Ugrás a tartalomra
x

Magyarországgal szembeni fellépést sürgetnek a holland transzneműek

A holland oktatási miniszter, Ingrid van Engelshoven a hágai ügyvivő kormány nevében ismételten bocsánatot kért egy korábbi törvény miatt, amely a sterilizáció feltételéhez kötötte a transzneműek nemváltásának jogi elismerését.

Ingrid van Engelshoven

Hasonló bocsánatkérés történt tavaly decemberben, amikor Sander Dekker jogvédelemért felelős holland miniszter elismerte: diszkriminatív volt az 1985-től 2014-ig hatályos törvény, amelynek értelmében le kellett mondaniuk a gyermekvállalásról a transzneműeknek, ha azt akarták, hogy nőből férfiak vagy férfiből nők lehessenek. 

A mostani bocsánatkérés egy rövid ceremóniával egybekötött közösségi találkozón történt, ahol  transznemű emberek beszéltek arról, hogy a törvény milyen hatással volt az életükre. A csaknem húsz évig érvényben lévő jogszabály mintegy 2000 embert érinthetett. A holland transznemű hálózat értékelte ugyan a bejelentést, ám szerintük ez kevés. 

"Azt is fontosnak tartjuk, hogy a holland kormány nemzetközi szinten is hallassa a hangját. A veszély egyre jobban közelít Európán belül, például Magyarországról" – jelentette ki Willemijn van Kempen, aki húsz éve maga is átesett a kényszersterilizáción.

Willemijn van Kempen

Ő kezdeményezte 2019-ben, hogy a holland állam fizessen kárpótlást amiatt, hogy a törvény megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét. Eredetileg 20 ezer euró kártérítést követeltek minden érintettnek, de a holland kabinet csak ötezer eurót fizetne, arra hivatkozva, hogy a rendelkezést csak 2008-tól tekintik jogsértésnek az Európai Unióban.

A transzneműeket és interszexuálisokat tömörítő holland szervezet ugyanakkor rámutat, hogy Svédországban, ahol nem volt nyilvános bocsánatkérés, kompenzáció viszont igen, az összeg a holland miniszteri ajánlatnak több mint a négyszeresére rúgott.

www.index.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux