Ugrás a tartalomra
x

Beszámoló a "Következő ezer év a gyermekekért!" című gyermekvédelmi konferenciáról

Következő ezer év a gyermekekért címmel tartott a Szent István Intézet a Batthyányi Lajos Alapítvánnyal és az Alapjogokért Központtal közösen gyermekvédelmi konferenciát.

A Szent István Intézet Alapító Nyilatkozatba foglalt célja, „hogy a közgondolkodás számára adjunk értelmezhető keresztény válaszokat a jelen és a jövő legfontosabb kihívásaira”.

E kijelölt céllal összhangban az esemény, melyet Nacsa Lőrinc országgyűlési képviselő, a KDNP szóvivője nyitott meg, középpontjában a gyermekvédelem és az ehhez szorosan kapcsolódó genderideológia erőszakos terjesztésének témája állt. A bevezető legfontosabb következtetése, hogy - miközben az alapfogalmakat, amilyen például a család vagy a házasság, éles támadások érik, aközben nekünk, - a normalitás talaján álló kereszténydemokratáknak hangos, tiszta üzenetek segítségével kell felhívnunk a figyelmet a valós veszélyekre, és bemutatnunk tiszta és nemes céljainkat.

A nyitógondolatokat követően - az első előadásblokk keretében - Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója és Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus tartotta meg előadását. Az első két előadásblokk háziasszonya Máthé Zsuzsa volt a Szent István Intézet képviseletében.

Az elhangzott beszédek mentén az alábbi megállapítások vonhatók le:

Az "Árral szemben a gyermekeinkért" címmel tartott nyitóelőadásában Kocsis Máté leszögezte, hogy a magyar kormány egyértelmű álláspontja, hogy a szexuális propagandától meg kell védeni gyermekeinket. Márpedig az "ár", azaz a nemzetközi mainstream határozott célja a család leépítése, a társadalom bomlasztása és az evidenciák megkérdőjelezése, “vérszerinti örökösök helyett ideológia örökösök nevelése”. A veszély óriási, hiszen hasonló tendenciák vezettek egykor Róma bukásához is. Mindezek okán a politikus határozott üzenete volt:

“El a kezekkel a gyermekeinktől!"

Pécsi Rita egy tágabb megközelítést alkalmazva a világos értéklátás fontosságára hívta fel a figyelmet, mely alapja az önnevelés és - az életkorhoz igazodó, - korlátokon belüli szabadság megteremtése. Ezek nélkül nem alakulhat ki az egészséges önbecsülés és önbizalom, melyek egyébként is a közösségi média káros hatásainak elszenvedői. Ugyanis az egészséges önértékeléshez a megfelelő szociális tükör, illetve a növelő-nevelő törődés szükséges. A neveléskutató megszívlelendő tanácsa, hogy a képernyők helyett válasszuk az élményeket.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója előadásában az indoktrináció veszélyét járta körbe - felhívva a figyelmet, hogy a bomlasztás célja az "Isten, haza, család" relativizálása a zsidó-keresztény kultúra eltörlése, a nemzeti szuverenitás lerombolása és a család, mint a társadalom alapegységének újradefiniálása által.
Üzenete, hogy a valóságot ki kell mondani, a civilizációnk öngyilkossági kísérletével -, melynek egyik határozott eleme a bevándorlás támogatása - szemben szót kell emelni.

Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus a gyermekek fejlődési útját járta végig előadásában az élet létrejöttétől a felnőtté válás - ahogy az előadás címe is mondja - a férfivá és nővé érés pillanatáig. Professzor asszony hangsúlyozta azt az egyébként evidenciának tűnő, de a nyugati világban megkérdőjelezett tényt, hogy a biológiai nem determinált, illetve megismételte azt a kijelentését is, melyet a közelmúltban éles támadások kereszttüzébe került, hogy a toleranciára nevelésnek gyermekeknél helye nincs, arra kései kamaszkortól érdemes kitérni. Üzenete a társadalom számára, hogy vállalni kell a felelősséget az ifjúságért.

A második előadásblokk előadói Varga Judit igazságügyi miniszter, Papp Miklós görögkatolikus pap, Szilvay Gergely újságíró és Harrach Péter országgyűlési képviselő, a KDNP frakcióvezető-helyettese voltak.

Előadásaik legfontosabb gondolatai az alábbi módon foglalhatók össze:

Varga Judit igazságügyi miniszter előadásában hangsúlyozta, hogy szuverenitásunk támadás azt áll, és a “progresszívok” határozott célja a közösségek gyengítése, relativizálása és alapfogalmaink újradefiniálása. A politikus bemutatta a családvédelem jogi szabályozásának alapjait az Alaptörvényben olvasható - evidenciának tűnő, de a napjainkban kirajzolódó német program kapcsán korántsem magától értetődő - rendelkezésektől egészen a rendkívül sok vitát és támadást kiváltó gyermekvédelmi törvényig. Hangsúlyozta, hogy jogszabályainak sehol nem tartalmaznak homofób rendelkezéseket, azok célja kizárólag a gyermekek védelme a szexuális propagandától. Továbbá felhívta a figyelmet arra az elképesztő gyakorlatra, hogy az Európai Unió intézményrendszere nemzeti hatáskörbe tartozó kérdésekbe beavatkozva indított kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben, illetve függesztette fel a helyreállítási alap forrásait.

Papp Miklós görögkatolikus pap, tanszékvezető Aranyszájú Szent János gondolatait citálta a hallgatóság elé, aki már a harmadik században hangsúlyozta a gyermek nevelésének fontosságát. Megközelítése szerint a férfi legfőbb dolga a gyermek nevelése kell, hogy legyen, ugyanis nevelés hiányában a gyermek lelke elvész. Miklós atya kitért a II. vatikáni zsinat megfogalmazására, miszerint a szülőség isteni hivatás, a szülő Isten teremtő szeretetének munkatársa.

Továbbá igazán érdekes és egyben elgondolkodtató volt hallani, hogy Szent II. János Pál pápa már 30 évvel ezelőtt felhívta a figyelmet a napjainkban zajló, a gyermekek lelki egészségét veszélyeztető jelenségre. Gondolatmenetének üzenete, hogy "zavart ember zavart szül", ezért rendre van szükség - a szexuális identitás tekintetében különösen -, melynek megteremtése érdekében bátran ki kell állni:

"Merni kell igényes elitnek lenni!"

Szilvay Gergely a mesék átírását járta körbe - kiemelve, hogy a népmesék feltételeznek egy egységes keretrendszert, mely különböző népeknél és kultúrkörökben külön-külön értelmezhető, de ezek összemosása már szétfeszíti a népmese kereteit. Továbbá hangsúlyozta, hogy a népmese karakterei vagy jók vagy rosszak, nincs más lehetőség, így nincs lehetőség arra se, hogy a mesét “átíró" jellemhibás ismerőseit jelenítse meg egy népmesében.

Harrach Péter az időtálló értékek hiteles képviseletére hívta fel a hallgatóság figyelmét. Ennek részeként megemlítette a teremtett világunk és a keresztény emberkép védelmét. Kitért az egyház-, a nemzet- és a családellenesség témájára, kiemelve Soros György kevert társadalmak létrehozására irányuló tevékenységét is.

A harmadik, nemzetközi előadásblokkban Rev. Paul D. Sullins szociológia professzor, Roger Kiska, a Christian Concern jogi tanácsadója és Puskás Balázs, a Szent István Intézet vezető elemzője osztotta meg gondolatait.

A blokk házigazdája Krúdy Tamás, a Szent István Intézet kutatója volt.

Paul D. Sullins az azonos nemű szülők és a gyermekek jóléte közötti összefüggést elemezve megállapította, hogy a házas biológia szülőktől indulva az élettársi kapcsolatban élő biológiai szülők, az elvált, az újraházasodott biológiai szülővel, az élettársi kapcsolatban élő biológiai szülővel, az egyedülálló biológiai szülővel és végül az azonos nemű párok felé haladva lépcsőzetesen romlik gyermekek jóléte.

A professzor - kutatásokra támaszkodva - megállapította, hogy azok a gyermekek élnek a legjobban, akik nukleáris családmodellben élhetnek.

Roger Kiska az Egyesült Királyság gyakorlatát mutatta be, ahol az egész tanterv átfogóan LMBTQ érzékenyített. Kitért továbbá arra is, hogy a kialakult gyakorlat miként megy szembe a nemzetközi joggal, egészen pontosan a szülői jogokkal. Hangsúlyozta, hogy nem szabad engedni az ilyen típusú törekvéseknek.

Puskás Balázs az átfogó szexuális nevelés programjával kapcsolatos kritikai észrevételeit fogalmazta meg - bemutatva először a nemzetközi intézmények szintjén a programokban megjelenő megközelítésmódot, majd a módszer hibáit és végül felvázolva egy alternatív, sokkal pozitívabb gyakorlatot, az absztinencia programokban rejlő lehetőségeket.

Az előadások között ismert közéleti emberek személyes videóüzenetei, valamint Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzőjének videóösszeállításait tekinthette meg a közönség.

www.szentistvanintezet.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux