagy HIV-re szakosodott infektológus-háziorvosok által is elérhető legyen. A Nemzeti HIV/AIDS munkacsoportot újra össze kívánják hívni, hogy egy kompex, minden problémára javaslatot tevő stratégiát dolgozzanak ki.

A Momentum álláspontja mind a koronavírus-járvány, mind az egyéb fertőző betegségek így a HIV okozta vírusfertőzés esetében is az, hogy támogatja a széles körben elérhető és ingyenes teszteket a lakosság részére. Úgy tartják, hogy ha a teszteléssel már a korai szakaszban ki tudják szűrni a HIV pozitív eseteket, akkor a gyógyulási arány sokkal magasabb, valamint a betegek kezelése sokkal költséghatékonyabb, mint a későbbi, előrehaladott stádiumban lévő - már AIDS betegséggel rendelkező - pácienseké.

Mivel a PrEP használata mind az USA-ban, illetve egyes Nyugat-Európai országokban is bevett szokás, amelynek hatását tudományos publikációk igazolják, ezért az ellenzék kormányra kerülésének esetében a Momentum támogatja használatát. A párt úgy látja, hogy a HIV-fertőzés kérdése sajnálatos módon az elmúlt időszakban erősen nyugovóra tért. Az esetek száma stagnál, a média elfogadta a vírus létét, így nem irányul elég figyelem a HIV-fertőzöttekre. A Momentum a későbbiekben egy országos szinten elérhető, ingyenes szűrővizsgálat bevezetését támogatná, és már az alapfokú oktatástól kezdve nagy figyelmet fordítana a lakosság tájékoztatására. A Momentum egészségügyi programjának célja, hogy megerősítse a háziorvosi ellátást, amelybe az anonim szűrések kiterjesztése, illetve a HIV-fertőzöttek gondozása infektológus végzettséggel rendelkező háziorvosokkal teljes mértékben beleillik. A Nemzeti HIV/AIDS Munkacsoport felélesztését, illetve egy új stratégia kidolgozását támogatják, amely segíti a korai felismerést a PrEP általános és ingyenes elérhetőségével.

A Párbeszéd úgy gondolja, hogy a gyorstesztek bevezetése jelentős kapacitásbővítést jelent majd, így a most Budapestre koncentrálódó anonim tesztelési lehetőség sokkal több ember számára válik elérhetővé. Az AIDS betegség kialakulása ellen a leghatékonyabb módnak a PrEP alkalmazását tartják, párosítva egy, nem csak az LMBTQI közösség számára elérhető felelős szexuális életről szóló felvilágosítással. A prevenció fontos részének tartják a mentálhigéniás gondoskodást is: a társadalmi elnyomás, a tabusítás, az internalizált homofóbia és a szorongások hozzájárulhatnak a felelőtlenebb szexuális életnek, tehát növelik a betegségek kockázatát.

A gyorsteszt mellett a a háziorvosok, bőrgyógyászok és nemibetegséggel foglalkozó  orvosok, gondozók naprakész információkkal való ellátását emelték ki. A Párbeszéd hisz abban, hogy a tudományos eredmények naprakész ismeretével és a nyílt kommunikációval visszaszorítható és végül legyőzhető a HIV járvány, ehhez viszont szükséges az itthoni szakmai munka támogatása, illetve a hosszútávú tervezés lehetőségének biztosítása.

A fentieken túl a Háttér Társaság HIV/AIDS Programjával az AIDS világnapjához kapcsolódóan a héten több alkalommal és formában is megismerkedhettek:

- A több, mint két éve működő HIV Segítő Szolgálat munkatársai a Humen Magazinnak nyilatkozva beszélnek az elmúlt két év tapasztalatairól.
- Waliduda Dániel, a HIV Segítő Szolgálat koordinátora a népszerű Zshow time YouTube-csatornán beszélget majd Osváth Zsolttal a HIV-ről és azzal kapcsolatos tapasztalatairól.
- A HIV/AIDS program vezetője, Szabó M. Bence a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt AIDS világnapi konferenciáján beszélget a HIV-vel kapcsolatos stigmákról és az azokkal szembeni küzdelemről.
- A héten elindítjuk Pozitív Szemmel című, tíz részesre tervezett podcastunkat, amelyben a HIV-vel és szexuális úton terjedő fertőzésekkel kapcsolatos témákat járjuk körbe egy-egy szakértővel, aktivistával. Az első adásban Tamási Béla doktor, az Országos STD Centrum vezetője beszél nekünk a különböző szexuális úton terjedő fertőzésekről és az azok elleni leghatékonyabb védekezési módszerekről. Későbbi adásainkban körbejárjuk a PrEP vagy éppen a chemszex témakörét. Az adásokat keressétek az általatok leginkább kedvelt podcast szolgáltatásokban!
- December 3-án, péntek este 19 órától a szokásos, két hetente megrendezett Pozitív Szemmel csoport találkozóján az AIDS világnapjával kapcsolatos aktualitásokról is szót ejtünk. Ezúttal is szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux