Ugrás a tartalomra
x

Varga Judit: Igazunk lesz abban is, hogy az LMBTQ-lobbit megállítjuk az iskolák kerítésénél

Én egy szerencsés ember vagyok, mert egy hálás feladat az enyém: minden nap hazánk ügyét képviselhetem – kezdte beszédét Varga Judit a Fidesz 29. kongresszusán.

Az igazságügyi miniszternek voltak elkeseredett pillanatai is, amikor az uniós intézmények ideológiai okokból a legalapvetőbb uniós szabályokat is felrúgták. Példaként a hetes cikkely szerinti eljárást említette. Mint fogalmazott, az uniós alapszerződések önkényes megkerülésével olyan források elvételével fenyegetik Magyarországot Brüsszelből, amelyeket még ide se adtak. Elárulta, voltak olyan pillanatok, amikor azt érezte, hogy nincs értelme ennek a küzdelemnek.

 

Az elmúlt időszakban azonban gyökeresen megváltozott valami Varga Judit szerint: a magyar embereknek lett igaza az igazán fontos dolgokban. Igazunk lett abban – fogalmazott – hogy a pénzügyi válságban nem a bankokat támogattuk, hanem az embereket, igazunk lett a rezsiharcban, és az illegális bevándorlás megállításában is. Akkor is igazunk van szerinte, ha Brüsszelből bírságokkal büntetnek, mert megvédjük a határt.

„Igazunk lesz abban is, hogy az LMBTQ-lobbit megállítjuk az iskolák kerítésénél” – jelentette ki.Varga úgy látja, érdemes volt annyit viaskodni Rui Tavaressel és Judith Sargentinivel mert kitartó és következetes politikával szépen lassan megváltoztathatjuk most már egész Európát.

A baloldal szerinte csak hangzatos kijelentéseket tesz, míg a jelenlegi kormány bebizonyította, hogy önazonosan is lehetnek partnerei az európai intézményeknek, országoknak. „Szövetségeseinkkel együtt kiállunk a nemzetállamok szuverenitása mellett” – fogalmazott az igazságügyi miniszter.

Úgy látja, ma már mások is szívesen átvennék a politikánkat, milyen jól jönne most a németeknek a rezsicsökkentés. Varga „a liberális médiától megfélemlített európai politikusokat” is arra biztatja, hogy álljanak ki a saját véleményük mellett. Mi már tudjuk, hogy megéri vállalni a konfliktusokat a hazánkért, gyermekeinkért alkotmányos identitásunk védelméért – tette hozzá. Mindez pedig Varga szerint nem sikerült volna a kongresszus résztvevőinek támogatása és kitartása nélkül, és ezért köszönetet mondott nekik.

 

www.telex.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux